A gyerektartás összege. Mennyi az annyi? | Válás, válóper, gyerektartás, vagyonmegosztás, elvált
Ajándék e-book!

Azonnali ajándék!

INGYENES könyv és tanfolyam
a házassági konfliktusokról

Küldhetem ezeket Önnek?

Igen, kérem!
válás válóper tanácsok

A gyerektartás összege. Mennyi az annyi?

Gyerektartás összege

A gyerektartás összege nem egy fixen, törvényileg előre meghatározott pénzösszeg. Nem úgy működik, mint például a kismamák esetében a GYES.

A gyermektartás összegéről alapvetően ugyanis a szülők döntenek. Ha pedig önállóan nem sikerül a gyerektartás összegéről megegyezni, akkor erről a bíróság dönt. De hogyan?

A gyermektartásdíj összege: hogyan kerül kiszámításra?

A gyermektartásdíj összege gyerekenként általában a tartásdíjra kötelezett szülő átlagos jövedelmének 15-25%-a – a bíróság megállapításától függően.

Az összeg meghatározásánál a bíróság a következő szempontok szerint dönt:

  • a gyermek tényleges szükségletei,
  • mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyai,
  • a szülők háztartásában eltartott más – saját, illetőleg mostoha – gyerekek száma, és
  • a gyerek saját jövedelme.

Fontos azonban tudni, hogy a gyermektartásdíj fizetésére kötelezett szülővel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme 50%-át nem haladhatja meg.

Az tehát biztosan nem fordulhat elő, hogy egy különélő apa például 200 ezer forintot keres, de abból 120 ezer forint összegű tartásdíjat meg kell fizetnie kifizetni különélő vagy volt házastársának. Hiszen az már meghaladja a jövedelme felét!

Az összeg megállapításánál a bíróság általában a keresetlevél beadását megelőző egy évi összes jövedelmet megvizsgálja, és erre figyelemmel állapítja meg a tartásdíj alapját.

A gyermektartásdíjat határozott összegben indokolt megállapítani (azaz havi X forintban, és nem a jövedelem havi X százalékában), ha a kötelezett jövedelme különböző forrásokból származik és ezek összege pontosan nem határozható meg, vagy éppen kiemelkedően magas összegű (például vállalkozó, külföldön él, munkakörében jelentősebb összegű borravalót kap!).

Válás

A legördögibb válási csapda

Hogyan kerülheti Ön el?

Válás konfliktus

Az ingyenes minikönyvem azonnal az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:


Eddig 44 hozzászólás született.

Én is hozzászólok!

  • Edina hozzászólása:

    A férjem évi jövedelemnek 1 millió forintot vallott be a bíróságon. Nagy kegyesen 40 ezret ad…Viszont külföldön is dolgoztat és Magyarországon is, jövedelme havonta több mint 1 millió, amit nem vall be az Apeh felé.
    Ezek után mit tehetek?
    Mi éhezünk, nincs munkám, lányom főiskolás, fiam középiskolát kezdett.
    Még nincs semmilyen támogatásunk, nem zajlott le a válás- vagyonmegosztás lesz.
    Ki akar semmizni, közös lakásunkon jelzálog- neki lett felvéve. Barátnője lányunkkal egyidős , ő jól él, míg mi a gyerekekkel épp hogy- 72 éves édesanyám segít…
    20 évet rúg fel és teszi tönkre a gyerekeit egy fiatal lányért.

    Bizonyítani a vagyonát nem tudom, kinti és itthoni folyószámláit eltitkolja….vagy lenullázta. Ilyenkor igazságos az , hogy ő jól jár? MERT kilép…

    2010. 09. 22. - 20:42
  • Rézorrú hozzászólása:

    Nálunk a feleségem csalt meg éveken keresztül, mire kiderült. Nem keres, én tartom el a fizetésemböl az egész családot (feleség + 2 gyerek). Ha válunk emiatt, akkor is bukom a vagyon és a havi fizetésem felét?? Kicsit inkorrekt, ha nem én voltam, aki miatt válni fogunk…

    2010. 11. 29. - 23:07
  • Kiss Zsolt hozzászólása:

    A brutto vagy a netto jövedelem fele nem haladhatja meg a gyermektartás felét .

    2010. 12. 02. - 20:40
  • kálmi hozzászólása:

    én 37éves vagyok,van 2 gyerekem.5éve vettünk hitelre házat pest megyébe,felhoztam a családot szabolcsból,azt hittem hogy kiveszem a feleségemet abbol a közegböl akkor meg változik,de nem!ugyan olyan lusta maradt,munkanélkűli,én kb 25 napot dolgozok feketén hogy mindent kitudjak fizetni,válni szeretnék,mire számithatok?

