Válóper után nem lenne túl célravezető, hogy egy gyerek ne láthassa többet a tőle külön élő szülőjét, ezért neki láthatási joga van a különélő szülője felé. Ez persze fordítva is igaz, a különélő szülőnek láthatási joga van, tehát kapcsolatot tarthat a gyermekével a válóper után is.
A láthatási jog lehet folyamatos láthatási jog (rendszeres) vagy időszakos láthatási jog (rendkívüli).
A rendszeres láthatás magába foglalja:
A gyakorlatban a rendszeres kapcsolattartás általában az ismétlődő, például minden hétvégén történő 1-2 napos vagy néhány órás találkozást jelenti.
A rendkívüli láthatás az iskolai szünetekben, az ünnepek időtartama alatti kapcsolattartást, találkozást jelenti.
A gyermekkel való kapcsolattartásra jogosult:
1) az anya, apa
2) a nagymama, nagypapa
3) a gyermek nagykorú testvére, a gyermek szülőjének testvére, valamint a gyermek szülőjének házastársa és szülőjének testvére is jogosult, ha a szülő és a nagyszülő nem él, illetőleg a kapcsolattartásban tartósan akadályozva van.
A láthatás kérdésében lehetőleg a szülőknek kell megállapodniuk közös megegyezéssel.
A kapcsolattartás tárgyában hozott döntésnek tartalmaznia kell többek között
A létrejött egyezséget a gyámhivatal, illetőleg a bíróság jóváhagyja, ha az megfelel a gyermek érdekének és a láthatás céljának. A gyerek érdeke mindenek előtt: nem lehet azt az egyezséget jóváhagyni, ami ellen az ítélőképessége birtokában lévő gyermek kifejezetten tiltakozik.
Ha a kapcsolattartás kérdésében nincs egyezség a szülők között (azaz a szülők és a gyám között vita van) a gyámhivatal dönt erről.
Ha viszont válóper vagy gyermekelhelyezési per van folyamatban, a bíróság dönt.
A láthatási jog kérdésében való döntést a kiskorú érdekének szem előtt tartásával kell meghozni, de figyelemmel kell lenni a láthatásra jogosult szülő, illetőleg a gyermeket gondozó szülő érdekeire is.
Kivételesen indokolt esetben a gyermek érdekében azt a szülőt is fel lehet jogosítani a gyermekkel való kapcsolattartásra, akinek a szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette, vagy akinek szülői felügyeleti joga azért szűnt meg, mert gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához hozzájárult, de a gyermek örökbefogadására nem került sor. Erről a szülői felügyeletet megszüntető bíróság vagy – ha a gyermeket tartós nevelésbe vették – a gyámhivatal dönt
Az eljáró gyámhivatal, illetve bíróság a felróható magatartást tanúsító szülő korábban megállapított kapcsolattartási jogát a gyermek érdekében korlátozhatja, vagy megvonhatja, illetőleg e jog gyakorlásának szünetelését rendelheti el, ha a jogosított a jogával a gyermek, vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére visszaél. Ez az eljáráskérelemre indul, önmagától, hivatalból nem jár el a gyámhivatal ill. a bíróság.
A láthatás megváltoztatását – ha a kérdésében a bíróság döntött – a határozat jogerőre emelkedésétől számított 2 éven belül csak a bíróságnál lehet kérni.

Az ingyenes minikönyvem azonnal az Öné lehet. Hová küldhetem?

Az ingyenes minikönyvem azonnal az Öné lehet. Hová küldhetem?
Az erről szóló minikönyv INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?
Az erről szóló minikönyv INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?
INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?
INGYEN elvégezhető. Hová küldhetem?
Tisztelt ügyvédúr!
Azért irok önnek mert mi 3 éve vagyunk házasságban a férjemmel.Válni készülünk,de félek hogy nehogy elvegye tölem a 1.5 éves kisfiamat,Én haza fogok a válás után költözni a szüleimhez,ők is dolgoznak,én is fogok mert most is van munkahelyem,csak ugye GYEDEN VAGYOK.Ön szerint van-e félni valóm?A biróság kinek itéli meg jobban a kiskorú gyermeket?
A férjrm katona,és lagzizenész.Minden hétvégén odavan.Éjszakázik,és kiszámíthatatlan.Én meg rendes anyuka vagyok csak a gyerekemmel foglalkozom.Köszönöm a választ
Gondolom már túl vagy rajta, de azért leírom. Az égvilágon semmi okod az aggodalomra ugyanis nőnemű vagy. A bíróságok gondolkodás és mérlegelés nélkül köszönhetően az 1950 -es Rákosi rendszerbeli elavult CSJT -nek mindig az édesanyának ítélik a gyerekeket. A bíróságok persze terjed az a demagógia, hogy “minden ügy más” de ez csak egy süket lerázó duma. A helyzet az, hogy nincs félni valód a gyerek a Tied lesz mert a nők jogait a CSJT rendesen körbe bástyázza. Sok esetben ez jó, mert sok a brutális, agresszív férfi, de sok esetben rossz is mert a nők többsége a törvényi előnyöket mindig kijátssza és bármely szakaszban is legyen az ügy képes olyan helyzetet teremteni, hogy Ő diktálhasson a férfi meg lesheti a jogait ami nincs :)
De hogy egy kicsit megértsd a CSJT erejét, hogy miért nincs félni valód. Statisztikailag bizonyított tény, hogy Magyarországon több a nőnemű mint a férfi. Ez borzasztóan nagy szavazói bázis, hiszen Te sem vagy más csak egy szavazógép :) A CSJT -t nem nagyon akarja a Magyar Kormány megváltoztatni mert szüksége van a mi szavazatainkra :) Szóval NO PARA :)
Mondjuk ebből is látszik érdekrendszert élünk mert egy bírósági tárgyalásnak sem témája a gyermek fejlődésének és érdekének biztosítása. Ítéltek már gyereket prostituáltnak is, és olyannak is akiről bizonyítható volt, hogy a 10. emeletről bokájánál fogva lóbálta ki a kisfiát és porolta el a seggét.
De persze minden ügye más . . . :)
Viszont ha Te rendes nő vagy akkor bizony köszönhetően a CSJT -nek félni valód nincs, úgyis Te nyersz.
Kedves Emerencia,
A volt feleségem GYES-en van, nála maradt mindkét gyermekünk (5 és 2 éves), havi 130 000 ft gyerektartást fizetek neki, cserébe kéthetente 1-1 órára láthatom a gyerekeimet, az ő lakóhelyén, ami a válás óta eltelt 3 év tekintetében abszurd! Szerintem kicsi az esélye, hogy ne nálad maradjon a gyerek, de ha tanácsolhatok valamit, törekedjetek a normális szülők közti kapcsolatra. Ez a gyerek, és a ti szempontotokból is mindenkinek a legjobb. Én is próbáltam, sajnos ehhez 2 fél kell…
Tisztelt Ügyvédúr!!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz,hogy a férjemmel 16 év házasság után különmentünk,egy harmadik fél miatt /ő részéről/.Van 3 közös gyermekünk :a legidősebb 15 éves,a középső 13 éves és a kicsi fiam még csak 5 éves!Ezzel azt szeretném kérdezni,hogy az apa elviheti-e a kisebbik fiamat /5 éves/magával hétvégére úgy hogy én nem szívesen adnám oda őt neki.Na nem azért mert nem jó apa és nem bánik velük jól,hanem mert a kisfiam nem szokott én nélkülem menni sehova se ,nélkülem nem alszik el senkivel se.Főleg nem egy idegen nőnél akivel az apja él!!Hozzáteszem,hogy még csak 2 hete költözött el az apa tőlünk!!Köteles vagyok így is odaadni neki??Meg-e nézhetem-e ,hogy milyenek a körülmények ahova viszi őket??A lényeg ,hogy én nem szeretném ha kicsi fiamat elvinné magukhoz, mert neki apa és anya van ,szerintem nem lenne jó neki lelkileg ha idegen nővel látná az apukáját!Kérhetem-e ha bíróságra kerül a sor ,hogy az apuka csak a kisgyerek otthonába láthatja a kisfiát vagy csak esetleg elviheti egy pár órára de nem két napra,hogy ott aludjon!
Válaszát előre is köszönöm!!!
tisztelt uram. 4eves párkakapcsolatm volt, amelybol szuletett egy kislanyom aki 19 honapos a volt parom nem volt bejelentkezve a lakasomba. 3 napja elkltozott a szuleihez akikel nagyon rosz a kapcolatom az apuka elakarta vinni a szuloi hazba , en nem adtam oda a kislanyomat mert fenyegetozik nagyon csunyan beszel velem, szertnem megkerdezni hogy joga lenn e elvinni ot, annak fenyebe hogy sem keresete sem munka heje , es kijelentette hogy a kislanyt egyenlore nem tudja tamogatni. aszulok befojasa alatt all ugy erzem hogy ezaz egesz egy bosszu hadjarat ellenem.kerem uram legyen szives felvilagositani hogy mihez van joga az apukanak, tobben tanusithatjak hogy mindennek ellenere az en ajtom nyitva ll ha a kislanyt latni szeretne, eloreis koszonom.
Tisztelt Ügyvéd Úr,
Lassan 13 éves kislányommal kéthetente látjuk egymást. Eddig rendben zajlottak a láthatások, és ezt továbbra sem érinti semmi, csupán annak ellenére, hogy éppen félidőben vagyunk a két láthatás között, pár napja a lányom felhívott hogy találkozunk-e a hétvégén, és megbeszéltük, hogy az anyjával egyeztessen hogy a két nap közül melyik lenne a megfelelőbb.
Nem engedte el az anyja, azt mondta, akkor fizessek többet… (nem minősítem)
Természetesen a lányomat megnyugtattam és türelemre intettem, de úgy tudom, hogy 12 évesen már szabadon dönthet arról, hogy akár többször is látni akarja a távolélő szülőjét.
Kérem legyen kedves röviden megerősíteni vagy cáfolni ebben. Hol húzza meg a lehetőségek határát a jog? A neten fellelhető kapcsolódó dokumentumok nem térnek ki egy ilyen korú gyermek esetére, vagy én nem találtam olyat.
Elsősorban a lányom miatt kérdezem, hogy ne érezze azt, hogy ketrecben él, hanem tisztában lehessen azzal, hogy “meddig ér a szoba fala, hol van a kijárat és mikor léphet ki rajta, mikor nem”.
Köszönöm. :)
A kérdés tárgytalan, sikerült információt kapnom gyámhivataltól. Köszönöm.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Válásom a férjemmel jelenleg folyamatban van. A 9 éves kisgyermekem kikönyörögte,
hogy had vigye el a Balatonra a nagyobb testvérekkel. Elengedtem.
Szombati napon mentek le, és már hétfőn délután telefonáltak a nagyobbak (21 és 16)
évesek, hogy apukájuk ott hagyta őket és visszajött (most már tudjuk, hogy a nőjéhez)
250 km-re. Engem erről nem értesített. Magyarul hétfő délutántól szerda estig ott hagyta őket. Szerdán visszament, és csütörtök este megint otthagyta őket, péntek reggel ment vissza.
Ezek után még mindig köteles vagyok hosszabb időre odaadni a 9 éves gyereket.
Azt szeretném elérni, hogy csak reggel elvigye és este hozza haza. Ön szerint,
van erre esélyem? Köszönettel: Tóthné
Tisztelt Apa1, ha a gyámhatóság választ adott önnek tisztelettel kérem ossza meg velünk is olvasókkal, hogy akik hasonló cipőben járnak kapjanak egy kis “tanácsot”. Üdvözlettel Lacibá
Tisztelt Ügyvéd úr!
