Ajándék e-book!

Azonnali ajándék!

INGYENES könyv és tanfolyam
a házassági konfliktusokról

Küldhetem ezeket Önnek?

Igen, kérem!
válás válóper tanácsok

A válóper beadása

Figyelem! Ez a cikk több mint 60 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak és nem a hatályos joganyagot tartalmazzák!

A válóper beadása, megindítása a keresetlevéllel történik. A keresetlevélnek semmi köze ahhoz, hogy kinek mennyi a fizetése, hogy ki mennyit keres a munkahelyén. Ez ugyanis az a levél, amelyben a házasfelek bejelentik a bíróságnak válási szándékukat.

A házasság felbontása a válóper személyes beadása nélkül nem indul meg. A házasságot a bíróság kizárólag valamelyik házastárs kérelmére, vagy a házastársak közösen benyújtott kérelme, egyező akaratnyilvánítása alapján bontja fel.

A válóper beadása: a keresetlevél

A válóper beadása nem jelent mást, mint a keresetlevél (a házasság felbontására irányuló írásbeli kérelem) benyújtását a bírósághoz.

A keresetlevélben több dolgot is elő kell adni. Például

  • a házasság megkötésére és a házasságból származó, életben levő gyermekek születésével kapcsolatos adatokat
  • azokat az adatokat, amelyekből a keresetindításra való jogosultság megállapítható.
  • határozott kereseti kérelmet, amelyből ki kell tűnnie annak, hogy a házasfelek a házasság felbontását közös megegyezés szerint, vagy a házasság megromlására vezető okok feltárásával kérik-e.

A keresetlevélben előadottakat igazoló okiratokat (például házassági anyakönyvi kivonat, gyermek születési anyakönyvi kivonata) a keresetlevélhez mellékelni kell. Kivéve, ha az adatok személyi igazolvánnyal igazolhatók, mely tényre a keresetlevélben hivatkozni kell.

A válóper bíróságon történő beadásához szükséges iratok:

  • házassági anyakönyvi kivonat
  • a gyerek(ek) születési anyakönyvi kivonata(i)
  • illeték (illetékbélyeg formájában)

A válóper illetéke 30.000 Ft. Szociális okból költségmentesség ill. illetékfeljegyzési jog kérhető. (Ehhez külön nyomtatványt kell kitölteni, illetve igazolni kell a jövedelmet.) A keresetlevél beadása előtt érdemes az illetékes bíróságtól tájékoztatást kérni a csatolandó iratokról.

A válóper beadása: hova?

A keresetlevél benyújtható annál a bíróságnál, amelynek a területén az alperes házastárs lakik. Az alperes házastárs az, aki ellen benyújtja a válni kívánó fél a keresetlevelet. Az a házastárs, aki a keresetet benyújtja, a felperes.

De benyújtható a keresetlevél annál a bíróságnál is, amelynek a területén a házaspár utolsó közös lakóhelye van.

A válóper beadását a házastársnak személyesen kell megtennie, míg ha a pert indító házastárs cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, nevében a perindításra – a gyámhivatal hozzájárulásával – a törvényes képviselő jogosult.

A per személyesen történő megindítása azonban nem jelenti azt, hogy a házastárs ne adhatna megbízást ügyvédnek vagy akár más személynek (pl. hozzátartozójának), hogy őt a per során képviselje. Ügyvédi képviseletnél lehetséges az az eset, hogy maga az ügyvéd készíti el már a keresetlevelet is.

A válóper beadása tehát nem bonyolult feladat, ráadásul a bíróságtól panasznapon közvetlen segítség is kérhető hozzá.

Válás

A legördögibb válási csapda

Hogyan kerülheti Ön el?

Válás konfliktus

Az ingyenes minikönyvem azonnal az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:


87 hozzászólás

Én is hozzászólok!

  • Benjamin hozzászólása:

    Tisztelt Doktor úr!

    Aziránt szeretnék érdeklődni, hogy a válóper beadásakor meg lehet-e adni levelezési címnek egy ideiglenes lakcímet?
    Ha érdekli, hogy miért kérdezem, szívesen elmondom. Örömmel hozzájárulnék a kivételesnek mondható válási történetek tárházához.

    Tisztelettel: Benjamin

    2010. 05. 31. - 21:26
    • Balogh István hozzászólása:

      választ várok Benjámin levelére

      2014. 01. 12. - 21:34
    • Angela hozzászólása:

      Thank you Anonymous for your lovely note. I was sueisprrd to see a comment from a guest from the baby shower. I’m so thrilled that you enjoyed it and thank you for the your extremely kind words. Anna

      2014. 04. 07. - 12:13
    • Merche hozzászólása:

      Hey, good to find somoene who agrees with me. GMTA.

      2014. 04. 08. - 09:50
  • Mária hozzászólása:

    Tisztelt Dr.Mészáros Ádám !

    Azzal a kéréssel fordulok önhöz, hogy milyen tanácsot tudna nekem adni abban, hogyan adjam be a válópert. Jelenleg regisztrál munkanélküli vagyok a Monori Regionális Munkaügyi Központnál. A férjem elől sajnos bujkálnom kell, mert elég agresszív ember. Sajnos ahol most lakom, nem tudnak bejelenteni még ideglenesen sem, mert jelzálog van a házon és mint menekült tartózkodom náluk. Sajnos a férjemnek és nekem is jelzálog van a házunkon és amit a munkaügyi központtól kapok segélyt, az mind el is megy rá. Kilátástalan a jövőm és fogalmam sincs mitévő legyek és kihez forduljak. Addig amíg nem vagyunk elválva, még munkát sem merek vállalni, mert az utcára is alig merek kimenni. Attól félek, hogy erőszakkal hazavisz.
    Várom válaszát: Mária

    2010. 09. 23. - 11:01
  • Anikó hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám!

    A férjemmel lakást szeretnénk venni, de mivel én aktív BAR listás vagyok minden bank hivatalból elutasít. Ezért kényszerülünk elválni, viszont a procedúrától írtózunk (együtt akarjuk leélni az életünket régimódian). Hogyan lehet “csak papíron” intézni egy válást?

    Előre is köszönettel:Anikó

    2011. 01. 04. - 10:27
    • császár katalin hozzászólása:

      Tisztelt Úram!!!!

      azzal a kerdessel fordulók önhöz, hogy elszeretnek válni!!!
      gyerekünk meg nincs,de külföldön élünk es nem tudunk haza
      utazni a válás ügyben!!!
      a válást mind ketten szeretnénk gyorsan lebonyolítani!!

      válaszát várom!!!!

      kata!!!

      2012. 03. 05. - 14:07
    • Misi hozzászólása:

      Hasonló cipőben járunk :( érdekelne, minket is a válasz. Köszönjük.

      2014. 10. 19. - 23:22
  • Niki hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám!

    Én is egy eléggé érdekes kérdéssel fordulok önhöz mert a párom esete sem egyszerű. A párommal mi 9 hónapja vagyunk együtt, de ő hivatalosan papír szerint még nős, de a feleségével már 2003-óta külön élnek. A feleségének is más élettársa van akitől ismét teherbe esett tavaly és most nemrég meg is szülte a gyereket akit automatikas a párom nevére írtak mert még papíron ők házasok. Ezért döntött most úgy hogy beadja a válópert de sajnos nincs 12000 forintunk az illeték kifizetésére és nem tudom hogy mi igaz abból hogy ha a házastársak x ideje már külön élnek akkor nem kell az illetéket befizetni. És nem tudjuk hogy most akkor mi lesz ezzel a gyerekkel is mert az nem páromtól van, de mégis az ő nevére került a gyerek és sajnos ez nem az első ilyen alkalom hogy a párom neje ilyet csinál mivel az elmúlt 5 évben ez a 3. gyerek amit szült.
    Várom mielöbbi válaszát és előre is köszönöm a segítséget.