    2010. 12. 28. - 23:48
  • Cinke hozzászólása:

    Egy ismerősöm elvesztette a munkáját, nincs már jövedelme, mennyi gyerektartást állapíthatnak meg, 2 gyerekre? -anyukának van jövedelme-

    2011. 01. 06. - 17:59
  • Kotsis Krisztina Dóra hozzászólása:

    2008 júliusában váltam el közös megegyezéssel a volt férjemtől. Mivel előtte nem sokkal hitel lett felvéve a házra, így más megoldás nem volt csak hogy egy ideig nem kapok gyerektartást így ˇ”fizetem” kia házból. Akkor nem kértem kereseti igazolást az ő bemondása alapján, az akkori fizetéséből lett megállapítva a gyerektartás összeg összegszerüen is és százalékos arányban is. 2009 szeptembere óta, Dániában él és dolgozik. elmondása alapján 200000,- keres, de megtudtam, hogy ennek a háromszorosát. Eddig nem törödtem vele, mert mindent meg akartam tenni a jókapcsolatért , de már csak egy évben egyszer jön haza akkor is csak két hétre, és egyáltalán nem járul hozzá a gyerekek eltartásához.Mivel én újra férjhez mentem, az a válasza ha felhozom a pénzt, hogy mi ketten vagyunk oldjuk meg. Csak azt felejti el, hogy a hitelt én fizetem, és ezáltal nekem nincs fizetésem, mert ahogy megkapom rögtön levonja a bank. A férjem nem szól, inkább két helyen dolgozik hogy kijöjjünk. szeretném tudni hogy milyen esélyeim vannak ha perújrafelvételt kérek a gyerektartás összege miatt?

    Válaszát köszönöm

    2011. 01. 19. - 17:05
  • Csipetke hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    14 évi kapcsolat után, egy 4 éves gyermek szüleiként kell elválnunk.
    Azért így fogalmazok, mert a férjem szilárdan elhetározta és akarja, én viszont minden akaratom ellenére kell hogy ebben részt vagyek.
    Nagyon jó jövedelme van, ezért ha nem akarok pórul járni (kisemmizve, gyerek nélkül szinte az utcára kerülni), akkor bele kell egyezzek a közös megegyezéssel történő válásba.
    Másik indokom, miért kell engednem: szeretem, és ha tőlem a szabadságát visszakéri, bármilyen nehéz, de vissza kell adjam neki.
    Nem akarom magunkat kitenni egy több évig tartó persorozatnak.

    A férjem közös megegyezés esetén azt mondja nem fog tisztességtelen ajánlatot tenni, tehermentes ingatlant kapok, kocsit megtarthatom, stb,,,
    Úgy gondolom, hogy a legkisebb esély legyen arra hogy barátként egymásra nézhessünk, ebben partnernek kell lennem.

    Jó vajon az okfejtésem?! Nem is tudom.

    De ha már válunk, és ilyen eszement ötlete támadt, megkérdezném: magán nevén van külföldön bankszámla, amie legutóbb nagy összegű osztalékot kapott. A külföldön tartott vagyonból is jár nekem?

    Köszönöm válaszát.

    2011. 01. 20. - 20:52
  • kaci hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    25 éves házasok lennék a nyáron… Úgy tünik nem lesz ezüstlakodalmunk. Van egy 21 éves fogyatékos gyermekünk, aki nem cselekvőképes, a gyámja én (édesanyja) vagyok. Otthon kell lenni vele. 3 éve a férjem van vele ápolásin, én dolgozom, tartom el a családot. Váláskor nálam marad a gyerek, ezért nem tudok majd dolgozni, mit kérhetek a férjemtől? Egy évre visszamenőleg amit vizsgálhatnának – nincs jövedelme a férjemnek. Tartozásunk van, mind az én nevemen, hogyan kérhetem tőle, ha nem lesz jövedelme? (Hivatalosan)
    Köszönöm válaszát.

    2011. 01. 23. - 19:17
  • Zsebu hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    Mi 24 éves házasok vagyunk, 2 nagykorú gyerekünk van, akik még tanulnak. A férjemmel közösen egyeztünk meg a válásban, de ő keresett ügyvédet, aki nem közös megegyezéssel adta be a válópert, hanem úgy hogy a férjem a felperes, én vagyok az alperes. Én igazából nem is akartam a válást, ő akarja az egészet.
    Kérdésem, mi van ha nem megyek el a tárgyalásra, akkor mennyi idő alatt bontják fel a házasságot?

    2011. 01. 26. - 11:47
  • Bibi hozzászólása:

    kérem segisetek nekem hogyan ididjunk a válópesz és a gyeretartás mert mivel volt nekem barátnöm és ot hagytam és vissza akar jöni mivel ö neki már van 2 gyermeke és nem én tölem van és mit tegyem kélek segisetek nekem mert ugy fogadom vissza a barátnömet ha törvényesen elvártak kélek segisée van szüségünk

    2011. 02. 06. - 22:13
  • Kacsuk Szabina hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Igazából nem tudom mit tehetek,mert párommal éppen lakásvásárlásba fogtunk mert gyermeket várok tőle.Nekem már van egy kisfiam első kapcsolatból.Az elmúlt időszakban egyre csak halmozódnak a viták,és sajnos ha a hangjával nem tud érvényesülni akkor a keze jár el.6 hónapos terhes vagyok és ha lehet akkor egyedül szeretném folytatni az életet a két gyermekemmel…a lakás mindkettőnk nevére kerül,s nem tudom hogy ő lemondana-e a tulajdoni jogról ha nem él velünk és én fizetem a hitelt.Ennek milyen költségei lehetnek,és addig kell-e anyagilag támogatnia amig a baba megszületik vagy élheti a saját világát?Mit,s hogy csináljak hogy nyugodtan eltudjunk szakadni egymástól és ne járjak ugy hogy se pénzt nem ad de a hitelt is nekem kelljen fizetni utánna meg követelje a lakás felé….Segítségét előre is köszönöm!