Kérem segítsen nekem!Mostanában váltunk el egymástól a párommal!Sajnos hiába hívta fel a figyelmét a bírósági tárgyaláson is a bíró úr a normális beszéd hangnemre a rendes kapcsolat tartásra,az én férjem semmiből nem ért!Semmit nem tudok vele normálisan megbeszélni,mármint ami a közös gyermekünket illetné!Minősíthetetlen hangnemben beszél velem,már,ha szóba áll egyáltalán velem!Csak SMS-t küldözget és soha nem szól,hogy tud e jönni a gyermekért vagy sem!!??Sajnos nekünk ki van jelölve átadó-átvevő “helyszín”,mert a szüleimnél laktunk közös háztartásba és oda ez az ember nem jön a kisgyermekért el,nekem kell elvinnem a gyermekemet!Előfordult,hogy nem jött,hiába vártuk!Nem is ez a gondom!
Sajnos nem tudom a jogaim,jogainkat.2 hét nyári szünet az övé,de mi van akkor,ha dolgozik és a gyermekünket a barátnőjére hagyja!?Nem vagyok tisztában jogi dolgokkal!Hol kérhetnék felvilágosítást,mert próbálkoztam,de elküldtek,azzal,hogy amíg a gyermek testi-lelki károsodást nem szenved,úgymond,nem foglalkozik a gyámügy a kérdéseimmel!Hát,nem tudom ki világosíthatna fel bizonyos dolgokról!Meg azért nekem az sem tetszik,hogy az újdonsült barátnővel hárman alszanak egy ágyban,lehet ez nem nagy gond,de a gyerekemnek lelke is van,még csak 5 éves!
Hát,köszönöm,hogy ezt leírhattam!Elnézést kérek,de néha tehetetlennek érzem magam!
üdvözlettel:Anna
szia anna!
én is hasonló cipőben járok mint Te, csak az én kisfiam 2,5 éves és nem is ismeri az apját, ám nekem is a szüleim házában kell biztosítanom a láthatást, ami elég körülményes, mert a jelenlegi otthonomtól 60 km re van. kitartás
böby
Tisztelt Ügyvéd úr!
A férjemmel együtt új,hitellel terhelt lakásban élünk.Van egy közös gyerekünk . A kiadásainkhoz,rezsi,hitel nem járül hozzá,néha ad 20000-30000-er ft-ot,a lakásban társtulajdonosok vagyunk.Kifizetni nem áll modomban a gyerekkel sem törödik.Milyen lehetőségeim vannak,,,,A Férjem le akar mondani a tulajdon részéről a gyerek javára de nem tudom ,hogy jó ötlet,mert előbb vagy utobb el kell adnom,a70.000-er hitelt képtelen vagyok hosszú távon fízetni,2-3 munkahelyem van,albérletbe nem szeretnék menni gyerekkel.A Férjem alkoholista a keresetét nem nekünk adja,3 éve megy ez.Köszönöm ,hogy leírhattam.Üdvözlettel.Éva.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Segítségét szeretném kérni két dolog tisztázásában.
1, A bírósági végzés óta két év eltelt, és szeretnénk az édesapa láthatási jogát megváltoztatni. A fiam decemberben lesz tíz éves. Sajnos a mai napig nem sikerült az apjának normális kapcsolatot kiépítenie vele. A végzés szerint a szünetek fele az apát illeti meg, amit nagyon nehezen él meg Tamás. Megviselik őt ezen időszakok és mindig előre szorong az apjától. Hol kérhetném a láthatás megváltoztatását a gyámügy illetékes ilyenkor, vagy csak a bíróság segíthet.
2, Nem kaptam tartásdíjat, mivel a cég ahol a volt férjem dolgozott csődbe ment. Bizonytalan, hogy mikor lesz fizetése. Egyébiránt a volt férjemnek jó az anyagi helyzete, de Ő nekünk nem fog segíteni, mivel eddig a tartásdíj letiltással ment a fizetéséből. Kérésemre telefonon azt mondta, hogy majd ha lesz bére akkor vonassam le abból, Őt ez a dolog nem érdekli. Egy fizetésből nehéz megélni….
Kihez lehet fordulni segélyért? Hol tudom ezt jelezni?
Várom válaszait.
Köszönöm szépen!
Üdvözlettel:
Virág
Tisztelt Ügyvéd Úr!
1,5 hónapja élettársammal külön élünk,közös gyermekünk 17hónapos. Kérhetem azt a bíróságon, hogy a láthatási időben, nélkülem ne vihesse el a gyermeket? Úgy tudom 2 éves koráig nem vagyok köteles kiadni őt a kezeimből. Vagy van lehetőségem tőle ezt kérni.
Köszönöm válaszát!
Melinda
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Feleségemmel 21 napos kora óta nevelőszülőként neveltünk egy kisfiút, aki apjaként fogadott el. A Gyermek most novemberben lesz 4 éves .
Több mint egy éve húzódik a válóper közöttünk, én másfél éve élettársammal élek.
Feleségem a gyermek láthatásától eltiltott, illetve a válás után is a kapcsolat teljes megszakítását szorgalmazza. Annak idején a családban való elhelyezés egyik sarkalatos feltétele volt az is, hogy én is nevelőszülő legyek, s most több mint egy éve még csak nem is láthattam a fiamat.
Papírforma szerint a feleségem a gyámja.
Én havonta legalább egyszer szeretném látni, egy napra.
A bíróság nem dönthet ebben a kérdésben.
Kérem segítsen, mit tehetek ebben a helyzetben?
Köszönettel Hpéter
Tisztelt Ügyvéd Úr!
A kisfiam 4 éves, nem terveztük, az anyja az én akaratom ellenére megtartotta, már új kapcsolata van, férjhez ment. A gyerektartást rendszeresen fizetem, ő viszont nem engedi a láthatást, azt mondja, szó sem lehet róla, jó neki így.
Beperelhető emiatt, elvehető ilyen esetben a gyerektartás, ha nem engedi látni sem, hogy találkozzak vele?
Köszönöm válaszát előre is.
Kedves ügyvédur˘! én egy fura kérdéssel fordulok önhöz.a férjemmel nem vagyunk elválva nem is akarunk imádjuk egymást.az egyik részről a nagyszülő beakar jelenteni a gyámra hogy elvannak tiltva tőlük a gyerekek.holott akkor láthassák öket amikor akarjákcsak egyszerüen gyülölnek engem és mindent meg akarnak mozgatni hogy szétmenjek a férjemmel.amugy meg a gyerekeket se ugy szeretik mint egy igazi nagyszülő.hatalmas veszekedés árán amivet okozott a nagyszülő én nem tartom a kapcsolatot velük de mégis eljöhetnek hozzánkpersze a gyerekeket nem vihetik el és a férjemmel közösen is döntöttünk hogy ö se viszi őket hozzájuk.meg nem is akarnak menni a gyerekek nélkülem.na de nincsennek megtiltva hogy nem jöhetnek megnézni őket.ennek ellenére van félni valóm hogy bejelent minket bár szerintünk bolondot csinál magából csak az a célja hogy veszekedjek a férjemmel.köszönöm
Tisztelt Ügyvéd úr!
Az lenne a kérdésem, hogy mivel korábban különváltunk az élettársammal, a 10 hónapos kislányom láthatási jogában szeretnénk megegyezni. Mostanáig nála látogattam a picit, Állítása szerint 3 éves kor alatt nem vihetem el a kislányomat magamal hanem csak az ő lakásában látogathatom.
A gyerektartás összegében korábban megegyeztünk, melyet rendszeresen ki is fizetek neki.
Kérdezném, mihez van jogom, én szeretném 2 hetente magamhoz venni és új élettársamnál lenni vele hétvégékre.
Mielőbbi szíves válaszát várva.
Köszönettel:
György
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Kb másfél éve váltam el a férjemtől.Közös megegyezéssel, a 2 kisfiam (4 és 7) az apjuknál van.Miután elváltam elköltöztem a városból ahol éltünk,az akkori munkahelyem miatt csak szombat délutántól, vasárnap estig lehettek nálam a gyerekek. Már 8 hónapja másik munkahelyen dolgozom, kértem az exférjemet,h péntek délutántól lehessenek nálam a gyerekek. Ő teljesen elzárkózik ettől a megoldástól, azzal érvelve, h már megszokták a gyerekek ezt a rendszert. A szerződés szerint viszont péntek délutántól, vasárnap 18:00ig lehetnének nálam a gyerekek. Mit tehetek ez ügyben?
Tisztelt Ügyvéd Úr! Arra lennék kíváncsi,hogy szeretetunokám,aki szülei válása után nem tarja a kapcsolatot sem velem sem az apjával,még a válás előtt szinte mindég nálunk tartózkodott és nagyon apás volt.A válás az nembírósági volt, mivel nem voltak megesküdve.Az unokám életkora 14 év.Szeretném tudni.hogy hivatalos úton van-e valami szabály a láthatásra ilyen nagy gyermek esetében,ha felhívom ígéri,hogy eljön de még sem jön,pedig egy városba lakunk Nagyon szeretem de nem tudom,hogy mit csináljak hogy rá vegyem legalább havonta 1 alkalommal jöjjön el.Mit tehetek ez ügyben?
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy 8 éves kislány és egy 11 éves kisfiú anyukája vagyok.Volt férjem minden második hétvégén viszi el a gyerekeket,nagyon szereti őket,szeretnek nála lenni.Semmi gond nem lenne,ha hajlandó lenne szóba állni velem és megbeszélni a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat.Most,hogy jön a rossz idő,nagyon nyugtalan vagyok,mert mikor elviszi a gyerekeket,mindig több száz kilométert utaznak.Szeretném vele megbeszélni,hogy ha nagyon rossz útviszonyok lennének,akkor vagy csak a mi városunkba legyen velük,vagy pótoljuk be máskor,de a levelemre sem válaszol.Viszont ha ő nem akkor jön mikor kellene,én szó nélkül oda adom a gyerekeket máskor is.A másik dolog,hogy a gyerekek elmondják hogy minden alkalommal szidalmaz nekik engem a volt férjem,aminek én nagyon nem örülök,mert ez rossz a gyerekeknek.Kérem Tisztelt Ügyvéd Úr adjon tanácsot,mit tudnék tenni a gyerekeim védelmében!Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Ügyvéd Úr!
A Párom 5 éve vált el a feleségétől és van egy 4.5 éves kisfia.
És van egy közös 1 éves kisfiúnk is akit imád a testvére,és szeretne sokkal többet jönni mint amennyit a bíróság megállapított (két hetente 2 nap szombat vasárnap.)az lenne a kérdésem ha a párom jelzi azt ,hogy azon a hétvégén dolgozik akkor át lehet-e azt a két napot másik napokra tenni,mivel a munkahelyek nagy része nem vesz figyelembe ilyen dolgokat.köteles -e vele megegyezni a volt felesége ilyen helyzetben?mivel 12 órában dolgozik vagy 6-18-ig vagy 18-6 ig.Vagy ha a láthatás hétvégéjére egy éjszakás műszak esik akkor töltheti -e el a gyermek a nagyszüleivel az éjszakát,aztán mire fel kel a gyermek már otthon van az apuka is,volt már rá példa hogy az anyuka is engedte a nagyszülőknél aludni a gyermeket,de most ezt egy személyes sértődés miatt meg akarja akadályozni,megteheti??Még egy utolsó kérdés: a volt feleségnek kell e az apuka beleegyezését kérni ha a gyermeket külföldre szeretné vinni nyaralni??És ha az apuka akarja vinni pl.nyári szünet vagy téli szünet??Köszönöm a válaszát!