    2011. 01. 13. - 10:37
    • Sz.Korina hozzászólása:

      Tisztelt Ügyvéd Úr!

      A férjemmel közös megegyezéssel szeretnénk elválni,(legalábbis ezt mondta)
      A ház az Ő nevén van, én erről teljes mértékben lemondok, nem tartok rá igényt.
      A gyermekünk 16 éves. A férjem már 10 éve nem dolgozik, és teljes mértékben én tartottam el a családot, a munkát depressziós betegségre hivatkozván kerülgette.
      A kérdésem, hogy mivel nincs jövedelme, a bíróság kötelezhet engem valamiféle tartási díjra amit a férjemnek kell fizetni?

      2011. 03. 16. - 06:44
      • anyu hozzászólása:

        a költség mentesség nagyon klassz dolog azt mond és vádol amivel akar hisz ő semmit sem fizet

        2015. 03. 28. - 07:33
    • Fecóka hozzászólása:

      Szeretnék elválni a férjétől , de nem egyértelmű a menete! Hogyan induljak el.

      2017. 03. 16. - 19:05
  • ARNOLD hozzászólása:

    Tisztelt Dr .Mészáros Ádám.Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy mi a teendő abban a helyzetben,ha az egyik fél válni akar,de a másik hallani sem akar a dologról.Ilyenkor mit kell tenni.Előre is köszönöm válaszát.TISZTELETTEL.ARNOLD

    2011. 01. 17. - 13:22
    • valaki segítsen hozzászólása:

      Tisztelt Dr. Mészáros Ádám!

      Remélem tud nekem néhány dolgot tisztábban látni.
      Szüleim 40 éve házasok, de évek óta megromlott köztük a viszony.Édesanyám állandó szenvedője az apám italozó életmódjának, agresszív viselkedésének. Túlzás nélkül állítom, hogy mindennaposak a lelki terrorizálások. Nem hagyja esténként aludni ordibál, veszekszik, dűt-borít, fenyegetőzik / minden nap terítéken van a lefejezlek büdös k*rva, meg az elvágom a torkodat te mocsok és ehhez hasonló fenyegetések /. Attól tartok, hogy az alkohol már erősen zavarja mentálisan és mivel sajnos jó erőnlétnek örvend féltem tőle törékeny édesanyámat. Sikerült végre hosszú évek könyörgése után rávenni édesanyámat, hogy váljon el tőle, hogy végre nyugodt életet éljen. Arra lennék kíváncsi, hogy mivel a lakásuk közös és nincs félretett pénzük milyen lehetőségei vannak anyukámnak, mert ugyebár kifizetni nem tudjuk, de a lakást sem szeretnék eladni, hiszen nincs akkora értéke, hogy új életet tudjon belőle kezdeni anyu.Kérhetünk e kizárólagos lakáshasználati jogot, ha vállaljuk hogy max. 6 éven belül kifizetjük neki a lakás rá eső részét?vagy esetleg enélkül is lehet kérni? Mivel összeférhetetlen ezért nem szeretnénk ha maradna a lakásban, hiszen így sincs nyugta tőle anyunak, hát mégha elválnak akkor mit fog művelni vele? Amióta az eszemet tudom, a lakásban csak kárt csinált mindig mindent összetört és a szomszédok is tudnák tanúsítani, hogy nem viselkedik emberhez méltóan, ha iszik. A nyugdíja elég magas ahhoz, hogy ő elköltözzön albérletbe és eltartsa saját magát /117.000 /, míg anyukám ennek felét se kapja.
      Bocsánat ha túl hosszú lett a körítés, de én ezeket fontosnak tartottam beleírni.
      Én 28 éves vagyok a bátyám pedig közel 40 tehát gyermekek miatt gondolom már nem lehet odaítélni a lakáshasználati jogot.

      2012. 02. 07. - 22:09
      • Légrádi Tünde hozzászólása:

        Tisztelt Dr. Mészáros Ádám!

        Szeretném megtudni, hogy hogyan történik a vagyonelosztás abban az esetben,ha a lakás, melyben most élünk a férjemmel, már jóval a házasságkötésünk előtt az én nevemre lett vásárolva a nagyszüleim révén. 18 éve vagyunk házasok. Minden feleződik, vagy a lakás az enyém és csak a benne lévő értékek feleződnek. Szépen fel is újítottuk a nyáron így ezt is figyelembe fogják venni a ráfordított költségek tekintetében. Én ennek a lakásnak az árából tovább szeretnék lépni, a válás után venni egy másik lakást, de nem tudom, hogy marad-e majd annyi pénzem, hogy abból tudjak megfelelő lakást vásárolni magamnak. Hogyan tudhatnám meg azt előre, hogy kb. mennyi összegre számíthatok az elosztás után? Elnézést a kicsit zavaros kérdésekért, de teljesen járatlan és kétségbeesett is vagyok mos ezen a téren.

        Válaszát előre is nagyon köszönöm!

        Tisztelettel: Légrádi Tünde

        2012. 04. 03. - 21:20
  • G. MARIKA hozzászólása:

    Tisztelt Dr.Mészáros Ádám Úr!

    Január közepén egy hét különbséggel 2 szer írtám Önnek levelet, az első vissza jött valami oknál fogva, a másodikat sikerült elküldeni.
    Most azt szeretném tudni meg-e kapta Dr. Mészáros Úr.
    Nagyon kérem válaszoljon levelemre nagyon fontos lenne a segítsége.
    Előre is köszönöm.

    G. MARIKA

    2011. 01. 31. - 11:40
  • Z.László hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám Úr !

    Szeretném beadni a válókeresetet de nem tudom melyik bíróság az illetékes mivel a feleségem Budaörsi én Budapest XIV.kerületi állandó lakcímmel rendelkezem.Az esküvőnk a Gellért téri házasságkötőteremben volt az pedig XI.kerület.Soha nem laktunk papíron egy lakcímen, ahol laktunk oda Ő nem volt bejelentve!
    Egyébként közös megegyezéssel válnánk de hol?
    Előre is köszönöm mielőbbi válaszát!

    Z.László

    2011. 02. 20. - 12:57
  • K. Anita hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám Úr !

    Érdeklődni szeretnék, hogy mikor valaki beadja a keresetlevelet váláshoz, akkor létezik-e az, hogy a beadvány bevételekor, egyből megállapítják, hogy az Apuka köteles X forint gyerektartást fizetni, úgy, hogy következő hónap 1-től le is vonják a fizetéséből!? Ha igen, akkor milyen esetekben? Tudtommal ahhoz, hogy fizetésből vonjanak jogerős bírósági végzés kell!

    Előre is köszönöm mielőbbi válaszát!
    Üdvözlettel: K. Anita

    2011. 03. 02. - 12:05
  • Vicuska hozzászólása:

    Tisztelt ügyvéd Úr!