    2011. 02. 18. - 10:34
  • Szimon Mónika hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Az alábbiakban kérném a segítségét: A férjem első házasságából van egy 23 éves fia, aki jelenleg egyetemista nappali tagozaton, most fog diplomázni, de megy a mesterképzésre is, ami még kb 2 év, majdnem 26 éves lesz mire végezni fog. Havi rendszerességgel 35.000 Ft gyerektartást adunk, szinte minden hétvégén nálunk van, néha ruhaneműt is kap.(A gyermek édesanyja az új kapcsolata révén 12 éve nem dolgozik.) Tavaly május óta munkanélküli segélyen vagyok, melynek összege:kb 35.000,- .A férjem sem kap fizetést szintén tavaly májusától csak ideiglenes keresetei vannak 100 és 150 ezer között. Van egy közös 8 éves kisgyermekünk, és banki hitelünk is havi 50 ezer Ft törlesztéssel. Azt szeretném megkérdezni, ennyi összbevétellel mennyi tartásdíjat kell fizetnünk, és mennyi ideig?

    2011. 03. 07. - 13:40
    • Tiger hozzászólása:

      én úgy tudom, hogy az ELSŐ diplomáig és max. 24 éves korig jár, ebben az esetben egyik sem állna fenn!

      2011. 12. 02. - 20:09
  • Szilvia hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Ùr!

    A következö témában szeretném segítségét kérni. Párom 16 éve él Németországban, 1997-ben megnösült, felesége német állampolgár, párom nem vette fel a német állampolgárságot, ö maradt magyar. Házasságából született két kislány, akik most 10 és 13 évesek. Házasságuk megromlott és 2009. novemberétöl külön élnek. Mi 2010. novemberében ismerkedtünk meg és úgy döntöttünk Magyarországon folytatjuk közös jövönket. A német bíróság megállapított egy fix havi gyerektartás díjat a párom elözö évi jövedelme alapján. Szeretném megkérdezni, ha mi Magyarországra költözünk, akkor otthon is ugyan ezt az összeget kell majd fizetni a gyerekek után, vagy a magyar jog szerint fognak eljárni? Sajnos az otthoni fizetés után nem tudjuk finanszírozni a jelenleg megállapított 606 eurós gyerektartásdíjat, viszont a kötelességünket sem szeretnénk megszegni. Hozzá kell tennem azonban, hogy az anyuka a gyerekeket az apa ellen neveli, söt minden kapcsolatot meg akar szüntetni a magyar családdal, ezt kategórikusan kijelentette. Ö elmondása szerint csak a gyerekek kellettek neki a páromtól.
    Válaszát várva, köszönettel: Szilvia

    2011. 04. 04. - 16:07
  • Kiss Zsolt hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr !

    Négy éve elváltam a volt feleségem elvitt mindenem. Én azóta újra nősültem és tavaly született egy kislányom. Most ott tartunk,hogy a volt nejem végrehajtást kért a gyerektartás elmaradásért. Amúgy mikor elváltunk havi 50.000Ft egyeztünk meg de sajnos a vállalkozásom bevétele az 1/3 esett vissza és csak havi 30.000Ft tudok küldeni. De ez már évek óta így megy. Most szeretném kérni a bíróságon a gyerektartás csökkentést és azt szeretném kérdezni mennyi az esélye hogy elérem a célomat?

    Tisztelettel Kiss Zsolt

    2011. 04. 13. - 15:45
  • kuksi hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr.

    A kérdésem csak annyi lenne , hogy a feleségem válni akar minden áron. A ház viszont ahol lakunk fele az enyém fele a fiamé(14 éves), de sem ő sem a feleségem nincs ide bejelentve elvileg kirakhatnám őket?

    2011. 04. 25. - 14:52
  • Erus80 hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd úr!
    2005-ben váltunk el közös megegyezéssel. A gyerektartást is megbeszéltük (mindezt a bíróság előtt tettük) 15000ft -ról döntöttünk. Meg szeretném emeltetni de nem tudom milyen indokot említsek. Persze volt párom ebbe nem akar belemenni. Sokszor nem tud fizetni és utána kicsinyenként szokott törleszteni. Mindíg a legrosszabbkor nem fizet. iskolakezdés stb
    Hogy kezdjek neki kihez forduljak és fontos ezt bírósági eljárással véghezvinni vagy elég ügyvédi határozattal? Kérem mihamarabbi válaszát.
    Köszönettel egy elkeseredett anyuka.

    2011. 05. 04. - 09:11
  • gombiok hozzászólása:

    tisztelt ügyvéd úr !
    Most állok egy válás előtt ,nagyon nehéz anyagi körülmények miatt házasságunk meg romlott,180 000 fizetésből, 195 ezer a tartózásunk,.(ezek14 hónap múlva le járnak) Nejem elköltőzőt a közös házból, a három gyermekünk -kel.Ppróbálom egyedül fizetni a kölcsönt a házat,de egyre kilátástalanabbnak látom helyzetünket. Nem tudom mitévő legyek fizessem tovább vagy hagyjam veszni 14 év munkáját? (ingatlan közös tulajdon,kölcsönök a nevemre szolnak)válóper 10 nap múlva(első) ön mit tanácsolna? bár a nejem hajlandóságot mutat egyezségre nem tudok már bízni benne . Mire figyeljek oda ? mit tanácsolna ? Egy férj kétségbe esve .
    2011 .05.08. várom válaszát köszönettel .