Üdvözlöm!
Egy olyan kérdésem lenne, és hálás lennék a válaszért, hogy:
Bírósági végzés szerint a hosszabb szünetek első fele engem illet láthatásként.
Ellenben a páros ünnepnapok második napja.
Tehát idén – 2010-ben – december 22.-től indul a gyerekek téli szünete.
22.-étől 28.-áig engem illet a láthatás. Ez tiszta számomra is.
Ami a kérdés. December 25.-ére haza kell vinnem a gyerekeket??? Vagyis meg kell szakítani a 6 napot?
Alapban nem mennénk sehova, max. a rokonokhoz. De pl. mi történne ha elutaznánk erre a 6 napra (szánkózni, síelni) ? Akkor haza kell jönnünk 1 nap miatt?
Válaszát nagyon megköszönném – hiszen mindjárt itt a szünet.
U. Zoltán
Ez hogy lehet kérdés? Természetesen igen, haza kell vinni a gyerekeket 25-ére, hiszen ez KARÁCSONY.
Vagy csak az egyik szülőnek jár, hogy együtt ünnepeljen gyermekeivel??
Üdvözlöm!
Én azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy élettársi kapcsolat felbomlásakor ítélhetik-e a 3éves germeket az anyának akkor is, ha nem dolgozik, nincs jövedelme, se lakása, a apa szüleinél élnek, és csak az apa keres a családban.
milyen lehetőség / esély van arra, hogy az apa nevelheti a gyereket?
Köszönöm!
Tisztelt Ügyvéd Úr!
2010.02.01.-én elváltam a férjemtől. A házasságunkból született, jelenleg 14 hónapos kisfiam felügyeleti joga az enyém. Az ex férjem 2009.12.08. óta azaz 1 éve nem látta a fiúnkat, amikor elköltöztünk 8 hetes volt. A bírósági végzésben az én engedélyemre korlátlan kapcsolattartás lett beleírva, mert úgy gondoltam, hogy a nagy távolság (250km) miatt úgy is csak ritkán fog jönni, ha jön egyáltalán, az meg akkor meg sem fordult a fejemben, hogy elvigye hiszen még pici volt és szopizós csecsemő, mit csinálna vele. Hát nem is jött eddig soha, és még telefonon sem érdeklődött soha sem a kisfiúnk hogyléte felöl. De egy alkalommal a nyáron felhívott, hogy azt találta ki, hogy én mondjak le a közös jelzálogos hitellel terhelt házunk rám eső részéről (50%, ez jelenleg is elintézésre vár), ő pedig cserébe lemond a gyermekről :-( roppant szomorú ajánlat, magyarul áruba bocsájtaná az és kicsi Kincsemet :-( Még szerencse, hogy több eszem van mint neki, és telefonbeszélgetésünket diktafonra rögzítettem. Tehát nyilvánvaló, hogy nem szereti a gyermeket, mert ha szeretné nem tenne ilyen aljas dolgot.
Hál Istennek boldog, nyugodt családi életet sikerült megteremtenünk a szüleim segítségével, a szüleim lakásában. Az ex munkáltatója eddig minden hónapban küldte a 13.600 forintos gyermektartást. A teljesség kedvéért meg kell említenem, hogy a volt férjem igen agresszív ember, engem is illetve az első házasságából született fiát is bántalmazta, sőt a volt feleségét is. A kérdésem az lennem, illetve a félelmem, hogy mi van akkor, ha egyszer csak beállít mondjuk 5 év múlva és fel akarja venni a gyerekkel a kapcsolatot, vagy ami még rosszabb el akarja vinni egy hétvégére, vagy a fél szünidőre, erre már gondolni sem merek. Hogyan adhatnám oda neki, hiszen a kisfiamnak ő csak egy idegen, akitől nagyon féltem! Ugye van erre valami szabályozás, hogy ha x ideig nem látogatja a gyermeket akkor nem vagyok köteles odaadni neki. Nyugtasson meg kérem! Vagy ha van valami teendő, hogy ezt megelőzzem kérem írja le nekem. Köszönettel Inez
Okos! Sz.rrä verte az exet, a gyereket-ezek utan te hozzämentel es szültel neki egy ujabb porontyot akit kedvere terrorizälhat-csakugy mint az elözöt…. Mit ne mondjak, neked sincs tul sok sütnivalod!
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Abban az ügyben szeretném véleményét kikérni,hogy a páromtól elváltam,és a lányom most lesz 2 éves,és a törvények szerint 3 éves korig csak a másik szülő lakhelyén,másik szülő jelenlétében láthatom a gyermekem.Eddig nem látogattam pont ezért,mert az ex nejemet nehéz elviselni,és inkább nem látogattam,tavaly karácsonyra odaadtam a lányomnak szánt ajándékot,idén viszont azt mondta,hogy nem fogják atvenni…És szeretném 3 éves kora után elhozni,mikor már nem kell a másik szülő jelenléte,erre viszont azt mondta,hogy 3 éves kora után sem láthatom.Milyen jogaim vannak ezzel kapcsolatban,és mennyi esélyem van,hogy az esetleges bírósági tárgyaláson,3 éves kora után láthassam a lányom?
Válaszát előre is köszönöm:
L
lányom és volt párja 2010 januárba külön mentek, akkor már terhes volt a lányom,csak együtt éltek.azóta külön 2 különböző helyen laknak. Az apuka akkor lemondott a gyerekről hogy nem az övé,most 4 hónapos a baba. Úgy egyeztek meg szóban hogy semleges helyen láthatja az apuka a gyermeket mert tartunk attól ha megtudja hol laknak zaklatni fogja őket. Októberben elismerte az apa hogy övé a gyermek. Nem ad semmit a gyermek tartására. Ez ellen tehet-e valamit az apa? Milyen jogai vannak neki és milyen jogai vannak az anyának?
Tisztelettel.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Férjem karácsony előtt 2 nappal 2 emelettel feljebb költözött a nagyobbik lányunk osztálytársának anyjához.
A lakásunk közös, de sajnos még 10 évig jelzálog hitellel terhelt.
Kérhetem-e a lakástörlesztés felét tőle? Egyenlőre válásról hallani sem akar, ki sem akar jelentkezni a lakásból. Azt mondja, rá fogja íratni a lakásrészét a 2 kiskorú gyermekünkre.
Akkor egyedül kell fizetnem a törlesztést?
A nagyobb lányunk 14 éves elmúlt. Nem akar felmenni az apjához, hiszen így is elég kínosan érinti a dolog. Kényszerítheti-e az apja, hogy ott találkozzanak?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Abban kérném tanácsát, hogy pici gyermek esetében (egy éves) különélő szülőknél akik nem házasodtak össze, a külföldi apa (olasz) és a magyar anya (aki a gyermekkel Magyarországon él) hová fordulhatnak, hogy megegyezzenek az apa láthatási jogait és a kötelezettségeket illetően.
A gyermek Magyarországon született, az apa elismerte, az ő vezetéknevét viseli, de a kapcsolat romlása és egyéb körülmények miatt szeretnék tisztán látni ezeket a részleteket.
Köszönettel
Tisztelt Ugyved Ur!! Kerem szepen a segitseget!!
Most 12 ev utan a parom kitalata hogy evek otta nem boldog van egy kozos fiunk 9 eves ……A parom eleg szepen keres en kevesbbe….azzal fenyeget mehet a hid alla a fiunk meg Ot eletti meg!!! Igaz ez??? csak azert mert en kevesebbet keresek?
Kozos haztartasban elunk 12 eve de ez en nevemen semmi nincs errol mar gondoskodott idoben…szep csaladi hazban ellunk jelenleg….
Milyen eselyem van vele szemben????
Koszonom szepen!!
anyuka
Tisztelt Ügyvédúr!
Szertnék érdeklödni , hogy a fiam lánya 19 éves most fog vizsgázni , de nagyon rossz tanulo és nem szeret iskolába járni.Tudni szeretném ,hogy meddig kell fizetni gyerektartást, mert ők erre játszanak rá. Szeretnék a fiamat kihasználni!!!
Előre is köszönöm a válaszát,.
Tisztelettel Gamosné!
segítsen valaki ha a 13és fél éves gyermek nem akar menni anjához akkor mit tudunk tenni rendörséget hív és nem engedi a rendörség hogy menjen ma de kötelezi a jövő hétre mit tegyünk segítsetek
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Élettársi kapcsolatban élek és van egy 5 éves gyermekem az élettársamtól. Rá milyen módon vonatkozik a láthatás? Nekünk is Bíróságra kell mennünk vagy megbeszélhetjük egymás között? Én nem akarom a gyermeket eltiltani az apjától, csak épp nem tudom majd az apa hogy áll a dolgokhoz és szeretnék jogilag tisztán látni!
Köszönettel!
Tisztelt Ügyvéd Úr!
2010.10.19.-én váltam el a férjemtől,a kapcsolatunkból van egy 8 éves kisfiunk.A válásunk zökkenő mentesen zajlott le ,de most sajnos annál több fenyegetéssel kell szembe néznem.Sajnos a gyermek láthatósággal kapcsolatos egyezségünk nem működik úgy ahogy szeretném.A válóperi végzés kimondja az általános láthatás feltételeit de sajnos akkor még azt gondoltam hogy ezt tudjuk kezelni és így beleírtuk ,hogy a láthatás szabályaitól egyeztetést követően eltérhetünk.Ezt nem kellet volna mert most ott tartunk ,hogy az apuka minden hétvégén jogot formál arra,hogy elviszi a gyermeket így nekem a hétvégéből már semmi nem marad.Az iskolára sem tudunk megfelelő mértékben felkészülni.Próbáltam vele egyeztetni hogy 2 hetente legyen nála a gyermek úgy ahogy a végzésben is meg van határozva,de ő (apuka)úgy gondolja hogy joga van minden hétvégén látni a fiát mert én úgy is hétközben vele vagyok.Ez igaz de a hétköznapok nem egyenlőek a hétvégével amikor is szabadprogramokat lehetne tervezni.Kérdésem az lenne hogyan lehetne változtatni ezen az egyezségen úgy,hogy ezt az icipici mondat a végzésből módosítva legyen.Nagyon sok kérdésem lenne még amire sajnos egyedül nem tudok megoldást találni ,esetleg tudna elérhetőséget adni ahol a kérdéseimet meg tudná nekem válaszolni?
Előre is köszönöm:Tusják Krisztina
Tisztelt Ügyvédúr
Hogy tudom igazolni az élettársi kapcsolatba be vitt vagyont?
Kilenc évig éltünk élettársi kapcsolatban.Az a baj,hogy amit javítgatunk a házon mindenen az ő neve szerepel.Én nem tudom,hogy tudnám igazolni a vagyont amit az élettársi kapcsolatba vittem.Kérem segítsen.
Üdvözlöm.Dányi Gábor vagyok,4 éve szakadt meg kapcsolatom a 2 kisfiam édesanyjával 4 és fél éve vagyunk külön(hál.isten).Tömören:először a nagyobbik fiamnál volt gyermek elhelyezés aztán 1 és fél évre a kisebbik fiamnál volt elhelyezés mivel alkalmatlannak találták az édesanyjukat különböző okokból.majd meglett ugye az a bizonyos láthatási jog,minden honap páros hetén 9 délután 4-ig.Ezt ő nem tertotta be egy teljes évig majdan megjelent mint a szappan operákban,látogatni jött.Járt is összevissza honapok több hónapok kihagyásával vissza vissza tér a gyerekeket felzaklatva.Hogy kérhetem 2 és fél év után a láthatás megváltoztatását vagy kérhetem-e még.Mert azt mindenki irja hogy 2 éven belül kérhető és ha a 2 év eltel utánna?Előre is köszönöm válaszát.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Szeretném tájékoztatását kérni gyermek láthatóság ügyben. Másfél éves kisfiam van. Édesapjával kapcsolatunk megszakadt, szeretném tudni, hogy milyen kötelezettségeim vannak láthatóság területén, illetve az apának milyen jogai vannak? (Elviheti a gyermeket, vagy lakásomon kell biztosítani a láthatást?)