    A férjemmel közös megegyezéssel szeretnénk elválni. Minél kevesebb költséggel, mert nincs sok pénzünk, főleg nem ügyvédre. A ház amiben lakunk jelzáloggal terhelt, a ház fele-fele arányban az enyém, ill. az ővé. Három gyermekünk van, kettő már nagykorú, a legkisebb 16 éves múlt. A kisebbik gyermek velem szeretne maradni. Szeretném kérdezni, hogy a közös megegyezés során férjem lemondhat e az ő tulajdon részéről valamelyik gyermek javára, valamint az ingóságáról. Ha igen, kell-e illetéket fizetni érte. Valamint a Bank elfogadja-e. Köszönöm

    2011. 03. 10. - 12:28
  • Moncsi hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    Az lenne a kérdésem,hogy válóper beadásánál maga a keresetlevél,az egy konkrét biróságon kérhető dokumentum,ami hivatalos,és csak ott szerezhető be,vagy ezt a felperes irja meg,hogy pl.miért akar elválni,stb….
    Válaszát előre is köszönöm.

    2011. 03. 18. - 20:58
  • C Zsófia hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    A kérdésem a köveztekő lenne: ha az egyik fél kategórikusan kijelenti, hogy nem akar válni és nem fog semmilyen papírokat alárírni de viszont a másik fél meg el akar válni akkor ez esetben mi a teendő? Létezik esetleg olyan, hogy nem választják el őket?
    Válaszát előre is köszönöm!!

    2011. 03. 29. - 11:59
  • K. Marta hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr,

    Két kérdésem lenne.
    Az első: mivel lengyel állampolgár vagyok és így a válásomat a lengyel anyakönyvi hivatalban is “be kell jelentenem”, a konzulátuon azt az információt kaptam, hogy van valamilyen EU-s formanyomtatvány amit a bíróságon kell kérni. A bíróságon nem tudtak erről. Tud ebben segíteni?
    A másik: lehet pontosan tudni, hogy a gyermekek felett gyakorolt közös felügyeleti jog mit jelent?

    Tisztelettel:
    K. Marta

    2011. 04. 06. - 15:17
  • M. Niki hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Azt szeretném megtudni, hogy az illeték azon összegű-e, ha nagycsaládos az ember? ( 3 gyerekem van)

    Köszönettel:
    M. Niki

    2011. 04. 18. - 10:00
  • N,Ferencé hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd úr!Azután érdeklődnék,hogy házasság kötés után a férjem nevére került az édesanyjának egy lakása,adás vételi szerződéssel.Az eladásra került ,és abból vettük a mostani ingatlant.Van egy 13 éves lányunk.Félek,hogy teljesen kisemmiz a és a kislánnyal aki velem szeretne maradni az utcára kerülünk,illetve a következő párját ide hozza.Mire számíthatok?Kérném mielőbbi válaszát.Köszönettel N.Ferencné

    2011. 04. 21. - 15:53
  • Anett hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    A férjem és én 2005.szeptemberében kötöttünk házasságot, mely kapcsolatnak 2008 12.08-án vége szakadt.Budapesten 2006 szeptemberétől éltünk együtt albérletben,mialatt mindketten felsőoktatási intézménybe jártunk, viszont közös lakcímre ideiglenesen sem voltunk bejelentve és sem a kapcsolat alatt sem annak megszakadása után nem volt közös lakcímünk.Közös gyermek illetve ingatlan és ingóság nem volt.Ennek fényében a kérdésem, hogy kérelmezhetem-e a házasság felbontását, anélkül hogy a férj jelen lenne, és per illetve egyéb tárgyalás nélkül meg lehet-e oldani ,vagy ha közös megegyezésen alapló házasságbontást kérelmezünk, elég-e ha csak egyikünk jelzi ezt a bíróság felé vagy szükséges a másik fél is?A férjem szintén a válás útját választaná akárcsak én,tehát az akaratunk ebben teljes és egyértelmű.Mi a legegyszerűbb út számunkra amihez lehetőleg elég csak az egyik fél intézkedése is?Válaszát előre is köszönöm!
    Tisztelettel,

    2011. 05. 26. - 15:23
  • Helga hozzászólása:

    Tisztelt ugyved ur!

    Olvastam a blogon,hogy csak személyesen lehet beadni valópert. Nekem olyan problémám lenne,hogy én is a férjem is külföldön élünk de mindketten válni szeretnénk, közös megegyezéssel.
    Nem lenne mégis valamilyen megoldás arra,hogy ne kelljen hazautaznunk egy papír miatt?
    Válaszát előre is köszönöm.

    2011. 07. 18. - 19:06
  • Era hozzászólása:

    Tisztelt Dr.Mészáros Ádám Úr!
    Szeretném megkérdezni,a válóper folytatásához mit kell a kérelembe írni?
    Köszönöm

    2011. 07. 28. - 15:41
  • Viki hozzászólása:

    Tisztelt Dr.Mészáros Ádám Úr!
    Én is egy olyan kérdéssel fordulnék önhöz,KÜLFÖLDÖN ÉLÜNK.De el szeretnénk válni KÖZÖS BELEEGYEZÉSSEL Úgy hogy ne kelljen haza mennünk! + a kisfiamat a nevére vette és szeretnénk MINÉL ELŐBB vissza tetetni az én családi nevemre!Ez lehetséges???KÉRNÉM A SEGÍTSÉGÉT!!Előre is köszönöm Viktória

    2011. 08. 22. - 22:05
  • Beata hozzászólása:

    Kedves Dr. Meszaros Adam,

    Valoper beadasahoz kerenek segitseget. Sajnos ferjemmel, megjavithatatlanul megromlott a kapcsolatunk,igy syeretnek hivatalaosan is elvalni. En jelenleg kulfoldon elek, es o is. A hayassagunkat kulfoldon kotottuk,de otthon honositottuk. A kerdesem, hogy mi a pontos modja,hogy ne kelljen hazautaznom csak azert hogy a valokeresetet beadjam.
    Meghatalmazhatok valakit, hogy beadja a valokeresetet, es ha igen,akkor a meghatalmayasban mi kell h syerepeljen

    Valasyat elore is koszonom

    2011. 08. 25. - 03:21
  • Mária hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám!

    Tavaly június 28-án költözött el a kislányom apukája.Mi nem voltunk házasok csak élettársi kapcsolatban éltünk.Elismerte az apaságot,de nem fizet gyermektartásdíjat,mert nincs “bejelentett” munkahelye.A bíróságra beadtam a gyermekelhelyezésről és a gyermektartásról szóló keresetemet.Mire számíthatok ebben az ügyben,a bíróság így hogy fog gyermektartást megítélni,ha feketén dolgozik?Több hitel is van az én nevemen,amit akkor vettem fel amikor együtt éltünk.Ő nem kapott hitelt,mert nem volt annyi a jövedelme.Most a hiteleket is én fizetem.Van -e jogom követelni a hitelek felét?
    Válaszát előre köszönöm

    2012. 02. 02. - 15:18
  • Orsi hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám!