    2011. 05. 08. - 18:32
  • Klaudia hozzászólása:

    Én azt szeretném megtudni,tudja e valaki hogy hogyan állapíthat meg a bíróság 20000ft gyerektartásdíjat,úgy hogy a páromnak semmilyen értesítést nem küldenek,alkalmi munkái voltak,semmi igazolt kereset,jó ha havi 10-15000-et keresett,mégis a volt élettársnak megítélték a 20000-et.A másik az hogy van két gyermekünk és hamarosan megszületik a harmadik,őket miért nem veszi figyelembe a bíróság.Volt egy tárgyalás,amin hiába sikerült bejelentett munkát találni a páromnak,nem fogadta el a bíróság hogy ott dolgozik és a hátralékát havonta tudta volna vonni az álam.Most 41nap közmunkára itélték,ez idő alatt ingyen dolgozik,míg itt az 5éves kisfiam,a két éves,és két hónap múlva születik a baba akinek be sem tudunka vásárolni,sőt az sem biztos hogy lesz hol lakni,mert albérletben élünk,eddig is 97000ft-unk volt a gyes+családival amiből 30000rezsi+lakbér.Most maradt a gyes családi,abból vagy lakbért és rezsit fizetek,és éheznek a gyerekek,a más gyerekei miatt,vagy vásárolok némi ennivalót,de akkor utcára kerülünk mert nem tudom fizetni a bérleti díjat.Kértük a bírónőt hogy ezt begye figyelembe,nézze a közös gyermekeinket és a párom jövedelmét is de egyszerűen nem is foglalkozik vele hogy milyen helyzetbe hozott és veszélyezteti a gyerekeimet a döntésével.Ha viszont nem vállalja párom a közmunkát,börtönbe zárják.Fizette a gyerektartást amikor csak tudta elküldte a pénzt,és hivatalosan lefoghatta volna tőle az álam most már állandó munkahelye van.Egyszerűen nem tudom elfogadni hogy a gyerekeket pont egy gyermekek védelmében ítélő bíró teszi ki ennek.Azt tudja esetleg valaki hogy ez idő alatt egyáltalán nem fog az önkormányzattól fizetést kapni?Volt már valaki ebben a helyzetben?Ha valaki tud választ adni kérem írjon!Köszönöm.email:picuri@sysdsl.hu

    2011. 05. 15. - 15:36
  • G.Viktória hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr,

    a volt férjemmel 2007-ben váltunk el, és 2007.márc.óta fizeti a gyerektartást, akkor 25 000 Ft-ban egyeztünk meg. Most szeretném ezt emeltetni. Az apa 35 000 Ft emelésbe menne bele, vagy mehetek a bíróságra. Az ő viszonyai: 2007-ben kiköltözött Németországba, megnősült, újabb gyereke nincs. Ott az elmondása szerint bejelentett munkahelye lett, később vállalkozó lett. Most azt mondja, kb. 2 hónapja munkanélküli kint, és kapja a segélyt (nem mondta meg, ez mennyi, de gondolom nem kevés). Emellett odakint (mivel itthon élő gyereke van, akire fizeti a tartásdíjat), gyermeknevelési támogatást kap (összegét szintén nem tudom). Kint albérletben laknak, nagy összegű autót vettek, feleségének is van bejelentett munkahelye ott.

    A gyerekkel szinte nem tartja a kapcsolatot, egy évben 1x, maximum 2x jön el egy napra (2010. jún-ban látta, illetve 2011. májusban, ilyenkor reggel elviszi és délután visszahozza). Ajándékot küld neki karácsonykor és a születésnapjára, az évi 2 alkalom. Ezenkívül máskor ajándékot vagy bármi mást nem kap tőle, kizárólag a tartásdíjat fizeti.
    Útiköltsége nem merül fel, mert bár a bírósági ítélet szerint minden vasárnap jöhetne a gyerekért, nem jön (mivel messze lakik), de így ennek a költsége is megmarad neki. Ergo a tartásdíjon kívül (meg az évi kétszeri ajándék) semmi más kiadása nincs a gyerekkel kapcsolatban.
    2 éve már emeltethettem volna a tartásdíjat, de nem tettem, de mostmár szeretném.

    Az én viszonyaim: jelenleg egyedül nevelem a kislányomat. Dec-ben megszűnt a munkaviszonyom (nettó 105 000 Ft volt a fizetésem), kaptam munkanélküli segélyt, most pedig márc 1. óta van munkahelyem, köztisztviselő vagyok, bérem nettó 85 000 Ft. Erre jön még a gyerektartás, 13 700 Ft. CHF alapú, még 22 évig fizetendő lakáshitelem van, a válság óta a havi törlesztőm 90-95 000 Ft, illetve van egy lízinges gépkocsim is. Megélhetésemet özvegy édesanyám segíti, illetve eddig párom segített, de most egyedül vagyok.

    Az lenne a kérdésem, van-e esélyem a gyerektartást 35 000 Ft felé emeltetni ilyen viszonyok között. Illetve ha bíróságra kerül a sor, az apa az eddig ígért 35 000 Ft-ot visszavonhatja-e, és megállapíthat-e a bíróság kevesebb gyerektartást így, illetve a 25 000 Ft-nál kevesebbet is megítélhet-e? Visszamenőleg kérhetem 6 hónapra a tartásdíj emelést? Viszonyaimra tekintettel megkaphatom-e a költségmentességet bírósági tárgyalás esetén?

    Előre is köszönöm a válaszát, amit e-mail címemre várok, ettől is teszem függővé, hogy érdemes-e bírósághoz fordulnom.