A láthatás törvényesen milyen körülmények között történhet, és milyen gyakorisággal?
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Kérdésem : A megállapodás főbb elemei amint korábban megbeszéltük, hogy a gyermek elhelyezése az anyánál van, és én nem kívánok láthatási és egyéb jogokkal élni, mindennemű a gyermekre vonatkozó eljárásban meghatalmazom, hogy nyilatkozhasson egyedül és tartási kötelezettségként havi 50 Eft legyen rögzítve.Ilyen megállapodást szeretne az édesapa ? Köthetünk ügyvéd előtt? Lemondhat-e szülői felügyeleti jogáról? Bíróságon megítélnek iylen döntést?
Üdv.
Babi
Tisztelt Ügyvéd Úr.
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a kisfiam anyja és köztem megromlott a kapcsolat és haza költözött. Szeretném két hetente elhozni a gyermeket de Ő nem engedi azzal az indokkal, hogy nélküle nem vihetem sehova. A kérdésem az, hogy milyen megoldások vannak a problémámra és mit tehetnék hogy elhozhassam? Előre is köszönöm a válaszát.
Üdv. Károly
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Élettársi kapcsolatból született egy kislányom. Ő most 3 és fél éves. 3 hónapos korában elhagytuk az apukáját erőszakos, ittas viselkedése végett. Ha nem figyeltem volna akkor még a gyereket is bántotta volna. Azóta a bíróság nálam helyezte el lányunkat, Annát és a gyerektartásban is megállapodtunk a bíróság előtt. Azóta már az állam fizeti a gyerektartást, nem az apa a lányát körülbelül, ha 3-4 szer látta, a gyerek fél tőle. Se születésnap, se névnap, se ünnepek. Ha a 3 év alatt eljött akkor mindig azon volt a hangsúly, hogy miért nem próbáljuk meg újból Ő meg változott. Érdekes mód mindig akkor jött mikor Anna még a bölcsibe volt. Egyszer nem kérdezte volna meg, hogy hogy van. Mindig csak a témája a kapcsolatunk újrakezdése és a gyerektartás volt a témája, hogy ne kelljen fizetnie. Ma járt nálunk, most Anna is itthon volt. Beviharzott és rögtön nekem támadt, hogy hol jelentettem már megint fel, mert kapott egy hivatalos levelet. Meg most műtötték és nem bír dogozni, a tüdejéből lecsapolták a folyadékot, ha igaz (elhinni nem igazán lehet neki szinte semmit). Most engedték ki a kórházból, de munkaruhában állt előttem. Le csökkenteti a gyerektartást, amit tavaly sikerült fix havi 15000 Ft -ra megemeltetni. Azt is közölte velem, hogy elfogja vinni Annát két napra hétvégére jobb ha hozzá szokok a gondolathoz. Én ezt nem szeretném, csak ha Én is ott vagyok, féltem a lányomat tőle,( Anna is fél tőle, idegen a számára a saját apja.). Félek, hogy csinál olyat, hogy ne kelljen neki többé gyerektartást fizetnie. Az a kérdésem, hogyan lehetne jogszerűen szabályozni a láthatást, nem eltiltani szeretném de egyedül nem szeretném vele hagyni. Ragaszkodik hozzá, hogy elvigye, azt mondta ha nem viheti el nem fizet gyerektartást. Ez szerintem nem így van. A 3 év alatt is bármikor jöhetett volna Annához mégse tette. Csak hozzám jött. Ügyvéd Úr én félek, hogy nem bírom megvédeni a lányomat.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Márta
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy ismertessen kérem a valós jogaimmal! Esetleg konkrét paragrafusok számát is megköszönném, amire hivatkozhatok!
Február 2-án végérvényesen elköltözött közös lakhelyünkről a férjem. Az én 13 éves fiam és a közös 4 éves lány az én gondozásomban maradt! Mivel pénzem nincs a válókeresetet beadni ezért csak gyermektartás díj megállapítását kértem február végén, ehhez beadtam a keresetem a bíróságon! A férjem rendszeresen igényt tart a láthatásra. Mióta elment 2 vasárnap nem adtam oda a kislányt neki és ezen a héten, mert szabadságon vagyok és vele kívántam tölteni a hetet! Az említett időpontokon kívül minden hétvégén nála volt a gyermek és eddig ahányszór kérte mindannyiszor engedélyeztem neki az ovi utáni délutánokat is! Ennek ellenére azt állítja, hogy eltiltom a gyerekétől és hogy szerinte én birtokolni, kisajátítani akarom a közös lányunkat! Azt állítja, hogy korlátlan láthatási joga van mindaddig míg én azt bíróság által nem korlátozom! Igaz ez? És hogy ő akármikor kéri nekem kötelességem átadni neki! Pl most hétvégére (annak ellenére, hogy kértem a szabimat had töltsem vele) kijelentette, hogy jön és elviszi! Ha kell rendőrökkel jön! Ezt megteheti? Az eddig feltett kérdéseken kívül szeretném megtudni, hogy addig míg nincs papírunk a válásról, a gyermekelhelyezésről, láthatásról addig kinek milyen jogai vannak? Én meghatározhatom hogy mikor és mennyi időre viheti el? Akár dönthetek úgy is hogy nem viheti el egyáltalán?
Az gyerek ovodájában jeleztem a pedagógusoknak, hogy külön élünk a férjemmel. Kértem őket hogy az apjának csak akkor adják ki a kislányt ha nekem arról van tudomásom és engedélyezem! Ezen felháborodott a férjem! Azt mondja ez jogszerűtlen és az ovó néniket is előveteti a hatóságokkal emiatt ha partnerek ebben velem! Ügyvéd Úr! Igaza van a férjemnek ebben?
Kérem segítsen tisztán látni ezekben a kérdésekban!
Köszönettel!
Rika!
Tisztelt Ügyvéd úr!
Pici gyermekem 1 éves. Az apjával nem vagyunk házasok, (Apasági Nyilatkozatunk van) és úgy tűnik sajnos ketté fog válni az utunk.
Mivel kisfiam 1 éves, nagyon szeretném, ha teljes életet élhetne, nem szeretném kitenni huza-vonának. Az apja nem nagyon ragaszkodik hozzá, ráadásul képtelen lenne a felügyeletét biztosítani, ezért az lenne a kérdésem, hogy milyen láthatási módok vannak ilyen esetben, ha én nem nagyon akarom, hogy tartsák a kapcsolatot? Ha még sincs erre mód, akkor csak az én jelenlétemben milyen láthatási módok vannak? Ezt én, vagy közösen döntjük el? Megegyezés alapján, vagy a bíróságon, amit megítélnek?(ha igen, mi alapján ítélik meg?)
Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel: Csilla
kedves ugyved ur!
tanacsukra van szuksegem,szepenkerem ha tudd segitsen.
masfeleve valtam el a ferjemtol, van egy 3eves lanyunk,de mivel,hogy nem volt anyagilehetosegem,a torvenyszek a ferjemnek itelte a gyereket.de a gyerek nem vele van hanem egy szomszedja neveli es ezt a ferjem fizeti a szomszednak. most hejre altam anyagilag es szeretnem a gyerekemet vissza kapni. nagyon szepen kerem ugyvedur tessek megirni, hogy mennyi esejem van ,hogy visszakapjam es mik lennenek az eljarasok. elore is koszonom. tisztelettel!
T. Ügyvéd Úr!
Unokánkat gyámhatósági határozat alapján láthatjuk.
Kérdésem a következő: kivel, vagy mivel tudom igazolni ha a szülök nem
hozzák el a láthatásra.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Ügyvéd úr!
Tisztelettel kérdezem,hogy elvált szülők gyermekeit hány éves koráig köteles a bíróság által megjelölt szülő a volt házastárs részére átadni?
Egyértelműbben: a gyerekek hány éves korukban dönthetnek szabad akaratukból,hogy akarnak-e menni a másik szülőhöz?
Válaszát tisztelettel megköszönöm.
Tisztelt Ügyvéd úr!
A kérdésem az lenne,hogy mennyit kellen fizetnie a volt férjemnek 2 gyerek után ha nincs végzés rólla?A gyerekek 14 illetve 10 évesek.
Tisztelt ügyvéd Úr!
Élettársi kapcsolatból az élettársamnak született egy kisfiú most 3 éves.Tavaly december óta Bíróságra járunk,mert az anya lemondott többször róla,nem tudja nevelni,nincs munkahelye,csak zsarolási tárgyként használja a gyermeket,a gyermek nagymamája alkoholista többször kimentek hozzájuk a rendőrök,rettentő a családi helyzete az anyának,meg is szokta verni a gyermeket,lelkileg nagyon megvan sérülve a gyermek már ezek okok miatt.Az édesanya nem hajlandó semmilyen kompromisszumra.A gyermek nem akart elmenni többször az édesanyához,erőszakkal viszi el,nem keresi telefonon soha,nem érdekli.A kérdésem az lenne hogy nappali láthatási jogot kérhetünk vagy csak pár órára viheti el tőlünk,vagy hogy hogyan tudom bekorlátozni a láthatási jogát,milyen hogy milyen láthatási jogokat lehet kérni.Köszönettel.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
2 éve váltunk el a volt feleségemmel. van 2 lányunk. eddig folyamatos kapcsolattartás volt meghatározva. Sajnos a fizetésem ma már 35000 ft. ebből nem tudom havi 2 szer elhozni a gyerekeimet, ugyanis 100 km.re laknak tőlem. az, hogy elhozzam őket havi 2 szer az 20 ezer forintba kerül. már 2 hete írtam a gyámhivatalnak, hogy szeretném módosítani a láthatást időszakos láthatásra, az anya is beleeggyezett, jó a viszonyunk. a gyámhatóság még mindig nem válaszolt. mire számíthatok?
Köszönöm.
Tiszteletem.
Csak annyi információt szeretnék kérni öntől, hogy a láthatás szabályozása megszünik e ha a gyerek nagykorú lesz mert szerintem igen, de az anya szerint nem csak majd ha kikerül a gyerek az iskola rendszerből. Ő most 3. osztályt fejezte be a gimnáziumban és a nyáron lesz 18.
Köszönöm.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Férjemmel 6,5 év házasság után éppen válunk.Én a házasságunkba hoztam magammal az akkor 2,5 éves kislányomat, akit a férjem a nevére vett, később született közös kislányunk is.
A második tárgyaláson nem választottak el minket, mert nem engedélyeztem, hogy hét közben , szerdánként elvigye a lányokat, iskola időben.
A kérdésem az lenne Önhöz,miután az exem a gyerektartást sem fizeti rendesen, csak kéthavonta, és akkor sem a teljes elmaradását, milyen jogokkal rendelkezik, és mivel nem a biológiai apja a nagyobbik lányomnak, kérheti-e a bíróságtól, illetve a gyámhivataltól, hogy a joggyakorlat szerinti kéthetenkénti hétvégi látogatásokon kívül elvihesse a gyereket hét közben, vagy egyáltalán élhet-e jogokkal a nagyobbik lányommal szemben?
