Hozzászólás: Tűzbiztos házasság (Tűzálló)

Szerző: :)

:) — Mon, 07 Nov 2011 22:27:21 +0000

Miután elolvastam minden hozzászólást, és egyikben sem találtam meg a véleményemet, ezért leírom.
A filmet is láttam (nem is egyszer), a könyvet is olvastam. Szeretem, mert nekem megerősítést ad. Én is elváltam, és két kicsi gyerekem van. Már rájöttem, hogy mi volt a hibánk. És a film is ezt mutatja meg. Hogy Isten nélkül nem megy! Ha mindent megteszek, akkor sem változik semmi (lásd a filmben az első 21 napot). És olyan, mint ha minden ugyanolyan lenne, sőt, rosszabb. Hiszen még küzdök, megalázkodom, elfogadom, lenyelem, megbocsájtom, kegyeit keresem, stb… Eddig a részig mindenki eljut. A film is nagyon jól elmondja, hogy Isten nélkül nem megy! És ha saját magunk befogadtuk Jézust, akkor lehet rengeteget imádkozni a párunkért. És akkor sikerülni fog.
És nem számít, hogy ki mit rontott el. Csak az a lényeg, hogy Istenre bízzuk rá az életünket.
Én már rábíztam. És ha egyszer esküvőm lesz, akkor tudom mit akarok a torta tetejére :)

Szerző: Emőke

Emőke — Sun, 06 Nov 2011 15:29:34 +0000

Nem szoktam hozzászólni blogokhoz, ez esetben kivételt teszek. Tudom, hogy minden házasság más és más, nem lehet egy kalap alá venni egyiket sem. Egyik esetben sem ugyanúgy indult a két ember kapcsolata. Különbözőek voltak hátterek az anyagi, családi, szociális hozományok, beidegződések. Más és más kulturális örökséggel rendelkeznek a házasulandók, és sok esetben még közös nevezőre se jutottak, máris megjelenik a szerelem gyümölcse- a gyermek, amely új konfliktusforrás.

Joggal kérdezheti a kedves olvasó, mi ez az egész, mi jogon írok bármit is?

Immáron több mint 17 éve házasodtunk össze a párommal. Előtte 2 évig voltunk jegyesek, és ez az idő sem volt elég ahhoz, hogy megismerjük egymást. Úgy gondolom a házasság egy szinten zsákba macska. Kérdés az, mit kezdesz a csomaggal, amikor kibontod?
Sokan a kibontott csomag láttán hanyatt homlok elmenekülnek, végül is az a legegyszerűbb. Majd csodálkozik, hogy a következő, az azutáni, sőt az utána levő kapcsolata sem működik, szép csendben egyedül maradt.
Hogy lehet tartós bizalom, harmonikus légkőr, kiegyensúlyozott otthon?
Magától ….
mondom m a g á t ó l – tehát tőlem és tőled, aki részt vesz ebben a projektben.
Már általános iskolában megtanították, ha egyenes vonalban egyenes, sík területen elgurítunk egy golyót, akkor idő kérdése, de meg fog állni. Mitől? A rá ható ellentétes, akadályozó erők hatására ( pl. súrlódás)
Miért gondolja az ember, hogy egy házasság működőképes maradhat, ha nem fektetünk bele ismét és ismét energiát? Szükség van újabb, meg újabb lökésre, ahhoz, hogy a golyó ismét guruljon.
Szükség van a házasságban is gazdaságban már ismert fogalomra: INNOVÁCIÓ. Azaz képeseknek kell lennünk megújulni, lépést tartani a világi változásokkal, a média által hirdetett valótlan illúziókkal, fel kell vennünk a harcot, mert a tét a lét. A létünk, a boldogságunk, a családunk, a gyermekeink.
Egy kapitány a tengeren nem bízza rá magát az elemi erőkre és a megérzéseire, mert soha nem érne a partra. Szüksége van egy megfelelő hajóra, amin van pl. iránytű, megfelelő legénységre, akik végzik a dolgukat, szükség esetén tanácsot adnak a problémák megoldásához.
Miért gondoljuk, hogy mi az élet tengerén biztonsággal áthajózhatunk megfelelő hajó, műszerek és tanácsadók nélkül?
Vajon miért van annyi hajótörés a házasságokban?
És egy évszázaddal ezelőtt miért nem volt annyi válás? Ez is a 21. század hozománya?
Akkor szégyen volt elválni és „kénytelenek” voltak megoldani a problémákat. Most miért nem törekszünk erre? Miért nem fektetünk bele több időt és energiát? Egyszerűbb lelépni, és utánam a vízözön. A következményekkel nem törődünk, majd minden megoldódik magától.
Nem vesszük észre, hogy tényleg minden megoldódik magától.
Tehát magától és magamtól, tőled és tőlem, akik a projektben részt veszünk.