    Üdvözlettel:
    G. Viktória

    2011. 05. 26. - 10:13
    • Mariann hozzászólása:

      Tisztelt ügyvéd úr! Az lenne a kérdésem,hogy fogyatékos gyermek után magasabb gyermektartást kérhetek-e? Lehet-e több 25 %-nál? Válaszát előre is köszönöm.

      2011. 07. 03. - 21:18
  • j. olivér hozzászólása:

    jo napot kivánok. nekem van egy olyan problémám most váltam el a páromtól és született két gyermek. én hajlandó vagyok gyerektartást fizetni de mennyi az annyi két gyerekre?az össz jövedelmem 66000-ft .

    2011. 07. 07. - 13:04
  • Marics Nikolett hozzászólása:

    Üdvözlöm!

    Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz hogy a férjem akivel most válóperben állok azt mondta nem hajlandó fizetni gyermektartásdíjat a közös gyermekünk után mert az én gyermekemet előző házasságomból felnevelte már.. úgy gondolom ez alapvetően nem így működik.. Arról szeretnék még információt kapni, hogy a 130 000 ft-os fizetéséből a gyermektatrésdíj hány %-át vonhatja a bíróság ?

    Köszönettel a válaszát várom!

    2011. 07. 07. - 19:14
  • Izabella hozzászólása:

    Üdvözlöm!
    Szeretném megkérdezni, hogy most adom be a gyermektartásra a kérelmemet mert a volt férjem nem tartja be a bíróságon az egyezségeket.Két hónapja csak kölcsön ad és sajnos 27 000Ft- os szociális járadékomból nem tudom eltartani a gyereket. Már azt is megvonták most megyek majd ismételten orvosszakértői bizottság elé.156000Ft os nyugdija van és nem képes csak kölcsön adni.Ha vissza adom, miből tartom el a gyereket .

    Köszönöm válaszát

    2011. 07. 13. - 14:04
  • Hmmm hozzászólása:

    Ez “szuper”: jó kérdések, de hol vannak a válaszok!???? Nulla válasz.
    Ennek így semmi értelme, inkább zárja le ezt az oldalt!

    2011. 08. 03. - 14:08
  • Erzsike hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Annó fix összegben lett megállapítva a tartásdíj összege: 3000 Ft., ezt sikerült 500 Ft-al megemeltetnem. Közben a különböző viták és veszekedések után volt férjem lemondott a láthatás jogáról, nem is tartottuk a kapcsolatot tovább. A gyámügyes az emelés iránti kérelmem elutasította – mondván örüljek, hogy az apa lemondott a láthatásról, így nem is lehetnek igényeim. Meddig jár a tartásdíj? A 18 év betöltése után a bíróság előtt kell igazolnom, hogy szükségem van a tartásdíjra?
    Köszönöm válaszát.

    2011. 08. 16. - 18:25
  • Sarolta hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Három éve 5ooooft. gyerektartást ítélt a birósság a két gyermekemre.Havonta kapok 1o-25 ezer forintot nagy könyörgésre. Volt férjem autójára én vagyok a kezes amit még házasságunk alatt vettünk hitelre.Le mondtam az autóról mert nem bírom fizetni a hitelt.Semmi más vagyona nincs.Végre hajtást kérhetnék az autóra de ha elvinnék tőle a kocsit biztos nem fizetné. .A tartásdíjat ilyen esetben hogyan tudnám behajtatni rajta?
    Köszönöm válaszát.

    2011. 08. 17. - 17:29
  • Desi hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    Páromnak az első házasságából van egy 11 éves lánya. A bíróság anno a fizetése 20%-át állapította meg, illetve minden egyéb bevételéből levonták a 20%-ot. Mivel a cégénél sok juttatás, munkaruha, kafetéri volt, így volt olyan hónap, amikor a volt felesége havonta 70-80000 forintot kapott.
    Nekünk most született meg a babánk, szeretnénk kérni a gyerektartás mérséklését. Most havonta 26.000 forintot fizet, emellett az útiköltséget is mi álljuk (7000 forint).
    A volt feleségének a második házasságából született egy gyermek, és most várja a másodikat.
    Azt szeretném megkérdezni, mennyi esély van arra, hogy a gyerektartást mérsékeljék.
    Válaszát előre is köszönöm!

    2011. 09. 05. - 12:50
  • Szabó Ibolya hozzászólása:

    Üdvözlöm! A tanácsát szeretném kérni. Férjemmel több mint 3 éve külön élünk, van két közös gyermekünk. Jelenlegi élettársától már van egy 2 1/2 éves kislánya. Évekig jól működött a szóbeli, majd írásbeli-peren kívüli megállapodásunk a gyermektartásdíjra vonatkozóan,azt rendszeresen el is küldte,amennyire körülményei engedték, segített is plusszban. Külföldön él, nagyon jó jövedelemmel rendelkezik. Az idei év júliusától viszont megállapodtunk abban, hogy fiunkat ő neveli tovább, sajnos a kisfiú viselkedési körülményei ezt indokolttá tették. Kérdésem lenne, mivel én és a szintén közös lányunk albérletben élünk, lényegesen rosszabb körülmények között, tarthatok-e igényt valamennyi gyermektartás díjra, arra hivatkozva, hogy a két gyermek neveltetése között anyagilag lényeges különbség van, vagy be kell érnem a férjem indokaival, miszerint “feleztük” a gyerekeket, így nem követelhetek gyermektartás díjat. Az én jelenlegi fizetésem éppen’hogy fedezi az albérletet és a rezsit, bizonyítottan csekély összeg marad a kislányunkról való gondoskodásra, ám ő sem anyagi, sem egyéb módon nem kíván segíteni. Nem tartok igényt %-os megállapításra, nem milliomos Ő sem, de azt sem szeretném, hogy míg a kisfiunk – félreértés elkerülése végett NEM tőle sajnálok semmit, örülök,hogy jó körülmények között él és higyje el uram, borzasztó egy anyának megválni a gyermekétől – addig a kislányunk rossz anyagi körülmények között él – bár a férjem megtehetné, hogy akármennyi csekély összeggel hozzájárulna is örülnénk. Köszönöm előre is segítségét.