    2éve élek együtt a párommal, kezdetben hivatalosan sem az állandó lakcímünk, sem az ideiglenes lakcímünk nem volt ugyanaz. Az én állandó lakcímem az exemmel közös lakásunk címe volt, párom még a mai napig szüleihez van bejelentve vidékre. Nem bejegyzett élettársak vagyunk 2011május óta, ekkor költöztünk új albérletbe, ezután vált közössé az ideiglenes lakcímünk. 2011 szeptemberében megszületett kislányunk, majd az állandó lakcímemet meg kellett változtatni, mivel sikerült eladnunk az exemmel közös lakást. Ekkor párom szerette volna, ha az én állandó lakcímem is ugyanaz lett volna, mint az övé, mondván, csak azért, hogy mindenki legyen egy helyen, de én inkább apukámhoz jelentettem be magamat a kislányommal együtt. (Ezt tettem amiatt, mert bizalmatlan vagyok, félek, hogy egy esetleges szakítás után, ő egyszerűen csak hazaköltözne a kislányunkkal és ebben az esetben nem tehetnék semmit, hiszen elvileg ott lakom én is…) Az a kérdésem, hogy a továbbiakban milyen tanácsot tudna adni, ha nem bízom páromban? Jogilag hogyan vagyok jobb helyzetben? 1.Minden maradjon így? 2. Házasság? Ebben az esetben előre papírozzuk le, hogy válás esetén nálam marad a gyermek? (mert sajnos az is megfordult a fejemben, hogy képes lenne csak azért összeházasodni, hogy néhány nap után elváljon a gyerkőc miatt…)

    Válaszát előre is köszönöm!
    Orsi

    2012. 02. 10. - 12:22
  • Gere Zoltán hozzászólása:

    Tisztelt Uram!
    Közös megegyezéssel elindult a házasságunk felbontása. Én már nem élek a feleségemmel, ezért vagyonnyilatkozatot szeretnék tenni. Szeretném tudni, hogy ennek mi a módja. Nyomtatvány van-e hozzá, mikor, kinek kell benyújtanom és minden ami ezzel kapcsolatos. Erre azért van szükség, mivel a nejem úgy szeretné, ha minden őt és a két gyermekemet illetné. (Az egyik már nagykorú).

    2012. 02. 28. - 19:49
  • Csató Katalin hozzászólása:

    Azt szeretném megtudni, hogy hogyan kérhetek illeték mentességet? Ki jogosult rá?

    2012. 03. 05. - 11:05
    • Bernardo hozzászólása:

      Terme9szetesen kellene. Itt vonizst csupe1n a nagyedte1s me9rte9ke9t szerettem volna szemle9ltetni, arra meg mindegy. Egy percig sem gondoltam ezt valami komoly dolognak.

      2012. 05. 01. - 14:26
  • Béla hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám!

    10 év házasság során a feleségem megajándékozott 3 gyönyörű gyerekkel. Sajnos ez idő alatt háromszor is megcsalt, a munkanélküli szomszédsággal huzamosabb időn át.
    Az utolsó kettő ugyan az a személy volt. Egyszer sem én jöttem rá, hanem a másik oldal párja. ( Nem vagyok rá büszke.) Első lebukás után még úgy voltam, hogy soha többet. A másodiknál, gyerekek vannak, de már a harmadik után nem tudok bízni benne.
    Mindent megadtam neki, amit kért és nem szenvedtünk hiányt. ( Sosem kért teljesíthetetlent.) Még azt sem lehetett mondani, hogy a munka miatt nem tudtam velük foglalkozni. Szerencsére normál 8 órás munkaidővel elő tudtam teremteni, ami kellett.
    A feleségem így indokolta a kicsapongásait: Az első esetben az nem ő volt, hanem meghülyítették. (Huzamosabb időn át.) A második esetben nem történt semmi, csak kétértelmű üzeneteket küldözgetnek neki, de ő tudja kezelni. A harmadik lebukásnál még mindig a kétértelmű üzenetek, de már nem hittem neki és magam jártam utána. Azóta a verzió, hogy ő szerelmes és végre rátalált a nagy Ő-re. Össze költözik vele.
    A feleségem iránt érzett szerelmem okozta köd nagy fájdalmak közepette elszállt. Egyedüli ütközési pontunk a gyerekek. Nem szívesen hagynám, hogy egy érzelmileg labilis nő nevelje őket. Ráadásul a nagy Ő-nek is van kettő hasonló, óvodáskorú gyermeke. Szóval 2 család szakad. Az anyukám Frissen lett nyugdíjas és imádja az unokáit. Hiányt továbbra sem szenvednének. A többi hozzászólás és esetek tükrében kérdezném, hogy van valami esélyem a gyámságra?

    Válaszát előre is köszönöm!

    2012. 03. 08. - 14:38
  • Magdolna hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy ha a férjem nem jelenik meg a válóperi tárgyaláson, akkor is kimondhatják-e a válást ?
    Közös megegyezés alapján válunk, közös vagyonunk már nincs, 4 éve külön élünk.
    A válaszát előre is köszönöm!

    2012. 05. 21. - 13:43
    • Edina hozzászólása:

      Tisztelt Doktor Úr!

      Az én házasságomnak is vége szakadt az elmúlt hónapban. Férjemet én küldtem el, mert örökké ivott, nem járt haza, és hazudozott nekem. 3 éve vagyunk házasok, 8 éve élünk együtt és van egy 28 hónapos kislányunk.
      Most tudtam meg tőle, hogy fél éve van egy barátnője is.
      Válási papírok beadását sürgeti rajtam, de ő nem hajlandó azokat beadni. Sőt, kijelentette, hogy nem hajlandó gyermektartást fizetni. Azt is tudom, hogy hiába fogja a bíróság megítélni ezt nekem, nem fogom tudni behajtani, mert feketén dolgozik, nincs bejelentett munkahelye. Én pedig a gyesből nevelem kislányomat, amiben szüleim segítenek. Problémát jelent még a gyermek láthatása is. Mióta külön élünk minden hétvégén elviszi, de minden este elmegy otthonról szórakozni és a szüleire bízza a kislányomat. /jelenleg velük él/ Tudom, hogy jó helye van ott, de úgy érzem nem érdemelne még ennyit sem. Volt már rá példa, hogy ittasan vezetett amikor a lányom mögötte ült, és törte is már össze ittasan az autót, de ez még a lányom születése előtt volt.
      Közös megegyezésbe nem akar belemenni, pedig semmilyen közös vagyonunk nincs, leszámítva egy fényképezőgépet, ami nevetséges…
      Kérdésem az lenne, hogy le lehet-e ügyvéd nélkül bonyolítani egy ilyen válást, ha nem megy bele a közös megegyezésbe, és jár-e a méltányosság a 12000 ft-os illeték esetében. Esetleg kérhetem-e hogy ne az édesapa, hanem a nagyszülők kapják a láthatási jogot.

      Előre is köszönöm segítségét!

      2012. 11. 12. - 10:58
  • vivien hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Úr!

    Mi a párommal 4 éve vagyunk házasok van 2 gyermekünk egy 8 milliós jelzálog hitelünk és szocpol a házon.Arra lennék kíváncsi hogy ha szeretnénk elválni akkor az mivel járna ha ezek a körülmények az adottak!!!Szeretnénk elválni minél hamarabb úgy hogy a gyerekek se sérüljenek benne.
    Válaszát köszönöm!!!

    2012. 06. 22. - 10:56
  • Koteles Zsolt hozzászólása:

    Tisztelt Ugyved ur!

    Azzal a kerdessel fordulok onhoz,hogy el lehet inditani valopert interneten keresztul.

    A felesegem jelenleg bujkal elolem Nemetorszagban,es el akarja inditan a valopert.Nekem eszem agaban sincs elvalni,mert szeretem.