Ez egy gondolatébresztő bejegyzés.

A filmet ajánlom tiszta szívből mindenkinek. Nem azon van a hangsúly, hogy ki rontotta el, hanem hogy ki és hogyan kezdeményezi, hogy megjavuljon. És a jó hír, megjavulhat!!!!!

Búcsúzóul egy történetet szeretnék megosztani.
Ez egyolyan történet ami állítólag 2004 óta e-mailben és most már a közösségi médiákban is kering, nem tudni ki az eredeti szerzője.
Míg a halál el nem választ
Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosan az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most. Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után. Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe. Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek.
Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni. Hirtelen megértettem … óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján.De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam. Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ. Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁK-kal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok.
Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.

Szerző: zoli

zoli — Sun, 30 Oct 2011 23:09:23 +0000

Az M.Tünde a nejem.-Tehát az én meglátásom szerint,ha a neje évek óta régi szakállas,agyoncsépelt,ürügyeket keres ,a házasélet kibujása alól,{fáj a fejem,most fáradt vagyok,majd talán holnap, stb.}A viselkedése,nemhiszem hogy a házasságának a megmentésére utal.Eddig semmi nem változott,sőt állandóan mintha kiprovokálná a veszekedéseket.A helyzet szerintem kautikus,nem tudom miért ellenkezik velem.

Szerző: Vándor

Vándor — Mon, 01 Aug 2011 00:15:11 +0000

Megnéztem a filmet, úgy szólok hozzá. Még nem váltam el, de el fogok annak ellenére, hogy szeretem őt és van egy pici fiunk. Azt gondolom, hogy vannak olyan dolgok, amiknél már nem érdemes, vagy nem szabad tovább várni.Azt látom, hogy meg kell tanulni jól pár választani, mert nem mindenkinek jó ugyanaz a társ-beszámítva a tól-ig tűréshatárokat. Mondjuk nálunk speciális a helyzet, mert nem szerelemből házasodtunk és nem terveztünk családot alapítani sem.

Szerző: Edit harmadszor

Edit harmadszor — Thu, 28 Jul 2011 10:53:35 +0000

Figyelemmel kísértem az eddigi reagálásokat és 3-4 arányban a férfi hozzászólások kerültek fölénybe.
Eddig az volt a meggyőződésem, hogy mi nők – tetszik, vagy nem tetszik – a “kapuzárási pánik” áldozatává válunk. És ez mint olyan, “férfi probléma”-ként él a köztudatban.
Most akkor valójában ki is okozza az addig stabilnak hitt házasságok válságát?
Lehet, hogy a női klímax ugyanazokat a megmagyarázhatatlan elváltozásokat produkálhatja a gyengébb nem egyes képviselői körében, mint a férfiak bizonyítási kényszere?