Köszönettel,
B.Edina
Tisztelt ügyvéd Úr! A következő ügyben kérnék tanácsot. A gyermekem úgy született,hogy édesapjával már külön voltunk. Bence 5 éves. Édesapja 3 évig fizetett tartásdijjat,két éve semmilyen formában nem támogatja gyermekét. A kapcsolata a gyermekével ritkák voltak, fogalmazhatok úgy,hogy Bence nem ismeri az édesapját,mivel két éve nem keresi gyermekét. A Biróságon kértem,hogy kezdetben csak látogassa Bencét még megismeri.De most egy ideiglenes végzést kaptam,{ fellebbezhetek} miszerint csüt-vas.-ig elviheti. Nos 250km. a távolság a gyerek egy idegen helyre kerül ahol senkit nem ismer. Mit tegyek,hogy ezt a helyzetet, mert a Gyerek nem akar elmenni,hisz fél,ne erőszakoljam rá. De a végzés nem a gyerek érdekeit szolgálja. Kérem adjon tanácsot.
Tisztel ügyvéd Úr!
Kérdésem az lenne Önhöz ,hogy 15 éves fiú vagyok és édesapám gyakran nagyon ideges lesz. A kérdésem pedig a következő , hogy 15 éves koromban dönthetek-e arról, hogy Édesanyámmal szeretnék-e lakni vagy édesapámmal! Édesanyám régebben születésem előtt volt mikor az alkoholhoz nyúlt apám nője miatt. Nem tudom ,hogy apám ezt felhasználhatná-e ellene/ellenünk arra hivatkozva, hogy rossz Anyja lenne gyermekének . Kérem segítsen nekünk , adjon tanácsot. Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Ügyvéd úr!
Tisztelt ügyvéd úr tanácsot szeretnék kérni.A gyermekem édesanyjától 2 éve élek külön nem voltunk házasok.Volt gyermek elhelyezési per is és egyességet kötöttünk.Amiben a következő végzés áll.Minden szombaton reggel 9 órátol este 18 óráig szól a láthatás mértéke a fiam korára való tekintettel,mivel 2.5 éves.Az utóbbi időben sorra megszegi ezt a láthatást. Tettem a gyámhatóságon is feljelentést kapott is levelet figyelmeztetésről. De legutóbb elő állt azzal hogy 263 km re fog elköltözni a gyerekkel és oldjam meg a láthatást ahogy akarom.A kérdésem az lenne hogy a van e valamiféle beleszólásom ebbe mivel így jelentősen költséges lenne a láthatás illetve kb 3.5órát kéne utaznom csak oda ,vissza másik 3.5 órát.Megteheti ezt egy anyuka?Hozzáteszem rendszeresen próbálja úgy intézni a dolgokat hogy a gyerekkel kevés időt tudjak tölteni.Mit tehetek ilyenkor én?
S:O:S!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tisztelt ugyved ur!
Kerem segitsen!
Volt elettarsam elrabolt,teherbeejtett,megvert.Gyermeket nem akartam megtartani,el is szoktem anyamhoz elvetetni,de a ferfi ertem jott,visszavitt.
Parszor sikerult elszoknom,feljelentettem,de amikor megtalalt,akkor visszavontam,mert feltem tole.Majd mikor megszuletett a gyerek,gyermekemmel is elszoktem,de ott is megtalalt.Visszavitt,es megvert.majd talaltam ujabb alkalmat a szokèsre,viszont abban a helyzetben gyermekemet nem tudtam magammal vinni.Rendorseg altal egy apacazardaban bujtam meg.A gyermek az apjanal maradt,es a novel neveltèk tovabbra is,akivel csalt folyamatosan engem.felelembol nem mertem felkeresni azonnal,kerestem munkat,alberletet.kikerestem a telefonkonyvbol a novere telefonszamat,akitol erdeklodtem a gyermekem irant.Szerencsemre leraktak nala akàr 1 hètig is a gyermekem apjàèk,igy èn làtogattam ugy,hogy senki màs nem tudott ròla.Majd kapcsolatot lassan-lassan felvettem èdesapjàval.Sok tortura utàn gyàmhatòsàg a làthatàst itèlte meg nekem,az apja nevelte tovàbbra is.nem mertem màs mòdon elvenni gyermekemet,mivel az az èletembe kerult volna.Eltelt igy 8 èv.Tortura,konyorgès,veszekedès…stb.Most 2 ève èdesapja bortonben van,talàn most szabadulhat.A gyàmsàgot èn naiv àtadtam a neveloanyànak,mivel az apa irt nekem egy konyorgo levelet a bortonbol,èn meg mit sem sejtve elhittem neki szavait anèlkul hogy megèrdeklodtem volna.azt mondta,ha nem adom àt gyàmsàgot,elviszik gyermekunket nevelootthonba.Ezt tudom bizonyitani levèllel is.Nos kozben kikoltoztem olaszorszagba,dolgozom bejaronokènt,jovohonapban lesz az eskuvom,ès kisbabàt vàrok.Rendes anyuka vagyok.Van egy dolog,megitèltek nekem gyerektartàst,amit èn ugy igazoltam eleinte,hogy vàsàroltam gyermekemnek ruhàt,a szàmlàt meg elvittem az apjànak.Majd folyamatosan vàsàroltam gyermekemnek amit csak a tàrcàm,ès anyagi helyzetem elbirt.Kèthetente elhordtam mindig.Viszont balatonparton èltem,igy ott csak nyàron volt sajnos munkàm szezonàlisan,igy amikor nem volt munkàm,akkor idos nènihez jàrtam takaritani,vagy bàrmilyen takaritàst elvàllaltam amibol eltudtam magammal vinni gyermekemet a làthatàs idejèn,ès persze èlettàrsam segitett nèha.Szoval a gyerektartàst nem tudtam fizetni amikor nem dolgoztam,viszont akkoris megvettem gyermekemnek azt amit megengedett anyagi helyzetem,ès hogy magammal tudjam vinni làthatàskor,ami 120 km tàvolsàg volt 2 hetente pènteken elhoztam,ès vasàrnap visszavittem.Nos amiota àtadtam tavaly a gyàmsàgot,èn tudatlan,most 3 hete az apja ugy dontott,hogy eltiltja tolem gyermekemet,rengeteg sms-t irtam hivogattam,m,ajd èlettàrsa aki felvette 3 hèt utàn,kozolte velem,nem beszèlhetek gyermekemmel.,mindent tudok bizonyitani.Senkit nem èrtem el.Tehetetlen vagyok.Majd az apjàt hivtam mert van telefonja,aki kinyomkodta a telefont,majd kuldott egy sms-t,hogy a birosàgonb van az ugy,majd o eldonti.En eddig feltem tole,de mostmàr elèg volt kèsz vagyok meghalni a gyerekemèrt,igy nem tudom kihez forduljak.Jovohèten mennèk meglàtogatni gyermekemet olaszorszàgbòl,de ha nem adjàk ide,nem tudom hivhatok-e rendort,mivel a gyàmsàgot àtadtam,igy nem tudom milyen jogaim maradtak.Irtam a gyàmhatòsàgra,hogy kèrem vissza a gyàmsàgomat,ès levèlben elmesèltem mindent.Most a biròsàgra kèszulok irni,visszaakarom kapni a gyermekemet.Kèrem segitsen,magam alatt vagyok.Fèlek a gyerek az apjànàl akar maradni,mert az apja rafinàlt,ès mindenre kèpes,ès persze teletomtèk mindennel a kis fejèt a gyereknek.Kèrem vàlaszoljon!Fèlek biròsàghoz fordulni,de meg kell tennem,ès ha nekem itèlik a gyermeket,akkor tudom hogy az az èletembe kerul,mert az apja ha kiszabadul,akkor nem lesz nyugtunk az biztos!Kèrem vàlaszoljon!!!!!S:O:S
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy most született babánra látogatási jogot követel édesanyám, akivel a kapcsolatot évek óta nem tartom, valamint testvérem- aki pszichiátriai gondozott.
Kérdésem az lenne, van -e joguk ehhez, illetve hol kérhetnénk a hivatalos eltiltásukat, vagy távoltartásukat.
Nem önkényeskedve nem engedjük őket a gyermek közelébe, de egyszerűen zaklatnak minket évek óta , valótlan dolgokat állitanak, és sajnos szerintünk egyikük sem beszámítható.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Rebeka
Tisztelt Ügyvéd Úr.
Az én problémám egy elégé kényes eset, de remélem hogy tud nekem segíteni.
A volt élettársamtól 10-év után külön váltam.Idő közben született 5- gyermek, eböl kettő az enyém vér szerint, hármat meg a nevemre vettem, de nem én vagyok az apa.A volt páromtól külön költöztem, és más megyébe le telepedtem, ahol megismerkedtem mostani feleségemmel. Szeretném látni a gyerekeket, de nem engedi, csak a pénzt követeli havi 50.000-ft. Addig még nem fizetek, se láthatás, se a gyerekeket nem hozhatom el egy kis időre se tőle. A külön válásunk utáni napokba írtunk egymásközt egy papírt miszerint az övé lett a közös ingatlanból minden ingóság, az utolsó szegig. Ezt ő meg is kapta, illetve még némi összeget is kapott, és cserébe nem kér tőlem semmit se. Se tartás díjat a gyerekek után se semmit.Erre fel, egy jó év elteltével be adott a bíróságra,ahol megállapították a gyerektartás kötelezettségemet. A bírósági tárgyalásra idézést nem kaptam, csak a ítélet hozatalról kaptam egy hivatalos értesítést, amiben megállapították az összeget.Nem értem hogy nem találtak meg, mert állítólag a bíróság nem talált, de az adóhivatal meg megtalált, mikor már a tárgyalás ellőt be voltam az új címemre hivatalosan jelentkezve.Idő közben született a mostani házasságomból egy gyerek. A perben amin ott se voltam, mindenféle kitaláció, és élettelen dolgokat mondott a volt párom, mert az ügyszám alapján kértem ki másolatot a bírósági jegyzőkönyvből. Na most a kérdésem az volna hogy.: mit tudok csinálni hogy láthatom a gyerekeket, hogy lehetne újratárgyaltatni az ügyet, és milyen lehetőségeim vannak arra, hogy a két gyerekemet elhozhassam mert közölte velem hogy nem tudja eltartani őket, de ide nem adja. A segítséget sem fogadja el, hogy vigyek élelmiszert meg ilyenek, csak a pénz kell neki. Mért fizessek, ha megkapott több millió forint értéket, és még most is csak pénzt követel.
Tisztelettel.: János.
2011.08.12
Tisztelt Ügyvéd úr!Azért fordulok önhöz mert tanácstalan vagyok. Segítséget szeretnék kérni Öntől mit tehetnék. Van egy 10 éves lányom és egy 8 éves fiam akit 4 évig egyedül 2 évig pedig a jelenlegi párommal nevelünk.2005 -ben el váltam a volt feleségemtől. Abban szeretnék segítséget vagy tanácsot kérni hogy láthatási joga van a az anyukának és a volt anyósomnak is. A volt feleségem nem nagyon látogatja a gyerekeket összesen a 6 év alatt 3- szor látta őket .A nagymama állandóan piszkál, mocskolódik neki semmi nem jó,oda adom láthatásra a gyerekeket mert neki is van láthatási joga,de nem úgy él vele mint ahogy azt a gyámügynél előírták, hanem amikor neki tetszik, azt hiszi ez így működik és hogy ő diktál. 2 hetente vihetné őket ő vagy a az anyjuk, de egyikőjük sem él vele a megállapodás szerint.