    2011. 09. 19. - 20:12
  • Kuruczné Vágó Adrienn hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy volt férjemmel idén májusban váltunk el, két kiskorú gyermekünk hozzám kerültek és a tárgyaláson 25000-25000 Ft gyermektartásdíjban állapodtunk meg közösen. A kérdésem az volna, hogy mivel a gyermektartásdíjat csak hivatalból való letiltással tudtam Tőle kicsikarni, ezért Ő úgy döntött, hogy ezen kívül anyagilag más módon nem hajlandó a gyermekeket segíteni.Sem a beiskolázásukban, sem a ruházkodásukban, sem a gyermekek fejlődéséhez hasznos szakkörök térítésében sem. Én jelenleg újra férjhez mentem és közös gyermekünket várom vagyis nem dolgozhatom a munkahelyem miatt( veszélyes vegyszerek miatt).Mi albérletben élünk negyed magunkkal, van egy közös tulajdonban lévő ingatlanunk a volt féjemmel, amit jelzáloghitel terhel. Ő kiadta albérletbe, nekem pedig azt mondta, hogy a használatért karbantartják azt. Tehát másnak szívességet tesz, míg a gyermekeinek meg nem hajlandó más módon segíteni. A jövedelme meghaladja a 250000 Ft-ot, plusz még emellett szobafestő szakmája révén maszek munkákat is vállal nem kis mennyiségben, tehát módja lenne a további támogatásra. Szeretném tudni, hogy helyesen tettem-e, hogy beadtam a bíróságra egy beadványt, amiben kérem Őket, hogy vizsgálják újra a jövedelmét és a korábban megállapodott összeg lenne a mindenkori minimum összeg, de a fizetése további százalékban meghatározható terhelés erejéig vonjanak gyermektartásdíjat.
    Előre is tisztelettel köszönöm válaszát:Adrienn

    2011. 09. 20. - 10:09
  • Jakus Szilvia hozzászólása:

    Én azzal a kéréssel fordulok önhöz hogy a párommal szét mentünk és most van egy 29-én lesz 2 hónapos kis lányunk!Ő aszt akarja hogy minden 2. héten szombaton el vihesse reggel és este meg vissza és ad 1 hónapban 10 ezer forintot,többet nem!Mit tegyek,mert még bíróságra nem mentünk még??!!Nagyon tanácstalan vagyok!Remélem tud valami ötletet adni vagy tanácsot!
    Előre is tísztelettel válaszát:Szilvi

    2011. 09. 22. - 17:13
  • Tamás hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    A bíróság három éve a minimál bérű fizetésem után havi 15.000 Ft gyerektartást ítélt meg, melyet azóta is havi rendszerességgel fizetek a különélő gyermekem után az anyjának. A gyermek most kezdte az általános iskolát, és azóta folyamatosan jön az anyja, hogy most ezért kell fizetni, most azért, és hogy adjak neki havi 10 ezer forinttal többet és akkor rendben vagyunk. Felajánlottam neki, hogy ha hoz számlát a különböző befizetésekről, akkor megbeszéljük a gyerektartáson felül az anyagiakat, hogy mi az amit még esetleg betudok vállalni. A válasz az volt, hogy nem adnak neki számlát (amit nem igazán hiszek el, hiszen olyan nincs, hogy pl: a fizetős foci edzést befizetem, de nem kapok róla legalább egy nyugtát, hogy én azt befizettem, ugye???).
    Jelenleg is minimálbérből élő vagyok és pár hónapon belül megszületik a jelenlegi párommal közös első gyermekünk.
    A kérdésem az lenne, hogy a fizetés hány százalékát vonhatják le gyerektartás jogcímen (neten úgy látom, hogy 15-25 % között lehet, de az anya 33 %-ot emleget), illetve, hogy a havi 15.000 Ft gyerektartás összegen felül mennyi összeget követelhet még tőlem havonta a gyermek anyja az iskola miatt? Továbbá, ha az anya elmegy bíróságra, számomra milyen kedvező illetve kedvezőtlen döntés születhet gyerektartás ügyben?
    Mivel lesz még egy gyermekem, akár a havi 15 ezer forintot a bíróság még le is csökkentheti?

    Válaszát előre is köszönöm.

    Üdvözlettel
    Tamás

    2011. 09. 25. - 19:11
  • Borbála hozzászólása:

    A párom, akivel együtt élek kiment Ausztriába dolgozni, minimálbérre/ottani/.
    Előző házasságából van 2 gyermek, akik után fizet egy bizonyos minimális összeget.Nekem fix. gyerektartást fizet,de az előző válásakor a bíróság 8-8000 ft-ot állapított meg a gyerekeknek, mivel munkanélküli volt.A gyerekek édesanyja kérhet nagyobb összeget, ha tudomására jut, hogy Párom Ausztriában minimálbéren dolgozik?Mennyit vonhatnak gyerektartás jogcímen?

