A válóperindítás illetéke 12 000 forint, melyet a felperes fizet meg. A felperes az, aki elindítja a pert. Ha Ön kezdeményezi a válást a bíróságon a házastársa ellen, akkor Ön lesz a felperes.
Az illetékbélyegeket a postán lehet megvenni, és azokat majd beadáskor a keresetlevélre rá kell ragasztani.
A pontos illeték összege gyakran változik. A válóper költségét tehát nem a bíróságon kell befizetni.
A benyújtott keresetlevélre a házasság vonatkozásában előterjesztett alperesi viszontkereset (ez egyfajta válasz arra, amit a felperes állít, kér, előterjeszt) illetékmentes .
Ha a férj és a feleség a házasság felbontását a házastársak közösen kérik, úgy a válóper költségeiből az eljárási illetéket is közösen fizetik meg.
A válóper költségei azonban messze nem egyenlőek az illeték összegével.
A válóper során felmerül még egyéb perköltség, például ügyvédi munkadíj, szakértői díj. Ezek viseléséről pernyertességtől függetlenül az összes körülmények mérlegelése alapján a bíróság határoz.
Így például dönthet úgy, hogy mellőzheti a perköltségben való marasztalást, de előfordulhat az is, hogy kötelezi a feleket, hogy a perrel kapcsolatosan felmerült költségeiket maguk viseljék. Az is előfordulhat, hogy csak az egyik felet is marasztalja a teljes perköltség megfizetésére.
A válóperben hozott ítélet elleni fellebbezés illetéke 8000 forint.
Az ítélet vagyonjogi rendelkezése elleni fellebbezés esetén viszont már nem fixen meghatározott illetéket kell fizetni, hanem az általános szabályok szerint kell megfizetni az illetéket ( kivéve a lakáshasználatra vonatkozó vagyonjogi rendelkezést).
Fellebbezéskor a válóper költségei között számolni kell az illetéken kívül a perköltségek emelkedésével is.

Az ingyenes minikönyvem azonnal az Öné lehet. Hová küldhetem?

Az ingyenes minikönyvem azonnal az Öné lehet. Hová küldhetem?
Az erről szóló minikönyv INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?
Az erről szóló minikönyv INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?
INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?
INGYEN elvégezhető. Hová küldhetem?
Lehet illetékmentességet kérni?Mert kevés a jövedelmem.
Hol és mikor lehet illetékmentességet kérni?
Hol és mikor lehet illetékmentességet kérni?
Lehet kérni!3 gyereket nevelek családi potlékból,és 25000ft-ot kapok a fizetésemből meg, táppénzen vagyok és ennyit utalnak át!De elutasitották így ki kellet fizetnem illetékbélyegben a 12000ft-ot!!Tehát nem értem mi az a kevés ettől kevesebb kérdem én??Akkor talán megkaptam volna?
Ha közös megegyezéssel adjuk be a válókeresetet és nem kell ügyvéd se, akkor van-e más költség?
Ha gyesen vagyok és én inditom el a válást kell fizetnem illetéket?Van 2 gyerekem és jelenleg egyedül nevelem a gyesböl meg a családibol.
Gyesen lévő apuka vagyok. A feleségemmel válás előtt állunk,amit én indítottam el. Kérdés, hogy a válást követően is én kapom-e a gyest vagy pedig az automatikusan átkerül-e a feleségemhez hiszen nála maradnak a gyerekek. Ő dolgozik, nekem nincs munkám.
Tiszteletem!
Válóflében vagyok, már 6 éve tart az ügy, most kaptunk egy új birót is, aki a következő tárgyaláson leszeretné zárni az ügyet. A kérdésem: vagyoni igényem volt első sorban a ház tulajdonjog meghatározásában, ami a volt férjem nevén van, és olyan szerződésekkel állt elő amivel azt bizonyitotta, h Ő ajándékozás utján kapta a szüleitől a házat, és a telket, illetve a házépitéséhez való pénzt, ez részben igaz is, és olyan jól csinálták, h már nem tudom az ellenkezőjét bebizonyitani, ezért elálltam ettől a kérelmemtől, és amit eddig is kértem másodsorban, most az lett az egyetlen a lakáshasználati jog megállapitása.
A kérdés, és amit nem értek, h a biró közölte h, nem kevés perköltséget kell kiszámolnia a tulajdonrész megállapitása miatt, és ezt nem értem, miért kéne olyan dologért fizessek, amitől elálltam?
Előre is köszönöm válaszát: Komlósi Krisztina
Tisztelt Szakértő Úr!
6 hónap szüneteltetés után megszűnt a válóperünk a férjemmel. Az illetéket visszaigényelhetem, erről már megkaptam a végzést a Bíróságtól. Kérdésem lenne, hogyan igényelhető vissza a válóperes illeték? Van erre nyomtatvány?
Válaszát előre is köszönöm!