Az lenne most a legnagyobb gond hogy elvitték most augusztus nyolcadikán 2 hétre őket nyaralni huszonkettedikén hozzák őket haza. Most az a gondom hogy nem tudok a gyerekekről semmit, nem ad elérhetőséget az anyjuk sem a nagymama. Ő tudja a volt feleségem telefonszámát de nem adja ki, mert azt mondta új életet kezdett az anyuka és ne hívogassuk. Nem az anyjuk miatt hívnám hanem a gyerekek miatt, az új élete nem érdekel, csak a gyerekeim.
Az anyjuk vitte el őket és nem tudok vele beszélni, semmi módon nem elérhető.
Eddig az évek alatt feléjük sem nézett üzeneteket írogattam neki ,e-mailt küldtem könyörögtem hogy vigye már el őket,mert a gyerekek teljesen ki vannak készülve miatta. Most elvitte őket és azt se tudom hol vannak , mi van velük. Mit lehetne csinálni ha nem adja meg az elérhetőségét az anyuka. A nagymama pedig azt mondta hogy mi ne hívjuk őket.
Nem akarom őket hívogatni, sem zaklatni, csak nagyon jó lenne egy elérhetőség, mert azt tudtommal köteles megadni.
Tisztelettel Mihály.
Köteles vagyok a tartásdíjat fizetni ha a kiskoru gyermekem nem tartja velem a kapcsolatot!! Mindig kitalál valamit amikor szeretném elhozni!Ő 11éves tehát egyedül dönt!
Tisztelt Ügyvéd Úr!Kettő kérdésem is lenne önhöz.10 év után váltam el a volt férjemtől.Közös kisfiúnk 10 éves.Kamionosként dolgozik(nemzetközizik) és a minimum megállapított összeget adja ami 20.000 ft.Mivel állítólag a járatpénzből nem jár a gyereknek, ami neki további kb 150.000 ft.Ez tényleg így van-e?Vagy kérhetem-e a bíróságtól a gyerektartás megemelését?Következő kérdésem az lenne,hogy igaz hogy tőlünk kb. ötven méterre költözött az édesanyjához a gyerekláthatást nem tartja.egy év alatt 2 napot látta a fiam.Én megírtam neki emilben a gyerek telefon számát is hogy legalább hívja,de azt sem.Kérhetem-e a bíróságon a láthatás megtagadását,mivel úgy látom ez az évi egy alkalom nem tesz jót a gyereknek olyankor nagyon felkavarja.Hozzáteszem kértem többször is hogy vigye el ,menjenek csináljanak közös programot.
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Ügyvéd ÚR! Segítséget kérnék öntől, abban a témában,hogy elszeretnék költözni a férjemtől két pici kislányommal együtt másik városba.Attól félek, hogy a rendőrökkel visszahozathat. Ez lehetséges? A válópert nem adtam még be, de tervezem.Azt olvastam az interneten,hogy neki is kell az írásos beleegyezése ahhoz hogy elvigyem a gyerekeket, ez tényleg így van? Én nem akarom tiltani a gyerekeket tőle de ha ebben a városban maradok nem fog békén hagyni. 3 éve vagyunk házasok és 8 éve élünk együtt. Sajnos biztos vagyok benne hogy önszántából nem hagyna elmenni. Kihez forduljak?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Ügyvéd Úr!Tanácsát szeretném kérni.Ez év júniusában gyermektartásdíj emeltetésével kapcsolatban volt tárgyalásom,és a bírónő kérte hogy egyezzünk meg magunk között hogy az apa miként látogatja a gyermekét.Az apa erre nem volt hajlandó,majd később felkeresett hogy meglátogatná a gyereket.Ezt többször tette,megbeszéltük hogy mikor jön,de ö egyszer sem jelent meg.2009-ben a gyermekelhelyezési tárgyaláson azt az ítéletet hozták hogy láthatás csak az anya lakásán,de az idei tárgyaláson a gyermekláthatásról semmi nem szerepel.A gyermekem már 5 éves,a kérdésem az lenne hogy a 2009-es itéletet miszerint csak az anya lakásán lehetséges a láthatás az még érvényes e vagy csak a gyermek bizonyos életkoráig?Mit tehetek akkor ha az apa nem hajlandó a kapcsolattartásra gyermekével?
Tisztelt Ügyvéd Úr!Tanácsát szeretném kérni.Az édesapa kidobott két kiskorú gyermekkel tudta hogy nincs hova mennem végül is az édesanyám és a tesvérem befogadott minket.a 7 éves fiamnak nem ő az édesapja a 4 hónapos kisfiamnak ő az édesapja.Minden hétvégén el akarja vinni a kisfiút.Tartásdívjan még nem egyeztünk meg de nem érti meg hogy ha beteg a gyerek akkor nem vihetti el és megmondtam neki amig nincsen bírói apírunk addig nem engedem elvinni a kisfút csak látogatni jöhet.Amikor visszautasítottam azt vágta a fejejmhez hogy őt nem dobta ki csak engem és a másik kisfiamat de egy szóval nem mondta hogy ő marad igy én úgy gondolom a kicsit is kidobta velelm együtt azt szeretném megtudni hogy most mit tehetek hogy ne vigye el a kisfiút mert nem azért visszi el hogy ő legyen velel hanem most is egy összejövetelre akakrja vinni és amíg együtt voltunk is mindeg ívott és bulizott alíg foglalkozott a picivel kérem adjon tanácsot hogyan mit tegyek mert 6 hónaps terhesen is kidobott csak amikor megtudta hogy csak anya otthonba tudok menni akkor azt mondta hogy oda ne menjek erről papír is van a családsegítőknél kérem mihamamrabb adjon nekem tanácsot mert az apa minden áron el akarja vinni tőlem a picit. Még egy kérdésem lenne és pedig az hogy feljelelnthetem kiskorú veszélyeztetésért amér kidobbot két kiskorú gyermekkel ?
Előre is köszönöm a segitségét.
Tisztelelttel Gulyás Judit
tisztelt ügy véd úr válást inditotam a férjem ellen ami sajnos félreértésekböl lett májusba volt a békitö de nem békültünk gondoltam majdcsak visza jön a családhoz van töle 9 éves fiam én férjem kérésére adtam be de én szivem szerint nem akarok válni szeretem öt 14évet éltünk együtt áprilisba meg ismerkedett egy hölgyel aki már menyaszonya és elköltözött a saját lakásunkbol kérem segicsen hogy akaadályozam meg hogy ne válaszanak el én vagyok a felperes mi történik a másodok tárgyaláson ha nem válokel kérem segicsen
Tisztelt Ügyvéd Úr!
A 3 éves kislányom édesapjával már 2 és fél éve elváltunk.Eddig a láthatás rendben ment. A bírósági végzésben,az szerepel,hogy a láthatás a gyermek otthonában hetente 2 alkalommal történik. A kislány az édesapjától tartózkodik,félénk vele szemben. Az édesapa öngyilkosságot kísérelt meg, jelenleg pszichiátriai kezelés alatt áll. Ez nekem hogyan befolyásolja a gyermek láthatását,kérhetem-e a távoltartását, mit tehetek?
Köszönettel!
A média visszhangjából szerintem elég jól kiérezhető, hogy apukáknak nem sok esélyük van arra, hogy a gyermeket nekik ítéljék. Például az is egy érdekes statisztikai adat, hogy ha egy anyuka az apa beleegyezése nélkül önhatalmúlag lelép a gyermekkel még a tárgyalás megkezdése előtt utána amikor már a tárgyalás megkezdődik ideiglenesen rögtön mindig az anyához ítélik a gyermeket, holott az anyukák többsége már ezzel a cselekedetükkel is bizonyítják, hogy mindent megtesznek azért, hogy a közös gyermeket elidegenítsék édesapjuktól. A bíróságoknak úgy látszik ez tetszik . . . S az sem nagy öröm, hogyha a bíróság nem hoz ítéletet és elutasítja az ideiglenes gyermekelhelyezési kérelmet mindkét fél részéről, mert ügye ez csak elmélet de hosszú évekig közben meg a gyermek ott ragad ahol ragadt (annál a szülőnél aki elidegenítette).
Az alábbi videó már szinte ordít a Magyar Parlamentnek:
http://www.youtube.com/watch?v=nUg6btZsaP8
T. Ügyvéd!
Ma volt a az első bírósági perem, ahol az apával előre megfogalmazott a (közös megegyezésről) papírt írtunk alá. A tárgyaláson apa egy ügyvéddel jelent meg és kérte a gyerek felügyeletét ha véglegesen kitelepedem külföldre. Most az a kérdésem, hogy ha csak nyaralási gondolattal mennék ki külföldre mehetek-e és meddig marathatok kint? Ebben miben gátolhatnak meg? Voltunk már gyámügyön is az apával és akkor azt nyilatkozta hogy csak akkor nyilatkozik,ha minden papírt lát a gyámügyön a végleges kitelepedéshez… Én ma a bíróságon azt nyilatkoztam,hogy a láthatást csak akkor engedélyezem ha a jogerős ítélet a kezembe lesz,hogy apa mikor láthatja a gyereket. Ha benyújtottuk a papírt akkor már ettől a naptól érvényes a jogerőség?. Tehát a lényeg az apa nem szeretné ha kiviném a gyereket! Mit javasol mit tegyek?
Előre is köszönöm válaszát!
Maradok tisztelettel:Kati
Tisztelt ügyvéd Úr!
Csak szeretnék tisztán látni.A kedves páromnak van egy gyermeke aki 6 éves. Én az életébe léptem 2,5 éve.A gyermek egy házasságon kívül született kislány,akit az anya epilepsziás betegsége ellenére is meg akart tartani.Az anya minősíthető is,a párom kelt fel hozzá ha sírt a gyerek,ő fürdette,éjszaka is ő kelt fel hozzá,mondván az anya álmos,és nem tért magához.A párom főzött,stb…a gyermeknek rendesen fizette a gyermek tartást is amiben szóban egyeztek meg. Az hogy ők nem maradtak együtt az anya döntése,tehát külön éltek.Szóban meg egyeztek,hogy minden félévben egy összegben adja oda a gyerek tartás,majd bíróságra ment,hogy az apa nem fizet.Hozzá teszem ez a fizetés előtt 2 hónappal történt.A bíróság havi 10000.-ft állapított meg,mivel alkalmi munkából él a párom.Fizetjük is rendesen,viszont a kedves volt párja,üzent a gyermek védelmisel hogy nem szeretné ha az apa találkozna a gyermekkel.Lett neki is kapcsolata,talán ezért.Nagyon sokat át vágott bennünket,mivel meg volt beszélve hogy mikor megyünk a kislányért,és ő nem hozta el.A gyermek védelmisnek meg azt mondta nem telefonáltunk előtte nap neki,eddig is egy héttel előtte hívtuk,és egyeztettünk.Tehát játszott.A párommal úgy döntöttünk,ha úgy döntött az anya hogy ne lássa a párom a gyermeket,el fogadjuk.El is költöztek Pestre.Nagyon sok probléma volt az anyával,nem etette rendesen a gyermeket,az édes anyja nevelte helyette,nem koppintottak a fejükre soha.A gyermek védelmis nem engedte hogy a gyermek a nagymamával aludjon,őket ez sem érdekelte,lehetne sorolni a gondatlan szülői teendőit,ide tartozik,a gyermek keze,haja,koszos volt stb..Azt szeretném tudni,ha rendesen fizetünk,és a kedves hölgyemény ettől függetlenül tehet lépéseket,mik azok,mert ő szeret játszani velünk. Mi az amiket tanácsolna nekünk,mert napi szinten azon aggódni milyen lépésekre képes még. Anyit le írnék még hogy a házukat,a párom tette rendbe,fürdőt készített,bútort vett a gyermeknek,a szülei vettek mindent a gyermek születésétől fogva,mindene meg volt.Ők tartották el őket. Mit tanácsolna nekünk? A párom nyugodt,mert ő hisz neki,viszont én két bíróság után meg nem,azt szokta mondani ennyire nem okos a hölgy,szerintem meg túlságosan is.Gondol egyet és el indul. Meg jegyezném,nem mindig az anya a jó,itt a kis faluban mindenki tudja a párom meg tett mindent. Mi az amire figyeljünk,számíthatunk stb….