    Valaszat megkoszonve,tisztelettel:

    Koteles Zsolt

    2012. 07. 02. - 15:00
  • Kalauz Lászlóné hozzászólása:

    Tisztelt Doktor Úr!
    Dunaharasztiban lakom, a válópert szeretném intézni, de nem tudom hova adhatom be a kérelmemet. A Pest megyei bíróságra kell beadnom? Van két gyermekem. A férjemmel 18 éve vagyunk együtt, idén 19. éve. Én szeretném beadni a válási szándékomat, a férjem őrültségnek gondolja. Köszönettel. Kalauz Lászlóné

    2012. 08. 31. - 00:13
  • Monica hozzászólása:

    Tisztelt Uram,a ferjemmel tobb eve kulfoldre koltoztunk,egy eve kulon elunk,szeretnenk elvalni kozosmegegyezessel,Magyarorszagon nincs bejelentett lakcimunk,nem tudjuk hova kell benyujtani a kerelmet a valas elinditasahoz.Eleg tavol vagyunk,ezert szeretnenk ha minel hamarabb lezajlodna,nem tudunk gyakran Mo-ra utazni.Koszonom szives segitseget elore is.

    2012. 09. 06. - 19:27
    • Judit hozzászólása:

      En jelenleg majd csak ugyan ebben a helyzetben vagyok. Csak annyi kulombseggel hogy az en ferjem nem akar elmenni.. pedih mar menthetetlen a hazasag. De nem kepes felfogni..Es utana jartam a nemetorszagi lehetosegeknek. Kint nemetorszagban ha egy evig kulon éltek es ezt tudod bizonyitani automatikusan elvalasztanak.. ha akarja mind a ket fel ha az egyik tartozkodik a valastol.. egy ev kulon eles eleg hozza.

      2016. 09. 29. - 09:19
  • Gabriella hozzászólása:

    Tisztelt Dr. Mészáros Ádám úr!
    Tanácsát szeretném kérni,mert bár szinte mindent elolvastam ezügyben, de a tökéletes megoldást nem tudom sajnos. 44 éves múltam. 2005-ben megismerkedtem a férjemmel. Én akkor már rokkantnyugdíjas voltam. Mert bár azt gondoltam,hogy soha többé nem házasodom, lenyűgözött szépsége, őszintesége. 2 hónap múlva férjül kértem és bár tudattam vele ismerkedésünkkor, hogy beteg vagyok és szinte mindennel ami tőlem telik meg tudom ajándékozni, de gyermekkel nem. Gondolkodás nélkül igent mondott. Az életemet akkor kezdtem 4x újra. Teljesen világosan elmondtam, hogy bármennyire szeretem a fiam midig első helyen áll. Azt is megbeszéltük, hogy az évek alatt amit megszerzek és amiért én éheztem azt én többé nem adom oda, mert mégegyszer lehetőségem nem lesz újra kezdeni mindent előröl a semmiről. 2 év után hirtelen elhagyott. 2 nap múlva rohammentő szállított kórházba. Fiam mindennap ott volt reggeltől estig mellettem.Ő soha semmilyen formában nem érdeklődött. 6,5 hét után hazaengedtek. Pár hét elteltével vissza könyörögte magát. Mikor visszajött teljesen “lepusztultan” kiderült, hogy szinte naponta ment a gyermekemhez és mindig kért és kapott. A hideggyantám is nála volt mikor visszajött. Azóta sokmindent megéltünk együtt mi hárman. Albérletben. A 7 év házasságból kb. 4 év igazolt munkaviszonnyal rendelkezik. Sokáig nyomorogtunk az én rokkant nyugdíjamból. Visszavezethetően tudom igazolni, hogy ez év januárjáig tőlem mindig vontak a nyugdíjamból tartozásaink miatt. Tőle 1 alkalommal 3 hónapig munkabérből. Mindent megevett elölünk, de nyugtattam felnőtt fiamat és kitartottam esküm és férjem mellett. Idén júliusban összevesztünk. Akkor mondta,hogy boldogtalan. Már aznap lelépett. Èjjelente esett haza. Nem adott esélyt beszélgetésre. 4 nap múlva önként és dalolva elment a cuccaival. Semmit nem rendezett. Ígéret volt, de nem tartotta be. Fiam és én kifizetjük minden hónapban a rezsit, albérleti díjat. Pár hét múlva kiderült,hogy a fiamnál fiatalabb gyermekes hölggyel él az első pillanattól fogva. Múlt hónapban elutaztam, de a 3. napon haza kellett jönnöm, mert bár együtt dolgoznak a munkahelyen semmi mondanivalója nem volt, de mindennap ide jött a fiamat zaklatni. Mikor hazajöttem aznap este is jött. Vagyonmegosztást akart. A házasságunkba a ruháján kívül szinte semmit nem hozott. Kimondta, hogy azt akarja, hogy beszámíthatatlanná nyilvánítsanak. Feljelentettem zaklatásért. Pár napja kaptam kézhez a keresetét melyben az ő tartozásainak felezését kéri. Ezen kivül két tartozás fejében mindkét szekrénysort és az egyik franciaágyat és a tulajdonomat képező általam állandóan javított számítógépet. Egyszóval szinte mindent. Aludjunk a földön és kartondobozokban éljünk. A törvény értelmében feleznünk kell, de szinte minden az enyém bizonyíthatóan. Kérem tanácsát, mert ha nem létezik jog arra, hogy a fiamat aki gondoskodik rólam mindentől megfosszam akkor a legszélsőségesebb lépést fogom választani. Többé nem kezdem újra és soha többé nem mondok le arról ami a gyermekemet illeti azért, hogy neki a hölgynek és a kislánynak mindene meglegyen, nekünk pedig semmink. Kérem bocsásson meg a történet hosszúságáért, de képtelen vagyok megint minden újra felépíteni, mert a betegség győz.
    Köszönettel várom válaszát!
    Gabriella

    2012. 11. 28. - 14:53
  • Edit hozzászólása:

    Tisztelt uram! Szeretnék tanácsot kérni Öntöl, a válás beadásárol. Levélben be lehet adni a keresetet? A férjemmel 14 éve vagyunk eggyütt,és mára kihült a kapcsolatunk,közös megegyezéssel szeretnénk elválni,mindent el tudunk osztani,tehát nem lenne hosszu per. Van egy 10 éves kislányunk,ö nálam marad. Tehát azt szeretném megkérdezni,hogy a váloper elött mennünk kell-e valamilyen békitö tárgyalásra,vagy egyébb helyre? Hogy mennyi tárgyalásra számithatunk?

    2013. 01. 22. - 11:49
  • Andi hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr! Azzal a kérdéssel szeretnék magához fordulni,hogy nekünk 2013.márciusába lesz a válóperünk.10éve építkeztünk,közös tulajdon a ház,fele-fele arányba.Van 3közös gyermekünk 15,12,8évesek.Most egyedül nevelem őket a házunkba.Kérdésem,hogy válás után a férjem ragaszkodik a ház eladásához,amiből a maradék hitelt kifizetnénk,a többit fele-fele aranyba osztanánk,de én abból a 3gyerek mellett nem tudok venni ingatlant!Én a házat eladni nem szeretném,mert igy tudok a gyerekekkel hol élni.Mi a megoldás arra,hogy maradni tudjak a házba?

    2013. 01. 29. - 18:14
  • S.Ferencné hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Olyan kérdésem lenne hogy szeretnék elválni a férjemtől. Van egy közös gyerekünk. Nem szeretnék a gyerekem nélkül élni de nincs kihez mennem. Keresetem nincs mert még gyesen vagyok. Páromnak van tartozása amivel nem szeretnék osztozkodni ezért azt szeretném kérdezni hogy ha elválunk akkor kell-e fizetnem az ő tartozását! 3 éve vagyunk együtt és úgy tudom hogy 5 év előtt megyünk külön akkor nem terhel engem az ő tartozása ami még a megismerkedésünk előtt lett neki.
    Nem tudom mi tévő legyek de én már nem szeretnék vele élni mert nem férünk meg egymás mellett. Folyton piszkálódik és úgy bánik velem mint egy cseléddel. Nincs bejelentett munkája. Alkalmi munkákból tartja el a családját.
    Várom mielőbbi válaszát! Köszönöm!