    2011. 09. 30. - 13:59
  • ???????? hozzászólása:

    De hol vannak a válaszok?????????????????

    2011. 10. 10. - 10:17
  • robi14 hozzászólása:

    Tisztelet Ügyvéd Úr!

    Érdeklődnék ha a bíróság 15.000ft gyerektartás díjat állapított meg! Akkor a volt feleségen le tilthatja e a 20% a fizetésemnek mert a fizetésem 20%-ára tart igényt!
    Várom mihamarabbi válaszát!

    2011. 11. 09. - 20:28
  • Mr. Walker James hozzászólása:

    Xmas kölcsönt nyújt Jelentkezz most

    Helló

    My name is Mr. Walker James Company. Ajánlunk Hitel egyéni igénylő hitel, Van egy rossz hitelek? Voltál már megtagadták kölcsönt a bank? Már a globális gazdasági válság hatással van? Ön állományok le, és szüksége van pénz? Szüksége van refinanszírozási? Akkor aggódj, nem more.We ajánlatot Hitel alacsony kamatozású rates.We bejegyzett hitelezők a FSA.Contact ma, hogy mi lehet az segít you.E-mail: (walker.loan@yahoo.com) szükséges információk vannak?

    Teljes név :………..
    Kapcsolat Cím :……….
    Szükséges mennyiség :……………..
    Időtartama Hitel :…………….
    Telefon nincs :………..
    Ország / város …………….

    Megjegyzés, azt akarom, hogy töltse ki ezt az űrlapot, mielőtt kap hitelt rendben

    Köszönet Mr. Walker James

    2011. 11. 11. - 11:36
  • Jervnick W hozzászólása:

    Tisztelt Hölgyem / Uram!

    Mi hitelesített hitel hitelező kínálunk fedezett hitelek magánszemélyek és vállalkozások alacsony érdeklődés, és kínálunk hosszú és rövid lejáratú hitelek.

    Cégünk felvett egy csomó áttörést nyújtott első osztályú pénzügyi szolgáltatásokat ügyfeleink számára, különösen a területén hitel és a tőke rendelkezésre az egyének és a vállalatok számára.

    A mi hitelprogram tagged “hitelt két hét, minden ügyfél hazai és a nemzetközi mind a garancia megszerzésének hitelt ettől a társaságtól a módot biztosított offshore nemzetközi finanszírozásának ezt a folyamatot.

    A szolgáltatás áthelyezték és szabványosított megfeleljenek a fogyasztók keresletének gazdaságos módon. Hoztunk gyengélkedő iparágak vissza az életbe, és mi újra jó üzleti ötletek biztosít forrásokat a felkapaszkodott.

    Azonban, mi a módszer kínál lehetőséget, hogy azt az összeget hitel szükséges, és időtartama is megengedhet magának. Ez ad egy igazi esélyt, hogy az alapok amire szüksége van. Amennyiben érdekli, hogy újra hozzám e-mailben vagy telefonon további információt a hitelprogram.

    Végül Ön bármilyen pénzügyi stressz, vagy szeretné alapok megkezdéséhez saját vállalkozást? Szüksége van hitel hogy rendezze a tartozást, vagy fizeti ki a számlákat, vagy kezd egy szép üzlet?

    Van egy kis hitel pontszám, és számos nehézséggel kell megküzdenie szerezni kölcsönt a helyi bankok és más pénzügyi intézmények? hitelt nyújt a 2%-os kamatláb vagy anélkül biztosíték, akkor meg kell beszélni, hogy a mi management.This, hogy segítse az egyének elérjék pénzügyi célok

    Szüksége van egy hitel vagy finanszírozási bármilyen okból, mint például:

    * Refinance,
    * Home Improvement,
    * Inventor Hitelek,
    * Automatikus Hitelek,
    * Adósság konszolidáció,
    * Line of Credit,
    * A második jelzálog
    * Üzleti hitelek,
    * Személyi hitelek,
    * Nemzetközi hitelek,
    * Oktatás hitelek.

    További részletek haladéktalanul válaszoljanak az e-mail: jervnickloanhome@globomail.com

    Telefon. +234-7053-485-762.

    Valóban a tiéd,

    Jervnick Williams.

    2011. 11. 16. - 19:44
  • golden sky. hozzászólása:

    Van szüksége a hitel, a kamat mindössze 2,8%. Ezután Goldden ég
    A beruházás a válasz a problémára. Kínálunk és biztonságos mindenféle hiteleket. Kínálunk hitelek kezdve 5000 EUR a 150.000.000 EUR
    Mindössze annyit kell tenned, hogy lépjen kapcsolatba velünk az e-mail címünkre. goldensky.ivst@gmail.com, vagy hívhatja a help desk +44 (070) 58159292

    Köszönjük, várjuk Önt.