Ui: Nekem is van gyermekem aki 20 éves már,de én nem értem némelyik anyát,mire képes!!
Tisztelettel
Csilla
Tisztelt Ügyvéd Úr…….Kérem adjon tanácsot mit tehetek………..Három éve váltam el. Van egy 10 éves kisfiam….az elmult két évben minden héten pénteken suli után mentem érte már a kapuban ülve várt és másnap estig együtt voltunk..
Az idén január ota kapcsolatom van egy bajai hölgyel …………..ez mindent felboritott………….a ygerekemet husvétkor láttam utoljára ………de akkor is azért jött hogy elmondja már nem szeret és edig is csak azért szeretet mert mindent megadtam neki…Azota nagyon keserü az életem minden percben a fiamra gondolok………….
Voltam a gyámhatóságon……….beidéztem minket de a volt feleségem kérésére visszavontam………….nem akartam hogy meghurcolják a kisfiamat…….meg igéretet kaptam arra hogy láthatom………….Utána semmi……aztán ujra megirtam .ha nem adja akkor ujra gyámhatosághoz fordulok ………akkor a válasza az volt feljelentelek az apeh-nél………..ez meg is történt…………….nem tudom mit tegyek de igy nem lehet teljes az életem a fiam nélkül.Irtam a tanárnénijének segitsen a válasz az volt törölt az iwiwröl………Mit tehetek kérem segitsen…….
Tisztelt Ügyvéd Úr!
A mi esetünk is elég “hétköznapi”. A párom elvált-nem miattam- a gyermekük pedig az anyához került. Egy ideig rendben volt minden, míg rájöttünk a gyermek hazudik. Hazudik nekünk, h az apukáját szereti jobban, illetve hazudik az anyukájának, h nálunk nem érzi jól magát. A láthatás már 1 éve nem valósult meg, mondván a gyermek nem akar velünk találkozni. Már mindenhol voltunk, de sehol nem kaptunk segítséget. nem akarunk gyámhatósági eljárást stb…. mert az nem tenne jót a gyereknek. Az anyával pedig nem lehet felvenni a kapcsolatot, elzárkózik. A gyerektartás fizetése rendben történik. Lehet olyan szaNKCIÓT KÉRNI, H NE KAPJA MEG AZ aNYA A GYEREKTARTÁST-KÜLÖN SZÁMLÁRA KERÜLJÖN A GYERMEKNEK- AMÍG NEM VALÓSUL MEG A LÁTHATÁS? Kérem ha tud vmit tenni, segítsen, mert a páromnak nagyon hiányzik a gyermeke.
Válaszát előre is köszönöm.
Melánia
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Gyermekem 16 hónapos édesapja még nem látta és nem is látogatja, gyerektartást nem fizet!
Apasági nyilatkozatot tett születése előtt, a gyerek az ő nevén van!
Nekem új kapcsolatom van, a fiam édesapjának ez nem tetszik, most már látni akarja a gyerekét. Hogyan akadályozhatnám meg, vagy írásban lemondhat a gyerekéről? Eddig nem keresett, de most zaklat és fenyegetőik! Mit tegyek?
Köszönöm
Lujzi
Tisztelt Ügyvéd Úr! Olyan problémával fordulok Önhöz,hogy a kisfiam 3éves és a volt férjem beadta a bíróságra a kapcsolattartás újraszabályozását a nagyszülői láthatással egybe kötve.Tavaly mikor elváltunk megegyeztünk a bíróság előtt,hogy minden második páros héten szombattól vasárnapig nála lesz.Ezt az egyességet nem tudja tartani mert kamionozik így csak egy hónapba egyszer látja a gyermekét.Ezt az előző egyességünknél is tudta de most változtatni akar rajta.Oda adtam neki a gyermeket mert úgy voltam vele hogy keveset tud találkozni a kisfiával ezért kapta meg ott alvásra.Megmondom ősszintén hogy már megbántam az ott alvásos dolgot de szerintem ezzel már nem tudok mit csinálni!Most úgy néz ki a helyzet hogy péntektől kéri vasárnapig és páratlan héten.Nem tudom hogy ezzel mit tudok kezdeni,kérem segítsen.Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt ügyvéd úr!
Páromnak az előző kapcsolatábol született egy gyermeke!! Most 2 éves a kisfiú! Az anyukája sajnos nem ugy foglalkozik a gyermekkel ahogy kéne! Kérdésem az lenne hogy hány éves kortól inditható a gyermekelhelyezési per?
Válaszát előre is köszönöm!!
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Mi másfél évig voltunk együtt.Ebből a kapcsolatból született meg a fiam. Nem voltam házas.Tiniszerelemből született.A fiam apja elhagyott.Több mint 3 hónapja nem látogatja és nem is fizet gyerektartást.Egyáltalán nem érdeklődik iránta. Mit tudna tanácsolni? Nem volt még birósági döntés. Lehetséges lenne hogy eltiltsam a fiamtól? Új párom van és nagyon jól megvagyunk. A fiam őt hivja apának. Nagyon örülnék ha tudna tanácsolni valamit! Válaszát előre is köszönöm!!!!!
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Nagyon fontos kérdésben szeretném a válaszát megkapni. Férjem előző házasságából született 3 gyermeke, két hetente van láthatási joga (apás hétvége).
Ezen a hétvégén is épp aktuális lenne, de sajnos a munkája miatt (külföldre kellett mennie), csak szombat este jön haza. A “kedves anyuka” pedig nem hajlandó elcserélni a hétvégéket, de abba sem egyezik bele, hogy én menjek el a gyerekekért. Azt mondta az Ő (vagyis a férjem) kötelessége reggel 9-re értük menni, oldja meg, tegye szabaddá. Sajnos nem képes felfogni, hogy ez nem így működik, főleg a párom munkáját illetően. Nem igen szokott előfordulni,hogy nincs itthon hétvégén, főleg apás hétvégén, talán évente két alkalmat. De most sajnos így jött ki. A kérdésem az, hogy tényleg megtilthatja, hogy én, mint a felesége, nem mehetek el a gyerekért? Van ehez joga?
Válaszát előre is köszönöm szépen.
Üdvözlettel: Mónika
Tisztelt Ügyvéd úr!
A panaszom a következő:
2011 augusztus 8-a óta a férjem nem engedi látni a kisfiamat(5 éves, óvodába nem járatja), már 12 hete még csak nem is telefonálhatok vele.Férjemmel megelőzőleg közöltem, hogy beadtam a válópert , ezért erre neki ez lett a reakciója, hogy 07-én kirándatott a bokámnál fogva több méteren keresztül az ágyból és fenyegetőzött , hogy baltát vág a fejembe. Elvitte 08-án hajnalban a kisfiamat. Hagyott a bejárati ajtóban egy cetlit “MINDEN JÓT 50/50″ felirattal. Férjemet telefonon a továbbiakban nem tudtam elérni. A férjem agresszív magatartása miatt fogtam magamat és kislányomat és elköltöztem tőlle. Csak több nap eltelte után tudtam a férjemmel a kapcsolatot felvenni. Azt állítja a mai napig, hogy kisfiamat akkor hajnalban csak dolgozni vitte magával.
Időközben kérvényeztem az ideiglenes gyermekelhelyezést. Mindkét gyermekem nállam lett elhelyezve szeptember 28-a óta. Ennek ellenére a kisfiamat még nem adta át nekem. Október 18-án kérte a férjem a végrehajtás felfüggesztését, és a bíróság helyt adott a férjem kérésének. Férjem és 2 “tanú” teljesen alaptalanúl vádol engem, hogy én az 5 éves kisfiamat rendszeresen és fájdalmasan vertem. Ez teljesen felháborító a számomra, mert én olyan anya vagyok, hogy még a hátsójukra sem szoktam ráütni, ha a gyermekeim esetleg engedetlenek voltak.
Kisfiamat a mai napig egyetlen egy alkalommal sem láthattam, még telefonon sem beszélhettem vele.
Tudna nekem tanácsot adni, hogy kihez forduljak?
Meddig dugdoshatja előlem még a kisfiamat?
Köszönettel; Varga Gabriella
Tisztelt Ügyvád Úr!2 éves kislányomat 2hetente láthatom,sajnos mire haza viszem fordulhatok is vissza mert messze lakik hozzám az édesanyja.Sajnos nagyon rossz kapcsolatban vagyok volt élettársammal és a szüleivel,mert állandóan provokálnak,helytelenül vislkednek,beszélnek!Azt szeretném megtudni hogy mikortól vihetném el egy hétvégére a kislányomat,mert a bíroság csak 2 hetente 1 napot ítélt nekem,és az anyja azt mondja szoptatja még.Nagyon elszomorít ez az állapot mert imádom a kislányomat és mindent megtettem hogy müködjön a kapcsolat volt párommal de sajnos külön élés lett a vége.A gyerek tartáson felül minden hónapban több tízezreket költök lányomra mindent megadok neki,de az anyja mégis azt nézi hol bánthat hol tehet nekem keresztbe,várom válaszát és elöre is köszönöm!
Tisztelt Ügyvéd Úr! 2003 óta az unokám láthatása korlátozva volt a fiam élettársától, nagyon sok idegességet okozva evvel az egész családnak, mert mindig a gyerek anyja talált kifogásokat, hogy 4-5 perc késéssel ért a fiam a gyerekért, és már nem vihette., a távolság , meg a munkája végett nem mindig sikerült a fiamnak. Sajnos a nő nagyon ragaszkodó volt, és ha már külön mentek útjaik,, bosszú hadjáratot indított az egész család ellen, többek közt ellenem is, mert mint nagymama én sem láthattam a mai napig az unokám. Érdekes módon a gyerek nagyon szerette nálam, és egyszerűen most a gyerek nem akar jönni, és mindezt tudom, hogy az anya érdekébe teszi, mert eleget kell tegyen az anya elvárásának. Mit tehetek, mint nagymama, hogy láthassam az unokám, ha már a két szülő nem jut egyezségre , per újrafelvételt kért a fiam, mivel 45 ezer forintot kért gyerektartásért, és az állam fizeti, de nem erre az összegre jogosult, mert azt állította a nő, hogy vállalkozása van a fiamnak, és a bíróság úgy ítélte meg, mert a fiam a nőt megkérte, hogy a vonat nem fog időre beérni a tárgyalásra, és szóljon, hogy tegyék egy fél órával későbbre, és az élettárs nem szólt, hanem megítélték a 45 ezret. A cégbíróságtól ki vettük a papírt, hogy akkor nem is volt semmilyen vállalkozása a fiamnak, és mégis 45 ezer forintot ítélt a bíróság,, nem fizette, és reagált a bíróság döntésére, de választ nem kapott, és most kéri a kivizsgálását az egész ügynek, mert hogy nem fizette, így rá tetette a végrehajtó által a házára, és 350 ezer forintot ki kellett fizetnie. Mit tehetek én mint nagymama, mert a fiamnak a háza a férjem rokonaitól van, és az élettárs ott hagyott egy nagy összegű rezsi költséget, ami az ő része is lett volna, mivel én fizettem ki ,evvel engem is nagyon megkárosított, és az unokám mégsem láthatom. és a fiam idegileg, meg lelkileg teljesen tönkre ment, hogy nem láthatja a gyermekét. Milyen jogaim vannak, az unokám láthatása végett, és hogy a fiam kiforgatását a saját vagyonából, hogyan cselekedhetek, mint édesanya, mert én is nekik dolgoztam, a jobb élet reményében, az örökségét az elhunyt férjemnek is a lakásba tettük, a nőnek nem volt ahol laknia, mert az édesapja ki tette terhesen a házából. és a fiam hajlékot adott neki a gyerekkel együtt, és azt kérte a fiamtól, hogy a házát írassa a gyerekére, mivel nem tette meg a fiam,, és ezért bosszút áll a gyerekemen. Köszönöm a válaszát előre is, tudom, hogy az ügy nagyon bonyolult, és elnézését kérem, ha nem érthetően írtam. Szabó Erzsébet!