    2013. 02. 09. - 18:57
  • Anikó hozzászólása:

    Én harakszok a férjemre,de ugyérzem el homályosodot a szerelem amit iránta éresztem.hat
    éve vagyunk egyut,három lányunk van mem tudom neki meg monbani.Amiota a

    mabik lányunk megszuletet azota .szülei tönkretesznek. talánez az a baj mitcsinályak

    2013. 03. 11. - 09:47
  • Helga hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr,

    Én már túl vagyok a válóperen, ahol hibát követtem el, amikor bele egyeztem a közös felügyeletbe és ellátásba. Volt férjem nem járul hozzá a gyerek neveléssel járó költségekbe, így beadtam a bíróságra a kérelmem, hogy szüntssék meg a közös ellátást.
    Kaptam egy válasz levelet, amiben azt kérik mutassam be a neveléssel kapcsolatos költségeket. Ezt , hogy kell megtennem? Átlagot kell számolnom? Van olyan hónap, amikor 40 000 Ft is meg van, de van olyan, hónap, amikor csak néhány ezer forint.

    2013. 05. 07. - 13:27
  • Mo hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd úr !
    Mi a helyzet válás eseten ha a való feleknek egy 20 éves, de felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanuló ( szemelyi jövedelem nélküli) és egy 18. évét betöltött de még alsó -oktatasi intézményben (gimnázium) tanuló gyermekük van.
    Ezek a körülmények mennyire nehezítik illetve könnyítik az eljárást?
    Kicsit tanácstalan vagyok ez ügyben.
    Válaszát előre is nagyon köszönöm

    2013. 05. 14. - 13:47
  • Maria hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    16 év házasság után szeretnék elválni férjemtől. Nekem sajnos nincs munkahelyem,kaphatok-e méltányosságot a illeték mentességre? Férjemnek van munkahelye,külföldön dolgozik,viszont nem lehet tudni hol,milyen cégnél,lehet nem is hivatalosan(feketén). Kérhetek-e úgy gyermektartást,hogy nem tudom bizonyítani azt,hogy igenis dolgozik,csak nem akar fizetni. Előző házasságából is van egy gyermek,és oda is évek óta nem fizeti,pedig dolgozik,csak nem tudják hogy hol. Közös vagyunk nincs, házunk,autónk,csak ingóságok,de ott is azt mondja,hogy semmit nem vihetek el,pedig minden a házasságunk alatt lett véve,szerezve.

    Válaszát előre is köszönöm

    2013. 06. 10. - 08:27
  • Csík Józsefnè hozzászólása:

    Kedves Úram!Azt szeretnèm tudni hogy 13 èves hàzzasàg utàn azt mondja fèrjem hogy èn amiben lakunk hàzban èn nekem semmi közõm nincs a hàzhoz.Èn semmit nem öröklõk a házból.1 közõs Gyermek ünk van amit ruhàt hoztam megismerkedèsünkor az viszem magammal.Mivel hogy a vàlópert beakarom adni,de nem tudom hogy hovà fogunk költözni mert nincs màr èlö rokonom.Az uuútcára mehetünk azt monta afèrjem.Megteheti ö eze?Válaszàt elöre is köszöni egy kètsègbe esett anyuka.

    2013. 07. 11. - 01:04
  • Eszti hozzászólása:

    Jó napot!
    Érdeklődnék, hogy működik a válás ha közös megegyezés van de a férjem Angliába dolgozik és van egy 1.5 éves lányunk aki velem él itt Magyarországon előre is köszönöm a választ

    2013. 11. 11. - 11:52
  • Anikó hozzászólása:

    Tisztelt Mészáros Ádám!
    Érdeklődnék hogy közös megegyezés nélküli keresetlevél benyújtásakor fel kell tüntetni az állandó lakcímet vagy pedig elég a levelezési címem ahova kipostázzák a tárgyalás időpontját mivel nem volt feltüntetve a keresetlevélbe külön csak a postázási címet kérték,és ha férjem külföldön tartózkodik ismeretlen helyen,nincs vagyonmegosztás gyermek nem született,ingatlan nincsen,akkor mire számíthatok válás ügyben?
    Kérném visszajelzését
    Köszönettel

    2013. 11. 18. - 07:21
  • Janos hozzászólása:

    Tisztelt Ugyved Ur! Erdeklodni szeretnek, hogy milyen modon lenne a legegyszerubb felbontani 2008. oktobereben Balatonalmadiban kotott hazassagomat az alabbiak ismereteben. Felesegem 2010. ota kulfoldon tartozkodik, tartozkodasi helye illetve telefonszama elottem ismeretlen. A hazassagbol gyermek nem szuletett. Kozos vagyon nincsen (lakassal, egyeb jelentosebb ingosaggal nem rendelkezem, keszpenz vagyonom nincsen – kovetelesem sincsen a felesegemtol). Az esetet talan tovabb bonyolitja, hogy pillanatnyilag en is kulfoldon tartozkodom. Csaladom (pl edesapam, testvereim) Magyarorszagon vannak es el tudnak jarni nevembemben meghatalmazottkent, tanuskodhatnak, illetve be tudjak fizetni a szukseges koltsegeket. Ha elengedhetetlen akkor en magam is haza tudok utazni elore egyeztetett idopontban. Kerem valaszat emailben kuldje meg. Elore is koszonom.

    2014. 01. 05. - 23:38
  • Vincze Mariann hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd úr!

    Kérdésem az lenne el szeretnék válni 5 év külön élés után a páromtól de van 3 gyermekünk és én azokról nem szeretnék le mondani. Legyen kedves ezt nekem meg írni lépésről lépésre hogy mit hogyan csináljak!

    Köszönettel Mózerné Vincze Mariann

    2014. 02. 20. - 15:58
  • Zoltan hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Irországban élünk, németországban kötött házasságot otthon fel lehet bontatni? Anyakönyveztetve lett Magyarországon.
    Tisztelettel,
    Zoltán

    2014. 03. 26. - 14:34
  • Ildikó hozzászólása:

    Tisztelt ügyvéd úr!
    Jelenleg 31 hetes kismama vagyok de nem a férjemtől várom a kisbabámat hanem jelenlegi élettársamtól. természetesen szeretnénk ha a baba már a párom nevére kerülne.A problémám csak az, hogy hónapok óta nem tudok beszerezni egy kérelmet amellyel megkérhetném a Budapest VIII. ker. Józsefvárosi Anyakönyvi osztályától a házassági anyakönyvi kivonatomat illetve illetékmentességi kérelmet kérhetnék. A férjemmel 2007 május óta nem élünk közös háztartásban, ő Budapesten él új családjával én pedig élettársammal Miskolcon. Nagyon hálás lennék ha tudna nekem segíteni hiszen elég szűkös az idő és nem akarom, hogy kisbabám a ” volt férjem” nevét viselje! Várom tisztelettel válaszát:Ildikó ildyko83@gmail.com

    2014. 05. 08. - 17:00
  • Hajnalfény hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr

    A szüleim 20-25 évvel ezelőtt elváltak. Azt gyanítom, hogy az Igazság teljesen ki lett fordítva. Az egyik szülő szent lett a másik a “gonosz”, – holott valószínű, hogy fordítva van a dolog. És erős gyanúm van, hogy az édesapám nem is vér szerinti rokonom. Nekem mint gyermeknek van-e valamilyen lehetőségem beletekinteni szüleim válóperi aktájába? Ami igen csúnya és hosszú ügy volt. Évekig zajlott. Egyikőjük példánya sincs már meg…
    Köszönöm válaszát