    2011. 11. 19. - 00:39
  • Ani30 hozzászólása:

    Tisztelt ügyvéd úr!
    Mi most készülünk válni,van egy 5 éves kis lányunk.és egy kis felvilágosítást szeretnék kérni!férjem külföldön dolgozik,nincs Magyarországon bejelentett munkahelye,de ahol dolgozik ott sincs bejelentve.és havi 500 ezret keres ha egész hónapja van bedolgozva,mert mikor haza utazik akkor azt nem fizetik.havi átlagot számoltam ami 250 ezer forintra jön ki egy hónapra.és ő peren kívül akar 25 ezer forintot adni gyerektartást.jelzem,nekem sajnos nincs állásom,kis faluban élek ahol a munka nélküliség nagyon nagy.kapom a családi pótlékot,meg szociális segélyen vagyok,ez összesen 40.700ft.ingatlan nincs a nevünkön.ugyanis egyik szülő + házában éltünk eddig.én gyerektartást 50 ezerre gondoltam,mind addig míg neki ilyen magas a fizetése,ha munkahelyet vált,vagy meg szűnik ez a külföldi munka,és lesz másik munkája jóval kevesebb bérért akkor természetesen a 25 ezer ft korrekt.bizonyítani tudom hogy neki minden hónapban mennyi pénz megy a számlájára,hisz közös a számla.hiába nincs bejelentve a számla nem hazudik,hogy márpedig ő ennyit keres.a kérdésem az lenne ha ő bele egyezik peren kívül a havi 50 e ft-ba és idő múlva meg szünne a munkája külföldön,ezt az összeget lehet módosítani?hogy kevesebb lett a fizetése és az 50 ezret nem tudja fizetni,csak a felét?

    Válaszát előre is köszönöm!

    2011. 12. 10. - 15:06
  • rolandanyukaja hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd úr!

    Volt párommal van egy 7 éves fiunk akit én 6 éves kora óta egyedül nevelek és akiről kb.3 éve kiderült hogy autista.
    Születése után volt párom nevére is vette a kisfiút,néha-néha látogatja is és akkor szóban megegyeztünk hogy havi 20 ezerrel segit anyagilag.
    1éve és 7 hónapja elvesztette munkáját azóta nem fizetett gyerektartást és másik munkahelye sincs,tudtommal munkanélküli segélyét kapott de abból sem adott a gyermek részére semmit.
    Én kértem többször is szép szóval és fenyegetéssel hogy nem láthatja a kisfiút és hogy elmegyek segitséget kérni de mivel határidőket szabtam meg neki és nem mentem nem vett komolyan.
    Sajnos amit kapok havi 51000ft nagyon kevés.
    Emelt családit és meghosszabbitott gyest kapok a fiam 10 éves koráig mert sajnos a gyes lejárta óta semmilyen munkakeresési próbálkozásom nem hozott sikert.
    Kérem segitségét hogy hogyan és hol indithatnám el a folyamatot és mekkora összeget kaphatunk ha volt párom nem dolgozik és nincs jövedelme,kaphatunk-e visszamenőleg is és ha igen akkor mikor?
    Köszönöm válaszát.
    rolandanyukaja

    2012. 01. 14. - 23:40
  • Mirella hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!

    Azt szeretném megtudni, hogy a nettó vagy bruttó kereset után állapítják-e meg a gyerektartást és hogy a cafetéria ebbe beleszámít-e?
    Nettó kereset havi: 150.000 Ft + cafetéria /éves/ 300.000 Ft. Egy gyermek után így kb mennyit kérhetek?
    Köszönöm válaszát.

    2012. 01. 19. - 11:29
    • Mirella hozzászólása:

      Tisztelt Ügyvéd Úr!

      Azt szeretném megtudni, hogy a nettó vagy bruttó kereset után állapítják-e meg a gyerektartást és a cafetéria ebbe beleszámít-e?
      Nettó kereset havi: 150.000 Ft + cafetéria éves 300.000 Ft. Egy gyermek után így kb mennyit kérhetek?
      Köszönöm a válaszát.

      2012. 01. 22. - 17:03
  • György hozzászólása:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    A bíróság nyugdíjamból 20-20 % gyermektartásdíjat állapított meg,de legkevesebb 36-36 ezer forintot.
    Ezt önkéntes alapon, postai úton fizetem.
    Köteles vagyok minden nyugdíjemeléskor a gyermektartásgíjat emelni?

    2012. 02. 01. - 11:19
  • judit hozzászólása:

    Tisztelt ügyvéd úr!
    Szeretném meg tudno,ha a volt párom 16-évig 8000ft
    gyermektartást fízetett. Ez idő alatt született még két gyermeke
    a mostani párjátol.Fel szeretném emeltettni 16000 ft ra.
    Minimár bérrel van bejelentve,van esély rá hogy meg kapjam ezt
    az ösdzeget?
    Köszönöm a segitséget

    2012. 02. 02. - 08:51

Itt tud hozzászólni!


Válás

A legördögibb válási csapda

Hogyan kerülheti Ön el?

Válóper

Az ingyenes minikönyvem azonnal az Öné lehet. Hová küldhetem?

Keresztnév:
E-mail cím:

válás válóper

Az erről szóló minikönyv INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

válóper válás

Legfrissebb cikkek

válóper válás

Az erről szóló minikönyv INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

válóper válás
-->

Hogyan kezeljem a párommal a konfliktusainkat?

válóper gyerektartás vagyonmegosztás gyermektartás

INGYEN az Öné lehet. Hová küldhetem?

Ajándék 117 napos tanfolyam a házas- sági konfliktusok kezeléséről

házasság felbontása bontóper

INGYEN elvégezhető. Hová küldhetem?

Békében együtt CD-csomag

vagyonmegosztás válás

Az Ön és társa közötti konfliktusokkal kapcsolatban lehet tenni!

Tovább a részletekhez >