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Segítsget szertnék kérni egy családommal kapcsolatos problémával kapcsolatban.
Testvéremet szeretném támogatni és tanácsot kérni Öntől.
Testvérem 4 éve házas , de 3 hete a felesége és kislányuk (2010. februárjában született) hazaköltöztek a feleség szüleihez a lakhelytől 50 km- re
Azóta testvérem kislányát csak akkor láthatja ha elutazik a feleség szüleihez… De akkor sem engedik hogy egyáltalán a közeli játszótérre elmenjen kislányával
illetve hogy hazahozza egy két napra a kislányt.
Ilyen esetben milyen jogai vannak a férjnek – mivel még házasok mit tud tenni hogy kislányával hetente- kéthetente 1-2 napot tölthessen- a feleség jelenléte nélkül?
A feleség a hazaköltözésről egyenlőre nem akar hallani és ha válóperre kerül a sor- addíg a kislányát testvérem nem is hozhaatja el magával? Vagy ez a házastársak megegyezésén múlok? Beleszólni
ebbe ki tud hogy mindkét fél láthassa a gyermeket- és a gyermek ne sérüljön.
Testvérem mivel 13 éve egy helyen dolgozik- nem tud minden nap a távolság és az időhiány miatt leutazni a kislányhoz..
Tanácsot kérnék hogy mit tud tenni a férj hogy a gyermeket is láthassa. Erre vonatkozóan van e jogi szabályozás amit a feleségnek be lehet mutatni és ő is belátó lenne a kislány iránt.
Illetve ilyen problémával kihez lehet fordulni? Gyámügy?
Előre is köszönöm szépen a gyors és tiszteletteljes tájékoztatást.
Köszönöm szépen a segítséget.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
3 éves házasságomból egy éve született egy kisfiúnk. Az édesapával megromlott a kapcsolatunk így egy hónapja hazaköltözött a saját szüleihez, válóperről még nem beszéltünk, nincs is folyamatban. A kérdésem az lenne, hogy az apuka el akarja vinni magával a fiúnkat a hétvége valamelyik napján, amit én nem akarok. Soha nem volt nélkülem a pici még sehol, és senki sem vitte el még mellőlem soha, olyan családtag sem (papa, mama), akivel egy háztartásban él születése óta. Úgy olvastam 3 éves koráig nem vagyok köteles őt kiengedni a kezemből, az apuka az én otthonomban látogathatja a gyermeket. Igaz ez? Vagy elviheti tőlem a kicsit ha én nem engedem? Ha igen, mit tehetek, hogy az apuka ne vihesse el? Nem akarom eltiltani a fiamat az apjától, korlátlan láthatást engedélyeztem neki szóban, de csakis itthon, a kisfiúnk megszokott környezetében, de ez neki nem elég, el akarja vinni. Nem szeretném. Kérem segítsen! Várom mielőbbi válaszát!
köszönöm
Csilla
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Házastársammal jelenleg is folyik a válási és gyermekelhelyezési perünk.Van egy 7 hónapos kislányunk.4 hónapos kora óta élünk kölün.Válásunk oka a férjem és szülei. A férjem beleegyezett abba, hogy a kislány nálam legyen elhelyezve,mi szerintem természetes.Nagyon jó anyuka vagyok, külön lakásban nevelem a gyermekemet, tisztaságban, szeretben. A vita kettőnk között a gyermek láthatása. Én minden hétfőn szerdán megengedtem, hogy jöhessen fürdetni a kislányt + minden hétvégén du. 14-17-ig a nagyszülőkkel itt az én lakhelyemen láthassák a kislányt. A férjem követelési: Minden héten szerdán és csütörtökön szeretne jönni, minden hétvégén 09-16-ig az ő mindenkori albérletébe vigyem el a gyermeket. Az anyára (rám) még 4 hónapig tartana igényt, ami azt jelenti, hogy még 1 éves sem lenne a kislány és ő már reggeltől estig szeretné, 2 éves korában pedig szombat reggeltől vasárnap estig szeretné, minden páros hétvégén. Ráadásul csak 12.000 ft tartásdíjat fizet és plusszba még egy banánt sem hajlandó hozni a kislánynak.Én ezt felháborítónak tartom, ugyanis tudomásom szerint ilyen NINCS, hogy egy apa, ilyet kérjen!
Nekem is és a férjemnek is van ügyvédünk, de sajnos az én ügyvédem nem igazán harcol értem és ő ezekkel a feltételekkel amiket a férjem követel részben mindennel egyet ért. Abban kérném a segítségét, hogy ilyen pici gyermeknél ha a bíróság dönti el a láthatást, mire számítsak?? Nagyon fontos lenne számomra, mert kételyekben, és bizonytalanságban élek. A kislány a mindenem, az életem, és nem vagyok hajlandó belemenni ilyen egyezségekbe.
Előre is köszönöm, várom válaszát.
Tisztelt Ügyvéd úr!
2009-ben született a Kisfiúnk, Férjemmel boldog házasságban élünk. Anyósom 2009.Októbertől nem látta a Kisfiút, mert Fiú lett és nem Lány, illetve, mert nem volt rá kiváncsi. Engem, mint Menyét utál, de ez nem is baj, mert attól még a Gyermeket megnézhette volna. Nem tette, de most már bírósággal, illetve gyámüggyel fenyeget, hogy elveszi tőlünk a kisfiúnkat, meg ő a gyámügyre megy, hogy láthassa. A Gyermek 2 és fél éves, nem ismeri, nem emlékszik rá. Anyósom alkoholista és ahol él vannak kutyák is. Nemrég felhívta a Fiát, hogy vigye el a Gyermeket az ő lakcímére, mert ő ide hozzánk miattam nem jön. Már több mint két éve akkor már nem látta a gyermeket. Férjem mondta, hogy nélkülem nem viszi le, én persze nem mehettem volna, jöjjön fel ő bármikor, mert ezt sose tiltottuk meg. Utána bosszúból tett egy aljas lépést ellenünk, mely nekünk egy nagy összegbe került pénzügyileg. 2 hete a Férjem se beszél vele, minden kapcsolatot megszüntettünk vele. A Férjem most 4 hónapra külföldre megy dolgozni ahonnan nem tud hazajönni és féle, hogy Anyósom ez alatt fog a gyámügyhöz fordulni. Mit tehetek? Mi történhet?
Köszönöm a segítséget előre is.
Tisztelt Ügyvéd Úr
A kérdésem a következő lenne.
A gyerekelhelyezésnél a bíróság úgy határozott, hogy a szünetek első fele engem illet, a második a volt férjemet. Viszont a Karácsonyi ünnepen az első nap a férjemé, a második az enyém. Mivel most a téli szünet 12 napos, és a Karácsony az első felében van, ilyenkor hogy alakul a dolog? Az én értelmezésem szerint mivel az első 6 napból egy napot a férjemnél töltött a gyerek, ezért nem a szünet felénél, hanem egy nappal késöbb viheti el a férjem, és nem kap egy napot, majd a szünet felét, azaz nála lesz hét napot a gyerek, nálam ötöt, hanem mindkettőnknél 6-6 napot lesz.
Köszönöm a válaszát előre is.
T Ügyvéd Úr, és T Hozzászólók!
Nekem is folyik a válási procedúrám, és gondoltam körülnézek a neten a jog terén.Itt csak az lenne a kérdésem, hogy mindenki kap választ a kérdéseire, vagy csak ide vannak írva, oszt jónapot? Mert érdembeli választ nem láttam sehol :(
Tisztelettel, egy kérdzeő
Tisztelt ügyvéd úr! 3 évig voltam élettársi kapcsolatban utánna született 1 fiam az annyáékhoz költöztünk 1 évig laktam ott és tovább nem bírtam sorozatosan megcsalt a gyerekkel nem törődött. Ezután bíróságra fordult az ügy rengeteg bízonyítékom volt ellene többen látták ittas állapotban de a bíróság ennek ellenére neki itélte a gyereket ebbe beletörődtem a gyerektartást fizetem
A láthatás minden páratlan héten szerdán és pénteken 2-2 óra hossza
És minden páros héten szerdán 2 óra hossza péntek 18:00 tól pedig vasárnap 18:00 ig a gyerek nállam van
Eddig működött is a dolog de kb 1 hónapja a gyerek beteg lett és az anya arra hivatkozva nem adta ide ebbe én belementem azzal a feltétellel hogy majd bepótolja de ő ennek nem tett eleget.
Azt szeretném megtudni hogy köteles e ezt pótolni vagy nem
Előre is köszönöm!
Tisztelt Ügyvédúr!Tisztelt hozzászólók!
5 év együttélés után,(nem voltunk házasok) külön mentünk.Van egy 4 éves kislányunk.Édesanyja kint él Angliában és kint van a kislány is.Azt szeretném tudni hogy hogyan tudnék érvényt szerezni láthatási jogomnak,valamint hogy mennyi ideig tarthatja külföldön a gyermeket az anya ha az apa ehhez nem járul hozzá.3 hónapja nem láttam a gyermekem,köteles e az anya a kiesett időt pótolni?Azt mondta az anyja hogy csomagot küldhetek,és néha engedi hogy telefonon is beszéljünk,ennyivel járul hozzá a kapcsolat tartáshoz!
Előre is köszönöm a válasz(t)okat!
Tisztelt Ügyvéd úr!
Élettásammal megromlott a viszonyunk. Van egy szép közös fiunk.
Remélem nem kerül váláshoz a dolog, és tudjuk kezelni a problémáinkat békésebb úton. Ha mégis, akkor az élettárs mint együttéléstípus maga rendezi válását? Azaz pl. a felek maguk állapodnak meg a láthatási időkről? Tudom, nincs tartásdíj. De mást nem tudok a tárgyban.
Vagy létezik egy kívülálló alany, aki hideg fejjel segít rendezni a dolgokat?
várom válaszát,
FM
Tisztelt Ügyvéd úr!
A feleségemről pár napja kiderült, hogy van valaki az életébe. Próbáltuk megbeszélni a dolgot mert van nekünk egy közös 2 éves gyermekünk. Azt beszéltük meg hogy megpróbáljuk újra, erre elmentem dolgozni és mire hazaértem a gyerekkel elköltözött a 3. személyhez mindenféle megbeszélés nélkül. A legnagyobb problémát az jelent hogy ez a személy több száz km-re lakik és nem tudom megoldani a látogatást .
Milyen jogok illetnek meg így ,hogy elvitte a gyereket az engedélyem nélkül ?
Mit tehetek ez ügyben?