    2014. 06. 26. - 18:29
  • fruzsina hozzászólása:

    Ez nekem tul sok ,máris belezavarottam………

    2014. 07. 11. - 19:47
  • Ibi hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    Az előttem szólók leveleit elolvasva nem találtam arra vonatkozóan semmi utalást, hogy mi van akkor, ha csak az egyik fél akar válni? Meddig húzhatja a másik a pert?
    Ha óriási problémák”családi erőszak, hűtlenség” stb nem áll fent. Szimplán több évtizednyi házasság után a szokásos ” gyerekek kirepültek”, nincs közös cél ,intim együttlét szinte már soha, és a párom unalomból vagy önsajnálatból minden nap alkoholizál, amit én nem bírok már elviselni. Családi házban lakunk, szétköltözésre esélyem sincs. Kérdésem válás esetén a bíróság kötelezheti e a feleket a családi házuk eladására, és az azért kapott vételár elosztására. A párom azt mondja, hogy mindenképpen megnehezíti a válásunkat. Meddig húzhatja? És a felmerülő per estleges plusz költségeit akkor is nekem kell fizetni, ha nem én akadékoskodok? Nekem csak a szabadságom, a nyugalmam és a házunk értékének a fele kell,hogy végre jól érezzem magam a hátralévő éveimben. Előre is köszönöm válaszát. Ibi

    2014. 08. 16. - 10:09
  • Highlander hozzászólása:

    Tisztelt Doktor úr!

    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a keresetlevél benyújtását követően általában mennyi idő telik el a tárgyalásig? Illetve, hogy az alperesnek kötelező-e megjelenni, vagy ha külföldi tartózkodás miatt nem tud megjelenni, akkor mi történik?
    Köszönöm a válaszát!

    2014. 09. 01. - 18:54
  • Marta68 hozzászólása:

    Na en nem a doktorurat kerdezem hanem az itt jelenlevöket!mert ö ahogy nezem nem valaszol senkinek!külföldön elünk masfel eve hazas vagyok de kb fel evig volt velem a ferjem!közös a lakcimunk de nem el itt.van egy elettarsam es gyermeket varok:)na milyen gyorsan szednenek szet minket?meg veletlen se kerüljön a gyermek az ö nevere

    2014. 09. 26. - 23:20
  • Szabi hozzászólása:

    Tisztelt Uram. Szeretnék hogy milyen feltételekkel lehet elválni valakitől aki börtönbe van? Köszönöm előre is válaszát

    2014. 10. 08. - 22:51
  • Edit hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    Segítségét szeretném kérni az alábbiakban felsorolt kérdések tekintetében:
    1. Beadható-e a válókereset levélben, vagy személyesen az illetékes Bíróságnál? Házasságkötés Székesfehérváron történt, én menet közben elköltöztem megyén belül Dunaújvárosba. Ez lett az állandó lakcímem, párom lakcíme viszont maradt a régi közös lakhelyünk.Mivel mindketten külföldön dolgozunk, tartózkodási helyünk is külföld, mi a teendő ebben az esetben?
    2. Mivel a válókeresethez nem tudom csatolni a házassági anyakönyvi kivonat másolatát (páromnál maradt a régi lakásban, megoldható-e, hogy utólag bemutatásra kerüljön)?
    Köszönöm előre is válaszát!

    2014. 10. 20. - 12:31
  • Szilvi13 hozzászólása:

    Szia Márta68
    Én is jártam ebbe a cipőbe de itt Mo.-on.
    A gyermek születése és a válás közt el kell telnie 180 napnak egyébként a férjed nevére kertül a gyermek. állitólag semmilyen apasági nyilatkozat már nem lehet régen pedig elég volt csak le nyilatkozni hogy kié a gyermek és vállalja is.
    ha elváltál akkor vagy gyorsan összeházasodtok vagy a te nevedet veszi fel.
    nagyon más lehetőség szerintem nincsen.legalábbis nálam ez volt.
    vigyázzatok magatokra.

    2014. 11. 13. - 07:16
    • János hozzászólása:

      Tisztelt ügyvéd úr! Feleségemmel hosszú évek óta nagyon rossz viszonyban élünk.Én már régen elszerettem volna válni Tőle,de folyamatosan öngyilkossággal fenyegetőzik.Mit tehetek??Egyfolytában zsarol!! Válaszát előre is köszönöm!!

      2015. 06. 02. - 21:23
      • Marika hozzászólása:

        Szia! Mi is így vagyunk csak nálunk a férjem fenyegetőzik! Ez érzelmi zsarolás fél hogy elhagyod velem is ezt teszi!

        2015. 06. 21. - 10:43
  • Misike hozzászólása:

    Hol lehet válókereseti papírt kérni. Nincs erre forma nyomtatvány ? Esetleg letölteni valahonnan?

    2015. 04. 18. - 10:18
  • Marika hozzászólása:

    Sziasztok! Nem tudjátok véletlenül válási papirt csak az illetékes bíróságon lehet kérni? Vagy másik megyébe is?

    2015. 06. 21. - 10:41
  • Nagyi hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    A lányom 16 éve házas. A házasságból 3 gyermek született( még kiskorúak).
    A férje kb.6-7 éve italozik, de mindig le tudott mondani róla, kivéve most.
    A gyerekek menekülnének el otthonról, nem agressziv(egyenlőre), mert volt pénz. most már nem lesz, mert elbocsátották.
    A lányom el akar tőle válni és mivel nem hiszi, hogy akar dolgozni valahol, nem kérne gyerektartást és ők négyen maradnának a lakásban.
    Lehet-e kötelezni a volt férjét válás után, hogy hagyja el a lakást és ne zargassa tovább a gyerekeket. Egyébként romlott a tanulmányi eredményük, lehangoltak, nem tudnak odafigyelni az iskolában, félnek,hogy hogyan jön elő az apjuk,ha nincs otthon.Ez nem kiskorú veszélyeztetése?
    Várom válaszát! Nagyi

    2016. 02. 09. - 10:56
  • Katka hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    Férjemmel 10 hónapja kötöttünk házasságot ami csak papíron létezik, de sosem volt házasság. Középkorúak vagyunk, nincs közös gyerek. Mindkettőnknek van saját lakása. Nem laktunk, éltünk együtt semennyi időt. Válni szeretnék. Milyen kilátásaim vannak,ha ő nem akar válni?