Szerző: Egy férj

Egy férj — Thu, 28 Jul 2011 06:34:46 +0000

Sajnos, ha az ember úgy jár, mint ahogyan én, hogy a feleségéről csak később derül ki, hogy bipoláris személyiség, emellett erőteljes, kisebbrendűségi érzésből fakadó kontroll-mániája és depressziója van, akkor nem sokat lehet tenni. Én már mindent megpróbáltam, de hiába. Esküszöm, hogy szerintem nincs ember a Földön, aki nálam jobban megpróbálta a saját érdekeit alárendelni a felesége örömének, óhajainak, hangulatainak, lestem minden kívánságát, és igyekeztem akkor is valóra váltani, ha az egyébként irreális vagy közel irreális volt (anyagi természetű okok miatt például). Mit lehetne még tenni? Cserébe az ember nem kap semmit, szó szerint semmit érzelmileg, szexuálisan vagy akármilyen már értelemben, csak sorvad – mert minden nap sárba tiporják – az önbecsülése (van nekem még olyan egyáltalán?), felmerül az öngyilkosság gondolata, bármi, ami kiút ebből az érzelmi nyomor kapcsolatból.
Lehet velem egyet nem érteni, de én azt mondom, hogy igenis ha egy kapcsolat nem működik, akkor le kell zárni és tovább kell lépni. Én most jutottam el idáig, hogy elkezdjem tervezni a válásomat. Mélységesen mély depresszióba jutottam a házasságunk évei alatt, pedig előtte kiegyensúlyozott, boldog ember voltam. Megérte? Nem érte meg, sem anyagilag, sem érzelmileg, sem sehogy. És mindenkit le is beszélek a házasságról, akit csak tudok, arról nem is beszélve, hogy én soha de soha nem esek bele mégegyszer ugyanebbe a csapdába.

Szerző: Férfi 2

Férfi 2 — Sun, 01 May 2011 20:18:11 +0000

Imádom ezeket az aggitálós filmeket, nekem szintén tönkrement a házasságom és mindenki most “aggódik értem”.
Mindeddig le sem sajnáltak, de most “fontos” lettem. megkaptam dvd-n ezt a filmet, igaz én még nem láttam.
Őszintén mondom, egy évig próbálkoztam túltenni magam a megaláztatáson, a hazugságokon amiket le kellett nyelnem, most inkább úgy látom, hogy 35 évesen itt az ideje élnem az életem, ahogy már rég kellett volna.

Mindenki addig aggódik értem, ameddig az ő kellemes, kényelmes életébe nem keltek zavart.

Mindenki azzal ámít, hogy “elhagyom a családom”, mintha a gyerekeimet is kidobnám. De a fürdővizet nem szokás megtartani…

Szerző: Laci

Laci — Mon, 25 Apr 2011 06:44:06 +0000

Ahogy néztem a hozzászólásokat láttam, hogy csak hölgyek írnak. Megtöröm a férfi csendet.
Hívő ember lévén én is megpróbálkoztam a hit erejével megmenteni a házasságunkat. Rájöttem arra, hogy egyedül kevés vagyok és hiába kérek segítséget, azt max. csak én kapom meg és nincs befolyásom a másik félre. 2 év kemény munkája, megalázkodások tömkelege, nagy nyelések sem segítettek megoldani a problémát.
A mai világban nagyon kevés a szeretet, szerelem.
Már megértettem, hogy ha nem vagyok az aki voltam, nem tudom azt nyújtani a páromnak amit Ő kér, akkor nincs értelme.
A filmről most hallottam és meg fogom nézni. Köszönöm!

Szerző: Edit

Edit — Sat, 16 Apr 2011 19:19:08 +0000

Amíg kiegyensúlyozott egy házasság, addig nincs szükség a megmentésére.
Saját tapasztalatból mondom, hogy ami egyszer elromlik – ritka kivételtől eltekintve -, előbb, vagy utóbb véget is ér.
Cseppet sem mindegy viszont, hogy mennyi időt pocsékolunk az életünkből a helyreállítási próbálkozásokra. Részemről bő 4 évet sikerült elszenvedni.
De nem baj, mert amibe nem halunk bele, az megerősít bennünket!

Szerző: Sárvári András

Sárvári András — Fri, 25 Mar 2011 11:36:54 +0000

Fantasztikusan jó ez a film, és ahogy ez itt össze van fűzve. Én ezt még eddig nem láttam, de nagyon hálás vagyok érte, hogy itt végignézhettem.

Szerintem az igazi megértéséhez szükség van egyfajta nyitottságra, személyes élményekre is. Biztos vagyok benne, hogy 10 évvel ezelőtt én is másra helyeztem volna a hangsúlyt és más következtetéseket vontam volna le, mint ma. Nekem most a háttérszereplők reakciói és viselkedésük sokkal több információval bírt, mint a főszereplőké.

Remélem sokáig elérhető lesz ez az oldal, hogy időnként vissza lehessen ide térni és felfrissíteni a fakuló ismereteket…