T. Szakértő Úr!
1 éve sincs hogy házasok vagyunk a férjemmel. Most bejelentette hogy el akar válni házasságtörésre hivatkozva, amit azonban nem követtem el, viszont ő rengeteg dologgal nem tud elszámolni. Hallani sem akar róla, hogy békítő, vagy esetleges békülés. Én még mindig szeretem a férjem, hisz azért mentem hozzá.
Mióta elköltözött nem tudom elérni, kiderült hogy neki van kapcsolata, ami a külön válásunk 4 hete alatt alakult ki.
Érdeklődni szeretnék hogy milyen költségek terhelnek akkor ha én nem vagyok hajlandó bele egyezni a válásba? Mikor kell azokat fizetni? És hogy mennyire befolyásoló tényező a férjem kapcsolata??
Köszönöm segítségét
Tisztelt Szakértő Úr!
Érdeklődni szeretnék 28-éve házasok vagyunk de a férjemmel nem lehet kijönni durva goromba agresszív és nem lehet együtt vele élni.Önkormányzati lakásba élünk ahol anyukám a főbérlő aki 101-életévét fogja betölteni.A férjem be van jelentve mint családtag.Én ebbe a lakásba 63-éve itt lakom.Anyukámmal és a fiammal lakunk együtt.Én elszeretnék válni összeférhetetlensége és anyukámmal való durvasága miatt és a nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseire irányomban.A lakás legnagyobb szobáját ő bitorolja és én a fiammal egy kis szobába vagyunk kénytelenek nyomorogni. A másik szóba az édesanyámé.Kijelentette ,hogy utál minket ahányan vagyunk utálja ezt a lakást de sajnos nem akarja elhagyni.Mi tévő lehetek ez ügybe?A másik kérdésem az ,hogy elszeretnék válni de nagyon kevés a nyugdíjam.Lehet illetékmentességet kérni?És nem fizet Január óta semmi a férjem!Nagyon szépen megköszönném a válaszát.
Tisztelt Szakértő Úr ! Sajnos 8éve meghalt a férjem ,majd meg ismerkedtem 2éve egy férfival aki 2010 .okt.elvett feleségül,3hónap után nagyon elkezdett inni és külön mentem tőle,vissza sírta magát ,azt igérte nem rúgik már többet be ,ez sajnos csak 2hónapig tartott.Döntésem többet nem bocsájtok meg neki ,hisz én nem szeretnék még alkoholizmussal élni! Válásunkat milyen perköltségek terhelik? együtt szerzett vagyonunk nincsen! Válást részemről kezdeményezem . Válaszát előre is köszönöm Tisztelettel Piroska
Nem veszitek észre, hogy senki nem válaszol senki kérdésére!!!?
Ne kérdezzetek, inkább használjátok a google-t, az legalább választ ad a kérdéseitekre!
Senki
nem veszik észre ……
Tisztel Szakértö úr. én is beszeretném adni a válási kerestet mert lelki terorba tartott a volt párom mai napig ha rá gondolok sirva fakadok hogy miért türtem ezt 7éven keersztül dolgosztattak mint egy állat és mocsokba kelet élnem és még nekem kell fizetnem azért hogy elválaszanak töle.már attol is retegek hogy talákozzak vele a biroságon
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Szeretnék kérdezni az ügyben, hogy párom egy éve él külön a feleségétől, de ez nincs sehol feltüntetve (lakcím-kártya módosítás, meg stb.). Mennyi ideig fog tartani a válásuk, két kiskorú gyerek van az anyjuknál, párom havonta 20ezer forintot fizet gyerektartás címen már egy éve, de ez sincs sehol feltüntetve, mikor eljött azt beszélték meg, hogy gyerekekké a ház fele ami a páromat illeti, párom egy autót és egy televízió készüléket hozott el. Mi mennyibe fog kerülni és mikor lesz vége?
Köszönöm válaszát: Ágnes
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Szeretnék segítséget kérni Öntől. Román-magyar állampolgárok vagyunk, házasságunkat Romániában kötöttük 2004-ben, (ekkor még nem voltunk magyar állampolgárok). Már 7 éve itt élünk Magyarországon. Az lenne a kérdésem, hogy itt fel lehet-e bontani azt a házasságot, ami nem Magyarországon kötődött? És ha igen mi a menete?
Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel, Melinda
Ha közös megegyezéssel történik a válás: gyermekelhelyezés, vagyonmegosztásmakkor mennyibe kerül a válási procedúra?
Birkák:) Magatoktól kérdeztek.Nem baj ugye?
Én tök simán elválok!!BIBI
Tisztekt Ügyvéd Úr!Férjemmel külön élünk.Van egy ingatlanunk amin banki hitel van.A tulajdonjog 50-50%.Az lenne a kérdésem,hogy én szeretném tovább fizetni,és lehet-e olyan megoldás,hogy a két közös gyerekünkre iratja a részét.Tartásdíjat pedig fizetne.
Köszönöm előre is válaszát..