    Várom éskKöszönöm válaszát: Katka

    2016. 03. 13. - 18:16
  • Picur hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Az én problémám kicsit bonyolultabb.
    2008 ban külföldön kötöttünk házasságot, ez évben született egy gyermek.
    ( hazai anyakönyveztetve lett minden)
    Jelen pillanatban is külföldön élünk, közös hitel, ingatlan..
    Szeretnék elválni, s ő is.De viszont én s a gyermekünk visszaköltöznénk Magyarországra. Magyarországi lakcímmel rendelkezünk mindketten. Szivem szerint odahaza adnám be a válási kérelmemet. De igazából ne tudom megtehetem-e? Letudom e tölteni a szükséges dokumentumokat vagy csak személyesen lehet beadni? Ha igen mennyi időt venne igénybe beadni? (gondolok itt egy haza utazásra) S ha mindketten azaz közös megállapodással történik, mennyi idő lenne mire kimondanák a válást, igy hogy van egy 7 éves gyermekünk. Van e várakozási idő? Itt igen 6 hónap.
    Köszönöm előre is a válaszát!
    Tisztelettel: Picur

    2016. 04. 18. - 15:34
  • Ágnes hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    A férjemmel 4-ève vagyunk házasok. Ebből születtett két kisfiú.A nagyobbik 2 éves a pici 9-hónapos.Nagyon megromlott a kapcsolatunk.Mivel fojton megcsal, bántalmaz a gyerekek előtt iszik ès drogozik. El határoztam hogy be adom a válópert.De nagyon fèlek mert az apa el akarja venni a nahyobbik gyereket.Megtudná ezt tenni? Büntettett elő èletü ès mivel iszik így nem veszèjezteti a gyereket? Így mennyi esèjem van? El látom a gyerekeket normálisan. A doktornő ès a vèdőnő is tuggya hogy az apa hogy viselkedik. De mivel nekem nincs munkahejem mivel gyesen vagyok, ès a fèrjem a főbèrlő èn csak társ bèrlő vagyok így mennyi az esèjem hogy a gyerekek nálam maraggyanak?
    Előre is köszönöm!

    2016. 04. 19. - 09:49
  • Macsek hozzászólása:

    Mikor és hová kell beadni a díjmentességet kérő nyomtatványt a válópernél?
    Előre is köszönöm.

    2016. 05. 18. - 08:25
  • Piroska hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr ! Vàlni szeretnék a férjemtől.4 éve vagyunk hàzasok,a kérdésem az lenne hogy az együtt szerzett vagyonunk felére igényt tarhatok e?A férjem elöző hàzassàgàból van egy 9 éves kislànyunk akit mi nevelünk.Vàlàs utàn a kislàny velem szeretne maradni.Mennyi esélyem van arra,hogy nekem itélye a birosàg?Vàrom vàlaszàt,és előre is köszönöm szèpen.Üdvözlettel Piroska

    2016. 11. 23. - 10:56
  • Krisztina hozzászólása:

    Jó napot. Krisztina vagyok. Egy olyan kérdéssel fordulók önhöz hogy el szeretnék válni. Nagyon elhamarkodtam a házasságot. Már nem szeretem, és nem szeretném ezt így tovább húzni. Már nem is élek vele. és találkozni sem szeretnék vele. Minden házassági papír nála van. érdeklődnék hogy más városból is el tudom indítani a válást? és hog ez kb mennyibe kerülne, és mennyi idő alatt folyik le, illetve ügyvédet kell e fogadnom.

    2017. 01. 20. - 11:41
    • Monika hozzászólása:

      Most juniusba kototunk hazasagot azt hitem egy hazasagal a kapcsolatunk megfog valtozni sajnos tevetem ra jotem nem o az igazi szeretnem ha segitene mi lene az elso lepes minel hamarebb elszeretnek valni!!

      2017. 07. 04. - 23:09
  • marcsi hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd úr.

    Én szeretnék el válni a férjemtől még csak 10 -honapja vagyunk házasok születet egy kis fiunk,de már négy honapja külőn élük velem van a kis fiam ,azért mentük szét mer meg csalt és az édes anya fojamatosan engem bántot szobelileg meg már kétszer nekem támadot,de nemis ez a lényeg amit szeretnék kérdezni hanem az hogy pontosan hogy kel meg irni és meg fogalmazni az a beadványt mer nem tudom mer szeretnék gyerek tartás és ha lehet aszonytartástis mivel én rokat és tartos beteg vagyok és meg igyenes vagy kőlcség mentesen.kőszőnőm

    2017. 03. 20. - 16:05
  • Emmaya hozzászólása:

    Tisztelt ügyvédúr!

    Mi a módja a válásnak, ha a házastársak 7 hónapja már nem élnek együtt, a házasságlevél Oroszországban van, a másik fél Angliában él. Magyarországon volt a házzasság, de csak félévig tartott. Elhidegültek. Az oroszországi fél valószínű nem akar válni, Ha csak az egyik fél akar válni és az oroszországi fél nem jelenik meg egyik válóperen sem, csak a felperes, akkor elválasztanak? Mi a módja és lehetősége a feleknek?

    2017. 08. 25. - 21:50
  • Ircsi hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr! A férfejemtől 2014 10.20-án elváltam,közös megegyezés volt. Elkövettem egy hibát, hogy kizárólagos lakhatást neki adtam át A lakás 1/2- 1/2. részben van együtt építettük..Ez azért volt mert a fiam a menyaszonyával oda akart költözni. Ez meg is történt a fiamék belülről alakitottak a lakáson, mig az alakitás történt nem volt semmi gond. Mikor kész lett napról napra kötekedett velük ,egyébként egy alkoholista .agressziv a volt férjem. Ki zavarta őket a lakásból, Én a fiaméknak adtam oda a vagyon megosztásból a lakás butorokat berendezési tárgyakat..Én semmit nem hoztam el ,.A gond az ,hogy nem enged be a lakásba engem ,hogy elhozzam amit a válóperen megegyeztünk, bútorokat,stb….Kérdésem az lenne ,hogy inditványozzam hogy a butorokat elhozzam, és kérem a lakás felét. Hirdettem a lakást de ő nem hajlandó a vevőket be engedni. Nekem is szükségem lenne a pénzre ,hogy egy kis lakást tudjak venni.Azóta mindig más helyen lakom ,nővéremnél, lányomnál, albérletbe.Hogyan tudom ezt be adni a biróságra? Perujitás vagy vagyon megosztás kezdeményezése? Mert a lakás fele az enyém. Előre is köszönöm!

    2017. 08. 29. - 15:57
  • Maria hozzászólása:

    Hello.szeretnék szivesėget kérni par honap hogy itthon elek Magyarorszagon mert elszeretnek valni az indiai ferjemtol aszt mondja legalabbis hogy 1000 fontot kel fizetni.Ez igaz hogy fizetnem kell rengetek penzt?De mind a ketten Egyesült kiràlysâgban kötöttünk hàzassàgot.Hova forduljak ahol tudnak segiteni külföldön de jobb lenne ha Magyarorszagon tudnának segiteni.Mert külföldön sokba lenne nekem a fel utaznis. .

    2017. 09. 04. - 04:08
  • Betti hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd úr!
    Férjemmel vállni szeretnénk van egy házunk ami szinte hitelből áll.Ő külföldön dolgozik nagyon jo fizetéssel igy nagyobb részt mindent ő fizet.Persze most hogy szoba került a válás mindent ő akar.9 éve vagyunk házasok szerzödés nincs illetve van az elözö hazasságombol egy 14 eves kislany akit közösen nevelünk.Mik a jogaim.
    Tisztelettel

    2017. 10. 07. - 19:51

Itt tud hozzászólni!


Válás

A legördögibb válási csapda

Hogyan kerülheti Ön el?

Válóper

Az ingyenes minikönyvem azonnal az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:
válás válóper

Az erről szóló minikönyv INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

válóper válás

Legfrissebb cikkek

válóper válás

Az erről szóló minikönyv INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

válóper válás
-->

Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat?

válóper gyerektartás vagyonmegosztás gyermektartás

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Ajándék 117 napos tanfolyam a házas- sági konfliktusok kezeléséről

házasság felbontása bontóper

INGYEN elvégezhető. Hová küldhetem?

Békében együtt CD-csomag

vagyonmegosztás válás

Az Ön és társa közötti konfliktusokkal kapcsolatban lehet tenni!

Tovább a részletekhez >